Galamb

A háziasított galamb közepes méretű madár, amely a vad sziklai galambtól (Columba livia) ered. Az emberek évezredek óta tartják, a modern házi formák méretben, színben és képességeikben igen változatosak. Egyes vonalakat hosszú távú repülésre és hazatalálásra nemesítik, másokat akrobatikus bukdácsló repülésre, megint másokat díszes testfelépítésre és tollazatra. Összességében a galambok nyugodtak, társasak, és könnyen megférnek más madarakkal.

A galambok elsősorban magvakkal és gabonával táplálkoznak, szívással isznak (szemben a legtöbb madárral, amelyek hátrahajtják a fejüket), és tejszerű begytejjel etetik fiókáikat. Mindkét szülő részt vesz a keltetésben és az etetésben. E tulajdonságok miatt a faj viszonylag egyszerűen tartható és szaporítható más madarakhoz képest.

Jó körülmények között tartott galambok megszelídülnek, és felismerik gondozójukat. A madarak csapatban élnek, ezért legalább egy fajtársat igényelnek. Olyan gazdáknak valók, akik tiszta galambdúcot tudnak biztosítani, naponta etetnek, és rendszeresen kézbe veszik a madarakat, nem pedig azoknak, akik szabad kóborló háziállatot keresnek.

Kinek való ez az állat

A galamb olyan embereknek való, akik kültéri, társas, könnyen etethető és könnyen szaporodó madarat szeretnének. Hobbiistáknak ajánlott, akiket érdekel a versenyrepülés, a kiállítás vagy a teljesítményes repülés, és olyan családoknak, akik vállalják a napi etetést és a galambdúc takarítását. Kevésbé alkalmas azoknak, akik olyan madarat keresnek, amely szabadon kóborol a lakásban, vagy amelyet hosszabb időre magára lehet hagyni.

A háziasított galambok sokkal nagyobb változatosságot mutatnak, mint vad ősük. A szelektív tenyésztés évszázadai méretben, testalkatban, tollazatmintában, repülési stílusban és viselkedésben eltérő madarakat hoztak létre. Az itt tárgyalt, széles körben tartott típusok között kb. 25 különálló fajta szerepel, míg az összes standard szerint a globális összszám százas nagyságrendű.

A fő csoportokat az határozza meg, mire nemesítették az adott madarat. A hasznossági fajták nagyok, hústermelésre tenyésztik őket. A versenyző és hazatérő típusokat sebességre és nagy távolságokon való hazatalálásra selektálják. A teljesítményfajták jellegzetes repülési módot mutatnak, mint például a levegőben való bukdácsolás vagy gurulás. A díszmadarak testfelépítésük, tartásuk és tollaik miatt értékesek, nem repülési teljesítményükért.

A fajták csoportosítása

A fajtastandardok cél és fizikai jellemzők szerint csoportosítják a galambokat. Klubok és kiállítási standardok írják le az ideális testalkatot, tollazatmintát és tartást minden fajtánál, a bírók pedig e leírások alapján értékelik a madarakat. A versenyző és teljesítményes fajtáknál a levegőben nyújtott teljesítmény fontosabb a kiállítási pontoknál, ezért ezeket a madarakat elsősorban képességeik alapján választják ki.

A háziasított galamb az Európában, Észak-Afrikában és Ázsia egyes részein sziklaszirtokon és párkányokon fészkelő sziklai galambtól (Columba livia) ered. Ez a fészkelési szokás megkönnyítette a faj tartását, mivel a madarak szívesen fogadták el a természetes sziklák helyett kialakított mesterséges párkányokat és épített menedékeket. A Közel-Kelet és a Mediterrán-medence korai tartói élelemért és trágyáért tartottak galambokat, amelyek kiváló trágyaanyagnak számítottak.

Írott és régészeti leletek tanúsítják, hogy a galambkezelés a madarak legrégebbi háziasítási formái közé tartozik, több ezer évre visszanyúló bizonyítékokkal. Az ókori Mezopotámiában, Egyiptomban és a Mediterráneum mentén galambdúcokat építettek, és nagy számban tenyésztették a galambokat. A madarak a kereskedelmi és telepítési útvonalak mentén terjedtek el, ahogy az emberek vándoroltak.

