Kevert Fajta Pulyka

A kevert fajtájú pulyka olyan háziasított pulyka, amelynek származásában egynél több elismert törzs, változat vagy fajta szerepel, vagy amelynek szülői vonala teljesen ismeretlen. Ebbe a kategóriába tartoznak a gazdaságokon és kisbirtokon tervezetlenül keresztezett egyedek, a hagyományos és kereskedelmi vonalak szándékos keresztezései, valamint azok a madarak, amelyek elvaduló vagy félvad populációktól származnak, és házi állományokkal keveredtek.

Mivel a pulykákat ritkán tartják egyfajtás csoportokban a specializált tenyésztési programokon kívül, a vegyes leszármazás általános a házikertes és kisgazdasági körülmények között. Az egyedek örökölhetnek vonásokat olyan hagyományos fajtáktól, mint a bronz, a narragansett vagy a bourbon red, miközben a modern, széles mellű kereskedelmi törzsek jellemzői is megjelenhetnek bennük. Az eredmény egy olyan állomány, amelyen belül a méret, a szín, a növekedési ütem és a viselkedés széles skálán változik.

Kevert fajtájú pulykákat az egész világon tartanak gazdaságokban. Sok esetben ezek az alapértelmezés szerint nevelt madarak húshoz vagy tojáshoz informális körülmények között, ahol nem választanak szándékosan egyetlen változatot sem. Alkalmazkodóképesek, és a tartási rendszerek széles körét elviselik, a szabadtartástól a zárt kifutókig.

Kinek ajánlott

A kevert fajtájú pulyka kisgazdáknak, önellátó gazdálkodóknak és házikertes tartóknak ajánlott, akik funkcionális, alkalmazkodó madárra vágynak, és nem törekszenek tisztavérű tenyészvonal fenntartására. Jó kiindulópont a pulykák tartásában kezdőknek, és elterjedt olyan körülmények között, ahol a hústermelés, az állomány fenntarthatósága és az alacsony ráfordítás fontosabb, mint a fajtaazonosság.

A háziasított pulyka Mexikó és Közép-Amerika vadpulykájától, a Meleagris gallopavo fajtól származik. Az őslakos népek az európai kapcsolatfelvétel előtt évszázadokkal háziasították ezt a madarat. Spanyol felfedezők az 1500-as évek elején vitték a háziasított pulykákat Európába, és az évtizedek alatt az egész kontinensen elterjedtek. Az Amerikába visszatérő európai telepesekkel a háziasított pulykák egyes területeken helyi vadpopulációkkal keveredtek, így szelíd és vad jellemzőket egyaránt hordozó madarak jöttek létre.

A 18-19. század folyamán az észak-amerikai és európai gazdák informálisan méret, növekedési ütem és szín szerint szelektálták a madarakat. Ebből a szelekciókból regionális változatok alakultak ki, amelyeket később bronzként, narragansettként, royal palmként, bourbon redként és számos más névvel standardizáltak. A gyakorlatban a legtöbb gazdasági állományt nem zártan kezelték. A szomszéd állományok szabad keveredése elmosta a neves fajták közötti határokat a szokásos gazdaságokon.

A huszadik század éles törésvonalat hozott a kereskedelmi és a hagyományos tartás között. A kereskedelmi tenyésztők súlyos, széles mellű törzseket fejlesztettek ki, kizárólag a gyors mellhúsfejlődésre szelektálva, amelyek testfelépítésükben, szaporodásukban és élettartamukban drasztikusan eltértek a hagyományos fajtáktól. A fehér húsos, széles mellű változat lett az egész világon domináns kereskedelmi madár. A hagyományos fajták visszaszorultak, ahogy a kereskedelmi törzsek átvették a vezető szerepet, bár kisgazdaságokban és természetvédelmi programokban fennmaradtak.

A kis gazdaságokon és házikertes tartásnál a törzsek elkülönítése sokszor kivitelezhetetlen volt. A hagyományos fajták egymással, és bizonyos esetekben kiszabadult vagy elengedett kereskedelmi madarakkal is keveredtek. A huszadik század végére a természetvédelmi szervezetek elkezdték dokumentálni a hagyományos fajtákat és ösztönözni a tisztavérű tenyésztést, de a kereskedelmi üzemeken kívül tartott pulykák többsége vegyes vagy ismeretlen leszármazású maradt.

Ma a kevert fajtájú pulykák a leggyakoribb típus a világ házikertes tartásaiban. Megjelenésük és teljesítményük változatossága évszázadok tervezetlen keresztezéseit tükrözi a háziasított törzsek között, és egyes területeken a vadállományok alkalmi genetikai hozzájárulásával egészül ki.

