Kacsa

A házi kacsa közepes méretű vízimadár, amelyet az emberek évezredek óta tenyésztenek. A pézsmakacsát kivéve (amelynek más vad őse van) a közönséges házi fajták a vad tőkés récére nyúlnak vissza. A célzott tenyésztés olyan madarakat hozott létre, amelyek nehezebbek, jóval több tojást raknak, és sokkal szélesebb választékban fordulnak elő színben és testalkatban, mint a vadon élő rokonaik.

A kacsák társasak, edzett és alkalmazkodóképes állatok. Jobban viselik a hideget és a meleget, mint sok más baromfi, aktívan keresik a rovarokat, csigákat és gyomokat, és a kisgazdaságokban mind a tojásukért, mind a természetes kártevőirtásért értékelik őket. Szükségük van vízre az iváshoz és ahhoz, hogy szemüket, orrlyukaikat és tollaikat tisztán tartsák, bár egy teljes úszótó inkább hasznos, mint feltétlenül szükséges.

Társállatként a kacsákat kis csoportban tartják, nem egyedül, mivel egy magányos kacsa szorongóvá és hangossá válik fajtársai nélkül. Vizet locsolnak szét és sok nedves ürüléket termelnek, ezért olyan háztartásnak felelnek meg, ahol kültéri terület áll rendelkezésre.

Kinek való a kacsa?

A kacsa olyan embereknek való, akiknek van kültéri területük, legalább két-három madarat tudnak együtt tartani, és nem zavar őket, ha egy vizes madár után kell takarítani. Jutalmul rendszeres tojástermelést, egy nyugodt csapatot és segítséget kínál a kerti kártevők ellen. Nem alkalmas lakásba, rendezett beltéri otthonba vagy olyanoknak, akik csak egyetlen madarat tarthatnak.

A házi kacsafajták főleg testméretben, tojáshozamban, színben és testtartásban különböznek egymástól. A nehéz fajtákat húsért és nyugodt vérmérsékletért fejlesztették ki, a könnyebb fajtákat magas tojásszámért, a kis törpe típusokat dísz- vagy kiállítási célra. Körülbelül 16 fajtát ismernek el általánosan, és ezek annyira különböznek egymástól, hogy az egyik fajta csapata kinézetre és viselkedésre teljesen eltér a másiktól.

A szín és a minta is elkülöníti a fajtákat: a tömör fehértől a fekete, zöldesen csillogó Cayugáig és a Magpie és Welsh Harlequin törött fehér-színes mintázatáig.

Hogyan csoportosítják a fajtákat?

A tartók általában cél szerint választanak fajtát. Nehéz fajták, mint a Pekin, Aylesbury és Rouen, húscélra vagy megbízható udvari madárként szolgálnak. Tojásorientált fajták, mint a Khaki Campbell, Welsh Harlequin és Indiai futókacsa, a napi tojásszedők kedvencei. Kis típusok, mint a Csali kacsa és East Indie, kiállításra tartják őket, vagy a kert díszmadaraiként.

A legtöbb házi kacsa a vad tőkés récéből származik, amely az északi félteke egészén elterjedt. Az emberek tojásukért és húsukért kezdtek tőkés récéket fogságban tartani, és sok generáció alatt ezek a fogságban tartott csapatok nagyobbá és termékenyebbé váltak, mint a vad ős. Kínának van a leghosszabb és legjobban dokumentált hagyománya a kacsatartásban: több mint ezer éve tartanak kacsákat nagy számban.

A pézsmakacsa külön történettel rendelkezik. Közép- és Dél-Amerikában az őshonosok szelídítették meg önállóan, az európaiak megérkezése előtt. Ez magyarázza, miért tér el a tőkés récéből származó fajtáktól méretben, hangban és viselkedésben.

Ázsiából és Amerikából a kacsatartás széles körben elterjedt. Az európai tenyésztők a 18. és 19. században különböző helyi fajtákat fejlesztettek ki: az angliai Aylesbury-t és a franciaországi Rouent, amelyeket a régiókról neveztek el, ahol tökéletesítették őket.

A 19. század végén és a 20. század elején a tenyésztők standardizálták a ma tartott fajtákat, rögzítve a színt, a méretet és a tojástulajdonságokat. Magas tojáshozamú törzseket hoztak létre, mint a Khaki Campbell. A Kínából importált Pekin a világ nagy részén a domináns kereskedelmi húskacsa lett.

Minden házi kacsának közös alapfelépítése van. Lapos csőrük van az étel és víz szűrésére, rövid lábak hátul a testen, teljes úszóhártya a lábak között az úszáshoz, és sűrű pehelyréteget viselnek vízhatlan külső tollazat alatt. A faroknál lévő olajmirigy olyan bevonatot termel, amelyet a kacsa tollászkodás közben szétken, és megakadályozza, hogy a tollazat átázzon.