A galambok hazatalálási képessége üzenethordozóként való felhasználáshoz vezetett. A saját dúcuktól távolra vitt madarak visszatérnek oda, és ezt a tulajdonságot évszázadokon át hasznosították kommunikációra, beleértve a háborús időszakokat is. A megbízható, gyors visszatérésre irányuló szelektív tenyésztés eredményezte a ma is tartott versenyző és hazatérő vonalakat.

Az 1700-as évektől kezdve az európai, ázsiai és más területeken élő tenyésztők számos különálló dísz- és teljesítményes fajtát fejlesztett ki, rögzítve olyan jellemzőket, mint a bukdácsló repülés, a felfúvódó begy és a legyezőfarok. A galambkiállítások és versenyező klubok formalizálták a standardokat, a mai modern fajták széles skálája pedig a hosszú, fókuszált szelekció eredménye.

Egy tipikus galambnak kerek teste van, kis feje, a csőr felett puha, húsos területtel (viaszhártya), valamint rövid, enyhén ívelt csőrrel. A szárnyak erősek és hegyesek a repülő fajtáknál, a lábak rövidek, pikkelyes lábujjakkal. A vad sziklai galamb mintája kék-szürke, két sötét szárnycsíkkal és nyaki fényjátékkal, de a házi fajták sokkal nagyobb változatosságot mutatnak.

A színek között szerepel a szürke, fehér, fekete, vörös, barna, valamint sokféle sávos, kockás és tarka minta. Egyes fajtákon sima, tömött tollazat látható, míg másokon taraj, fodor, tollas lábak vagy eltúlzott farok- és begyjegyek jelennek meg. Testalkat és arányok terén nagy különbség van a kisebb teljesítmény- és a nagyobb hasznossági fajták között.

Hogyan különböznek a fajták megjelenése

A fajták közötti különbségek nagyok. A Runt-ot hatalmas méretre nemesítették, míg a puffogók (pl. az English Pouter) magasan állnak és felfújják a begyüket. A legyezőfarkasok, mint az Indian Fantail és az English Fantail, széles legyező faroktollakat és egyenes testtartást mutatnak. A teljesítményes fajták, mint a Birmingham Roller és a Tippler, karcsúbb, repülésre kész testalkatot tartanak meg, kevés díszes tollazattal.

A galambok természetüknél fogva csapatban élnek. A csapaton belül párkapcsolatokat alakítanak ki, és egy összeszokott pár általában több tenyészidőszakon át összetart. A pár mindkét tagja megosztja a fészekápolási feladatokat, ami ritka a madarak körében, és a fajba kódolt együttműködő viselkedést tükrözi.

A madarak sokféle halk gőgicsélés és testbeszéd útján kommunikálnak. Udvarláskor a hím felfújja a nyakát, hajlong és körözik a tojó körül. A galambok erős kötődést mutatnak saját dúcukhoz, és távolról is visszatalálnak oda. Ez az ösztön áll a postagalamb-tartás és a versenyeztetés alapján. Nem agresszív madarak, bár a hímek védik a fészekdobozt, és a párok versengnek a fészkelőhelyekért.

A tartott madarak megszokják gondozójukat, és nyugodtan meg lehet közelíteni és tartani őket. Gyorsan beilleszkednek a napi rutinba, és megtanulják az etetési időpontokat. Az unalom és a túlzsúfoltság tollpikkeléshez vagy vitákhoz vezet, ezért elegendő hely és rendezett csapatstruktúra szükséges.