A kevert fajtájú pulyka megjelenése teljes egészében a leszármazástól függ. Sötét hagyományos fajtáktól származó madár viselheti a bronz, barna vagy fekete mintázatot. A kereskedelmi fehér felmenőkkel rendelkező egyedek valószínűleg fehér vagy halvány tollazatot mutatnak. A változatos keresztezésekből származó madarak olykor szokatlan kombinációkat mutatnak: részlegesen fehér, buff, szürke és fekete tollak ugyanazon a madáron, vagy aszimmetrikus mintázat, amely egyetlen standardizált változatnak sem felel meg.

A testfelépítés szintén változatos. A széles mellű felmenőkkel rendelkező madarak hajlamosak nehezebb, szélesebb mellre és előre dőlő tartásra, még akkor is, ha az ilyen leszármazás részleges. A hagyományos vonalak dominanciájával rendelkező madarak általában hosszabb lábúak, keskenyek a mellben, és egyenesebben tartják magukat. A legtöbb kevert egyed valahol e két szélső között helyezkedik el.

A fej és a nyak felső részének csupasz bőre, amely minden háziasított pulykánál megtalálható, a hangulattól és a hőmérséklettől függően változtatja színét, vörös, fehér és kékesszürke árnyalatok között váltakozva. A kakasok snoddal, libbentőjárással és karunklusolkkal rendelkeznek, törzstől függetlenül. A legtöbb kakas durva fekete sörtéjű mellszakállt fejleszt. A lábak színe a halványvöröstől a sötétszürke vagy közel fekete árnyalatig terjed, a tollazat genetikájától függően.

Tollazat színe és mintázata

Mivel a tollazat színét meghatározó gének szabadon rekombinálódnak a törzsvonalak között, a kevert fajtájú pulykák olyan mintázatokat mutathatnak, amelyek egyetlen tiszta fajtánál sem jelennek meg. Gyakori kombinációk a fekete szegélyű buff tollak, részleges bronz irizálás fehér alapon, valamint kontrasztos színű szabálytalan foltok. A megjelenés sokfélesége a kevert fajtájú állomány egyik meghatározó sajátossága.

A pulykák fajként kíváncsibbak és interaktívabbak, mint a csirkék. A kevert fajtájú madarak ezt a vonást hordozzák, és a tartók egyes kíváncsiságával, az ismerős emberek követésével, és a rutinhoz való alkalmazkodással tűnnek ki a legtöbb más baromfihoz képest.

A tojók általában nyugodtak és könnyen kezelhetők. Sokan kotló magatartást mutatnak és ülnek a tojásokon ösztönzés nélkül. A hagyományos leszármazású tojók általában hajlamosabbak kotlani és felnevelni a pulykafiókat, mint azok, amelyeknek erős kereskedelmi ősük van, ahol a kotlási hajlamot évtizedek szelekciója csökkentette a folyamatos tojástermelés érdekében.

A kakasok változatosabbak. Az érett hímek tavasszal folyamatosan mutatják magukat, büszkélkednek, dobolnak és kiteríitek farktollukat. A határozott leszármazású kakas agresszívvé válhat emberekkel, más hímekkel, és esetenként a kifutón osztozkodó kisebb madarakkal szemben is. A korai, nyugodt kezelés csökkenti ezt a hajlamot. A csibékorból rendszeresen kezelt madarak felnőttkorukban is türelmesebbek maradnak az emberekkel.

Vegyes baromfi-állományokban a pulykák általában kevés problémával élnek meg kacsákkal és gyöngytyúkokkal, feltéve, hogy elegendő hely áll rendelkezésre. A csirkékkel való együttélés több körültekintést igényel, mivel a pulykák és csirkék bizonyos kórokozókat egymás között terjeszthetnek.

A kevert fajtájú pulykák napi gondozása ugyanazokat az elveket követi, mint bármely háziasított pulykáé. Az alapvető szükségletek: száraz elhelyezés, ragadozóktól való védelem, magas fehérjetartalmú táplálék, tiszta víz és rendszeres parazitatlenítés. Mivel a leszármazás változó, egyes madarak aktívabb legelők, míg a nehezebb kereskedelmi ősökkel rendelkezők kevésbé mozgékonyak, és fokozottabb figyelmet igényelnek a lábak és az ízületek tekintetében.