A gácsérok (hím) és a tojók (nőstény) megjelenése sokszor különbözik. Sok tőkés récéből származó fajtánál a gácsér élénkebb színű, a tojó egyszerűbb, barna. Több fajtánál jellegzetes göndör faroktoll látható a gácséreken. A hang is különbözik: a tojók általában erős kvákogással jeleznek, a gácsérok halkabb, rekedt hangot adnak.

Hogyan tér el a megjelenés fajtánként?

A fajták közti különbségek szembetűnők. A Pekin és az Aylesbury nehéz és fehér, a Cayuga és East Indie fekete, zöldes csillogással. A Saxony és Buff puha drapp tónusú. A Tarajos kacsa tollbóbitát visel a fején, az Indiai futókacsa majdnem teljesen egyenesen áll, hosszú palack alakú testtel, a Csali kacsa pedig annyira kis, hogy két kézbe elfér.

A kacsák csapatban élők, és csoportban érzik magukat biztonságban. Együtt mozognak, táplálkoznak és pihennek, és egy magányos kacsa szorongóvá és hangossá válik. A csapaton belül laza rangsor alakul ki, a gácsérok a tenyészési időszakban versenghetnek egymással.

A kacsa napjának nagy részét táplálékkeresésre fordítja. Sekély vízben csobognak és csőrükkel nedves talajt turkálnak, rovarokat, csigákat, gilisztákat, magvakat és lágy növényeket keresve. A vízhez való hozzáférés természetes fürdőzést és tollászkodást vált ki belőlük, ami jó állapotban tartja a tollazatot.

A kacsák hanggal és testtartással kommunikálnak. A tojók hangos kvákogással szólítják a csapatot vagy jeleznek veszélyt, a gácsérok csendesebbek. Ismételt, halk csacsogás általában elégedettséget jelent, a fejbólintás udvarló és üdvözlő viselkedés. A fiatalon szelíden kezelt kacsák megszelídülnek és követik a megszokott gondozót, bár a legtöbb nem szeret, ha felveszik.

Napi gondozás

• Biztosítson friss ivóvizet, elég mélyen ahhoz, hogy a kacsa az egész csőrét belemártsa és megmossa a szemét, orrlyukait
• Adjon kiegyensúlyozott takarmányt reggel, és ellenőrizze napközben
• Engedje ki a csapatot az éjszakai szállásból táplálkozni és fürdeni
• Töltse fel vagy cserélje le a fürdővizet, amely gyorsan bemocskolódik
• Gyűjtse be a tojásokat, mert a kacsák általában kora reggel tojnak
• Zárja be a csapatot sötétedéskor a ragadozók elleni védelemért

Környezet

• Biztonságos, jól szellőztetett ól, amely rókák, mosómedvék, kutyák és ragadozó madarak ellen is véd
• Száraz alom, például szalma vagy faforgács, amelyet sűrűn kell cserélni, mert a kacsák vizet visznek be
• Kültéri futó vagy udvar árnyékkal és szélvédelemmel
• Fürdőzési lehetőség (kádtól tóig), jó vízelvezetéssel a kacsák által sárossá tett terület körül

Ápolás és kezelés

A kacsák saját magukat ápolják fürdéssel és tollászkodással, ezért a gondozónak nem kell fésülni vagy fürdetni őket, ha tiszta víz áll rendelkezésükre. Egy kacsát úgy vegyen fel, hogy alátámassza a testét és óvatosan hajtja a szárnyait az oldalához, és soha ne emelje a lábainál vagy szárnyainál fogva. Időnként ellenőrizze a lábfejet és a lábakat vágásokra és duzzanatra, mivel a kacsák egész életüket a talajon töltik.

A kacsák jól táplálhatók vízimadárnak vagy baromfinak kidolgozott teljes értékű pelletált takarmánnyal, kiegészítve azzal, amit maguk keresgélnek. A kiskacsáknak magasabb fehérjetartalmú starter szükséges, a növekvő madaraknak növendéktakarmány, a tojó tojóknak pedig kalciumdús tojástakarmány az erős tojáshéjhoz. A niacin különösen fontos a kiskacsáknál, és a csirkéknek készített takarmányok esetenként niacinpótlást igényelnek a lábproblémák megelőzéséhez.

A kacsáknak mindig szükségük van vízre az ételük mellé. Egy falat takarmányt vesznek, majd egy kortyot isznak, hogy le tudják nyelni, ezért a vizes edénynek mindig az etetési hely mellett kell állnia.

Az ételcsemegék maradjanak kis mennyiségűek (legfeljebb a napi adag egytizede), és lehetnek borsók, apróra vágott leveles zöldek, lisztkukacok vagy apróra vágott zöldségek. Azok a kacsák, amelyek nem kereshetnek táplálékot a talajon, hozzáférést igényelnek oldhatatlan grithez az étel megőrléséhez. Tiszta víznek mindig elérhetőnek kell lennie iváshoz és a csőr és orrlyukak tisztán tartásához.