Napi gondozás

• Minden nap biztosítsunk friss gabonát vagy galambtápot, és tiszta ivóvizet
• Ellenőrizzük, hogy minden madár aktív, éber és eszik
• Távolítsuk el az ürüléket az ülőkékről és a padlóról, hogy a galambdúc száraz maradjon
• Ellenőrizzük, hogy a szellőzés működik, és a galambdúcban nincs nedvesség
• Figyeljük a betegség, sérülés vagy kártevők jeleit

Élőkörnyezet

• Száraz, jól szellőztetett galambdúcban tartsuk a madarakat, amely véd az esőtől, a huzatoktól és a ragadozóktól
• Minden párnak adjunk fészekdobozt, és különböző magasságú ülőkéket biztosítsunk
• Kerüljük a túlzsúfoltságot, amely betegségeket terjeszt és vitákhoz vezet
• Biztosítsunk hozzáférést emésztőkavicshoz és egy lapos fürdőhöz a tollak ápolásához
• Védjük a galambdúcot macskák, patkányok és ragadozó madarak ellen

Ápolás és kezelés

A galambok magukat gondozzák és fürdenek, közvetlen ápolásuk alig szükséges. Heti egyszer-kétszer kínáljunk lapos fürdőt, hogy a madarak karbantarthassák tollukat. Kezeljük a madarakat finoman és rendszeresen fiatal koruktól fogva, hogy szelídek maradjanak, a testet biztonságosan tartva és a szárnyakat behajtva. Kezelés közben vizsgáljuk meg a lábakat, a tollakat és a kloákát a korai problémák felismerésére.

A galambok gabona- és magfogyasztók. A szokásos táplálék gabonafélék és hüvelyesek elegye, például kukorica, búza, árpa, borsó és apró magok, amelyek kaphatók kész galambkeverékként, vagy a tartó maga keverheti össze. Mivel a galambok egészben nyelik le a magokat, emésztőkavicshoz kell hozzáférniük, amely a zúzóban gyűlik össze és segíti az étel felaprítását. Ásványi anyagokra és kalciumra is szükségük van, különösen a tojóanyáknak, amelyek tojáshéjat képeznek.

A szülőmadarak begytejjel etetik fiókáikat: az első napokban mindkét felnőtt által termelt, tápláló begytejjel, majd fokozatosan puhított gabonára térnek át.

Apró magok csemegeként mértékkel adhatók, kezelés közbeni jutalomként is, de nem helyettesítik a kiegyensúlyozott gabonaelegyet. Kalcium- és ásványianyag-kiegészítők segítik a tojáshéj képzését és a csontok egészségét, különösen a tenyésztő madaraknál. Minden időben szükséges tiszta, friss víz, mivel a galambok sokat isznak, és a szennyezett vízellátás betegségeket terjeszt.

A galambok általában robusztusak, és jó tartás és etetés esetén kb. 6 és 15 évet élnek, egyes egyedek ennél is tovább. A legtöbb egészségügyi probléma nedves, zsúfolt vagy piszkos tartási körülményekre, vagy szennyezett eleségre és vízre vezethető vissza. Az a tartó, aki tisztán és szárazon tartja a galambdúcot, és naponta figyeli a csapatot, a legtöbb problémát korán felismeri.

Megelőző gondozás

• Tartsa a galambdúcot tisztán, szárazon és jól szellőztetve
• Biztosítson naponta tiszta vizet, és védje az eleséget a szennyeződéstől
• Kerülje a túlzsúfoltságot, és az új madarakat karantén alá helyezze, mielőtt hozzáadja a csapathoz
• Rendszeresen ellenőrizze a madarakat paraziták, székleletváltozások és testsúlyváltozások szempontjából
• Kövessen a helyi adottságoknak és a csapat méretének megfelelő oltási és féregtelenítési rendet

A galambok jól tanulnak, és erős memóriájuk van a helyekre és a rutinokra. A hazatérő fajtákat fokozatosan növekvő távolságból való visszatérésre lehet kiképezni, és sok galambnak megtanítható a galambdúcba való belépés jelzésre, a kézre való szállás vagy az ételért való odajárás. A kiképzés a madár természetes kötődésén alapul saját dúcához, valamint az etetési időpontok gyors megtanulásán. A nyugodt, rendszeres foglalkozások jobb eredményt hoznak a sietős kezelésnél.