Testápolás

• Ellenőrizze a lábakat pikkelyes lábatka (Knemidocoptes) szempontjából, amelynek jelei a felemelt, kérges pikkelyek.
• Rendszeresen vizsgálja meg a kloáka területét és a tollak tövét tetű és atka szempontjából.
• Biztosítson pordfürdő-területeket, ahol a madarak természetes módon gondozhatják magukat.
• Csak akkor nyírja a túlnőtt körmöket, ha azok befolyásolják a madár járásképességét.
• Szociális konfliktusok után ellenőrizze a csupasz fejbőrt karcolások és fertőzések szempontjából.

Környezet

A kevert fajtájú pulykák jól tűrik a hideget, ha száraz, huzatmentes menedéket kapnak. Érzékenyebbek a tartós nedves körülményekre és a sárra, amely puhítja a lábak bőrét és elősegíti a talpbetegség kialakulását. Meleg éghajlaton az árnyék és a bőséges víz elengedhetetlen a forró időszakokban. A nehezebb kereskedelmi ősökkel rendelkező madarak kevésbé hőtűrők, mint a könnyebb, hagyományos típusúak.

A nehezebb madaraknak alacsony és széles ülőrúdakat kell biztosítani, hogy csökkentsük az ugrás hatását. A fiatalabb, könnyebb madarak magasabban is ülhetnek, de mindig biztosítson biztonságos leszállóhelyet.

A pulykák fehérjeszükséglete magasabb, mint a csirkéké, és ez a kevert fajtájú madarakra is vonatkozik, leszármazástól függetlenül. A pulykafiókok pulyka- vagy vadmadár-indítótakarmányra szorulnak, amelynek fehérjetartalma körülbelül 28 százalék. Növekedésük során a fehérjeszint fokozatosan csökken a növendék, majd a felnőtt fenntartó vagy tenyésztési adagokig.

Erős hagyományos genetikájú kevert fajtájú madarak hatékonyan legelnek a legelőkön, és rovarokkal, magvakkal és növényi anyagokkal egészítik ki étrendjüket. A kereskedelmi ősökkel rendelkező madarak kevésbé aktív legelők. Mindkét esetben a legelőhozzáférés kiegészíti, de nem helyettesíti a formulált takarmányt, különösen a növő madarak esetén.

Mindig biztosítson oldhatatlan kavicsot, hogy a madarak megemészthessék az egész szemeket és a legelőn gyűjtötteket. A tojó tyúkoknak extra kalciumra van szükségük, amelyet külön, zúzott osztrigahéj formájában kell kínálni, hogy a madarak saját maguk szabályozhassák bevitelét.

Kiegészítők és csemegék

Zöldek, lisztkukac, törött gabona és kerti nyesedék hasznos dúsítóként, de az összesített étrend 10 százalékán belül kell maradniuk, hogy ne higítsák a fehérjebevitelt. A tenyészmadaraknak előnyös lehet az E-vitamin és a szelén kiegészítése a tojás előtti hetekben és a tojásidényben, a termékenység és a kelési arány elősegítésére.

A kevert fajtájú pulykák tágabb génkészletből profitálnak, mint a szűk kereskedelmi vagy kiállítási vonalból származó madarak. Ez kevesebb öröklött gyengeséget és jobb általános ellenálló képességet jelent. A háziasított pulykák legjelentősebb egészségügyi kockázatai azonban környezeti és fertőző jellegűek, nem genetikaiak, és a vegyes leszármazás nem véd ellenük.

A fekete fej betegség, amelyet a Histomonas meleagridis nevű egysejtű parazita okoz, az egyik legkomolyabb fenyegetés. Vakbélférgeken keresztül terjed, és különösen veszélyes, ha a pulykák csirkékkel osztják a területet, amelyek hordozhatják a vektort anélkül, hogy megbetegednének. A légúti fertőzések a másik nagy kategória, amelyet a nedves körülmények, a zsúfoltság vagy a rossz szellőzés súlyosbít.

A jelentős széles mellű ősökkel rendelkező madarak alapból magasabb kockázatot hordoznak a láb- és ízületi problémák szempontjából, még akkor is, ha hagyományos genetikával kevertek, mivel az erős izomfejlődést meghatározó jellemzők részben megmaradnak, és extra terhelést helyeznek a csontvázra.

Megelőző gondozás

• Forgassa a legelőt és a kifutóterületet a parazitatartályok megszakításához.
• Kerülje, hogy a pulykákat olyan területen tartsa, ahol nemrég csirkék jártak.
• Biztosítson száraz, szellőztetett elhelyezést, mentes huzattól és penésztől.
• Kövessen rendszeres féregtelenítési és parazitatlenítési ütemtervet állatorvosi útmutatással.
• Új madarak bevezetése előtt tartsa azokat legalább két hétig elkülönítőben.
• Tartsa a takarmányt és a vizet tisztán, a talajtól el.