A kacsák a szilárdabb házi madarak közé tartoznak. Sok olyan betegségnek ellenállnak, amely a tyúkokat megérinti, részben azért, mert vízzel öblítik az orrlyukaikat és szemüket. A legtöbb egészségügyi probléma rossz tartási körülményekre vezethető vissza: nedves alom, szennyezett víz, zsúfoltság vagy kiegyensúlyozatlan táplálkozás. Tiszta körülmények és megfelelő takarmány mellett egy kacsa sokszor tíz éves kora fölé él, jellemzően 8-12 éves élettartammal.

Megelőző gondozás

• Tartsa szárazon az alomot és azonnal cserélje a bemocskolódott részt
• Biztosítson naponta tiszta ivóvizet és fürdővizet
• Adjon kiegyensúlyozott, életkornak megfelelő adagot
• Rendszeresen vizsgálja meg a lábfejet, lábakat és tollazatot
• Karanténba helyezze az új madarakat, mielőtt a csapathoz adja őket
• Védje a csapatot ragadozóktól és stressztől

A kacsák nagyrészt kint élnek, és csak alváshoz, időjárás elől menedékként és ragadozóktól való védelemre van szükségük zárt szállásra. A tyúkokkal ellentétben a legtöbb kacsa nem ül ülőrúdon, hanem puha, száraz alommal ellátott padlófelületet igényel. A pézsmakacsa kivétel, és ülőrúdon fog pihenni, ha van rá lehetősége.

A kültéri terület adjon helyet a táplálékkereséshez, árnyékot forró napokra és fürdőzési lehetőséget. A kacsák sárossá teszik a víz körüli talajt, ezért a jó vízelvezetés és a víz mozgathatósága vagy tisztíthatósága sokat számít.

Berendezési ellenőrzőlista

• Ragadozóbiztos ól biztonságos zárakkal és fedett szellőzőnyílásokkal
• Alomalap ülőrúd helyett a padlón
• Árnyékos kültéri futó, ahol a kacsák táplálékot kereshetnek
• Fürdővíz vízelvezető felület felett
• Különálló etető és itató egymás mellett elhelyezve
• Biztonságos kerítés a talajból túró és légi ragadozók ellen

A legtöbb kacsa 5-7 hónaposan éri el az ivarérettséget és kezd tojni. A gácsér a csapat tojóival párzik, és egy gácsér több tojót is kiszolgálhat. A termékeny tojásoknak kotlós kacsára vagy keltetőre van szükségük a kikeléshez.

A keltetés a tőkés récéből származó fajtáknál kb. 28 napig, a pézsmakacsánál kb. 35 napig tart. Egyes fajták, mint a Khaki Campbell, a magas tojáshozamú tenyésztés révén nagyrészt elveszítették a tojáson való ülés ösztönét, míg a pézsmakacsa-tojók megbízható természetes anyák.

A kiskacsák fészekhagyók, vagyis pehellyel borítva, nyitott szemmel kelnek ki, és néhány órán belül képesek járni, úszni és táplálkozni. Az első hetekben melegítőre vagy anyai melegre van szükségük, magas niacintartalmú starter takarmányra és sekély vízre, amelybe nem fulladhatnak bele, amíg nem fejlődik ki a vízhatlanságuk. A fiatal kiskacsák könnyen megáznak és kihűlnek, ha anyjuk nélkül túlságosan megnedvesednek.

Megfelelő választás-e a kacsa?

A kacsáknak udvarra vagy legelőre van szükségük, nem beltéri otthonra, és legalább kettőt vagy hármat együtt kell tartani. A napi gondozás csak rövid időt vesz igénybe, de minden egyes nap el kell végezni: vizet kell tölteni, az ólat ki kell nyitni és be kell zárni, és takarítani kell a kacsák által okozott sárt és nedves ürüléket. A tartási költségek szerények a szállás megépítése után, bár a takarmány és a ragadozóbiztos berendezés évek alatt összeadódik. Egy kacsa 8-12 évig vagy tovább élhet, tehát tartása évtizedes elköteleződést jelent.

Honnan szerezhető kacsa?

Kacsákat felelős tenyésztőktől, megbízható keltetőkből, helyi baromfitartóktól és nem kívánt vízimadarak gondozásával foglalkozó mentőszervezetektől lehet beszerezni. Vásároljon egyszerre több madarat, hogy legyen társuk, válasszon olyan forrást, amely tiszta és egészséges állományt tart, és kérdezzen a fajta tojástermelésére és vérmérsékletére. Felnőtt kacsák mentőszervezettől való örökbefogadása jó lehetőség azoknak, akik nem akarnak kiskacsákat nevelni.