Az első lépések

1. Telepítse az új madarakat a galambdúcba, hogy otthonuknak tekintsék azt, mielőtt bármilyen elengedésre kerülne sor
2. Napi szelíd kezeléssel és kézből való etetéssel szelídítse meg őket
3. Tanítsa meg a galambdúcba való belépést azzal, hogy csak bent etet, így a madarak megtanulnak visszatérni és bemenni
4. Hazatérő fajtáknál kezdje rövid, a galambdúc közelében végzett elengedésekkel, és fokozatosan növelje a távolságot
5. A foglalkozások legyenek rövidek és következetesek, és mindig nyugodtan fejezze be

A galambokat galambdúcban tartják, egy célszerűen épített menedékben, amely szárazon, szellőztetve és ragadozóktól biztonságban tartja a madarakat. A galambdúcnak az ülőkék magasságában be kell engednie a fényt és a friss levegőt, huzat nélkül, és ki kell zárnia az esőt, a macskákat, a patkányokat és a ragadozó madarakat. Belül a madaraknak ülőkékre, pároknak fészekdobozokra és szabad padlótérre van szükségük. A repülő fajtáknál ráadásul biztonságos területre vagy ketrecre van szükség a mozgáshoz, a hazatérő fajtáknál pedig ellenőrzött kijáratra a szabad levegőre.

Berendezési ellenőrzőlista

• Ragadozóktól védett galambdúc biztonságos ajtókkal, hálóval és szilárd tetővel
• Ülőkék és egyedi fészekdobozok a tenyésztő pároknak
• Etetők és tiszta vízedények, amelyeket nehéz beszennyezni
• Emésztőkavics és ásványi anyag könnyen elérhető helyen
• Lapos fürdőterület és egész éves jó szellőzés

A galambok termékeny szaporítók, és elegendő fészekhellyel könnyen párosodnak. A madarak általában kb. 5 és 7 hónapos kor között érik el a szaporodási érettséget, bár sok tartó megvárja a teljes kifejlettséget. A pár udvarol, egyszerű fészket épít egy dobozban, a tojó pedig kis almot tojik.

A szokásos alom két tojásból áll, amelyeket egy-két nap különbséggel tojnak le. Mindkét szülő végzi a kotlást, amely kb. 17 és 19 napig tart. Kelés után mindkét felnőtt az első napokban begytejjel eteti a fiókákat, majd visszaöklendezett gabonára térnek át. A fiatal madarak gyorsan nőnek, és általában kb. négy és hat hét között hagyják el a fészket. A párok egy szezonon belül több almot is nevelhetnek, ezért a tartók gyakran korlátozzák a szaporítást a rendelkezésre álló hely és a tartási cél szerint.

Alkalmas-e Önnek a galamb?

A galambok kültéri galambdúc-helyet, napi etetést és vízellátást, valamint rendszeres takarítást igényelnek. Csapatban élnek, ezért tervezze el, hogy egynél többet tart. Az időigény állandó, de nem nagy: mindennap etetés, ellenőrzés és takarítás, plusz a galambdúc karbantartása. A madarak akár egy évtizednél is tovább élhetnek, tehát a galambtartás több évre szóló felelősség. A kiadások közé tartoznak a galambdúc és a felszerelés egyszeri költségei, valamint a folyamatos eleség-, kavics- és egészségügyi kiadások. Mielőtt elkezdi, tájékozódjon a helyi szabályokról, mérlegelje a szomszédokkal való viszonyt és a rendelkezésre álló területet.

Honnan szerezhető be

A madarak beszerezhetők bevált galambtenyésztőktől és galamb-kedvelőktől, helyi galambklubokból, valamint olyan madármentőktől, akik befogadják a nem kívánt vagy kóbor háziasított galambokat. Egy felelős tenyésztő tiszta galambdúcot, egészséges állományt és egyértelmű nyilvántartást tart, és megválaszolja a madár vonalával és előtörténetével kapcsolatos kérdéseket. A személyes látogatás lehetővé teszi, hogy vásárlás vagy befogadás előtt ellenőrizze a körülményeket és a madarak egészségét.