Bármilyen leszármazású háziasított pulykák nagy madarak, amelyek több helyet igényelnek, mint a csirkék. A kevert fajtájú egyedek genetikájuktól függően méretükben is változatosak, de még a könnyebb, hagyományos típusú madarak is több alapterületet és kifutóterületet igényelnek, mint a legtöbb megszokott baromfi. Megfelelő hely biztosítása csökkenti a betegségek nyomását, megelőzi az unalomból fakadó csipegetést, és támogatja a normális legelési viselkedést.

Az elhelyezés legyen szilárd, száraz szerkezet, jó légáramlással, de hideg huzat nélkül. Mély, száraz alom kezeli a nedvességet és csökkenti a parazitaterhelést. Az ülőrúdak legyenek erősek és elég alacsonyak, hogy a nehezebb madarak sérülés nélkül elérhessék őket. Biztosítson több ülőrúd-pozíciót, hogy a madarak szét tudják szóródni és csökkenjen a versengés.

A kifutó kerítése elsősorban a talajszinti ragadozók ellen kell, hogy védelmet nyújtson. Az érett felnőtt pulykák ritkán repülnek magasra vagy messzire, de a fiatalabb és könnyebb, hagyományos típusú egyedek átrepülhetnek egy szabványos kerítésen, ezért az első néhány hónapban fedett kifutóra vagy magasabb kerítésre lehet szükség.

Az elhelyezés alapjai

• Száraz, szellőztetett ól alacsony, erős ülőrúdakkal és tiszta alommal.
• Ragadozóktól védő kerítés és szürkületre bezárt, biztonságos ajtó.
• Árnyékos területek a kifutóban fűvel, talajjal és rovarokkal.
• Pordfürdő-helyek száraz talajjal vagy homokkal.
• Takarmányozók és itatók a talajtól emelve a szennyeződés csökkentésére.
• Fészekdobozok vagy védett sarkok a kotló tojók számára.

A pulykák tojásai, a tojó fajtakeverékétől függetlenül, a keltetés megkezdésétől számítva körülbelül 28 nap alatt kelnek ki. Ez egységes a háziasított pulyka összes fajtájában és keresztezéseiben. Akár kotló tojó alatt, akár keltetőgépben történik a keltetés, a hőmérséklet, a páratartalom és a forgatás követelményei azonosak.

A kotlási hajlam a kevert fajtájú tojóknál leszármazástól függően jelentősen változik. A magas arányban hagyományos genetikájú madarak, mint például narragansett, bourbon red vagy bronz háttérrel rendelkezők, általában szívesen ülnek és jó anyák. A kereskedelmi ősök nagyobb arányával rendelkező tojók esetleg nem mutatnak kotlási hajlamot, mivel ezt a szelekció évtizedek alatt csökkentette a folyamatos tojástermelés érdekében. Az egyedi tojó viselkedésének megfigyelése megbízhatóbb, mint megjelenés alapján következtetni.

Mesterséges keltetésnél naponta gyűjtse be a tojásokat, és tárolja azokat hegyükkel lefelé, hűvös szobahőmérsékleten, ideálisan 12-15 C fokon (54-59 F), legfeljebb 7-10 napig, mielőtt beállítja azokat. A hosszabb ideig tárolt tojások kevésbé megbízhatóan kelnek.

Világítsa be a tojásokat körülbelül a 10-14. nap körül a nem fejlődők vagy korán elpusztultak azonosításához, és távolítsa el ezeket, mielőtt leromlanak és megfertőzik a többi tojást. A 25. napon hagyja abba a forgatást, és helyezze a tojásokat zárolási körülmények közé az utolsó három napra.

A pulykafiókok korai gondozása

Az újonnan kelt pulykafiókok az első héten törékenyek. Vigye őket tiszta nevelőbe, amelyet kezdetben körülbelül 35-37 C fokon (95-99 F) kell tartani, és hetente körülbelül 2-3 fokkal csökkentse a hőmérsékletet, ahogy felnőnek a tollak. A pulykafiókok lassan találják meg az ennivalót és az ivóvizet, és lehet, hogy megmutatja nekik csőrük óvatos bemerítésével.

Az első naptól adjon pulyka- vagy vadmadár-indítótakarmányt, körülbelül 28 százalék fehérjével. Kerülje a csirkéknek formulált gyógyszeres indítótakarmányokat. Biztosítson kis, sekély vízedényeket, hogy a fiókok ihassanak anélkül, hogy beleesnének, és rendszeresen ellenőrizze a vízminőséget.