Tippler

A Tippler Angliában kialakított házigalamb-fajta, amelyet egyetlen célra tenyésztettek ki: a lehető leghosszabb, megszakítás nélküli repülésre. A madarakat reggel engedik szabadon, és a leszállásukig mérik az időt, a versenyeredményeket pedig órákban, nem távolságban adják meg. Egy jól kondicionált, kiképzett Tippler tizenkét óránál is tovább a levegőben marad, a kiemelkedő egyedek pedig egyetlen nap alatt akár húsz órához közeli repülési időt is elértek.

A versenygalamboktól eltérően, amelyeket egy megadott távon mért sebességre tenyésztenek, a Tipplert állóképességre és arra nevelték, hogy szívesen körözzön a saját dúca fölött. A fajta kistestű és könnyű, tömör felépítése a hosszan tartó repülésnek kedvez. A tollazat sokféle színben előfordul, a küllem azonban másodlagos: a tenyésztők mindenekelőtt a repülési teljesítményt választják ki.

A tartók szorgalmasnak, koncentráltnak és sportos alkatúnak írják le a fajtát. A Tipplereket erre a célra kialakított dúcokban tartják, és gondosan kiképzik őket, mert a repülési kondicionálás és a leszállásra hívó rutin egyaránt a sport alapja.

Kinek való

A Tippler azoknak a tartóknak való, akik aktív repülési hobbira vágynak, nem díszgalambra vagy kedvtelésből tartott madárra. A fajta a következetes kiképzést, a kiszámítható dúcrutint és a kondíció, illetve a táplálás folyamatos figyelemmel kísérését honorálja. Azok élvezik igazán, akik szeretik a repülési idő mérését, egy kis csapat kondicionálását és a megbízható leszoktatás hosszú távú munkáját. Kevésbé illik azokhoz, akik elsősorban kiállításra szánt madarat keresnek, vagy rendszeres repültetés nélkül, alkalomszerűen tartanák.

A Tippler a 19. században alakult ki Angliában, a fajtát elsősorban a Midlands régióhoz és az északi iparvárosokhoz, köztük a Macclesfield környéki területekhez kötik. Olyan használati galambállományból fejlődött ki, amelyet a sebesség vagy a hazatérési távolság helyett a hosszú repülést értékelő tenyésztők tartottak.

A fajtát az állóképességi repülés sportja formálta. Egy kis csapatot, gyakran három madarat, kora reggel engednek szabadon, és folyamatosan mérik az időt egészen a leszállásukig. Mivel az eredmény a levegőben töltött összes órán múlik, a tenyésztés azokat a madarakat részesítette előnyben, amelyek egész napon át kitartóan köröztek a dúc közelében, nem pedig egyenes vonalban repültek el.

A tartók generációkon át keresztezték és finomították az állományukat ehhez az egyetlen célhoz. A leghosszabb ideig repülő madarakból tenyésztettek tovább, így alakult ki a ma ismert könnyű, tömör testű, állóképességre összpontosító galamb. A kiképzési módszerek, az etetési rend, valamint a csapatot leszoktató, kiképzett csalimadár vagy jel alkalmazása a fajtával párhuzamosan fejlődött.

A Tippler Nagy-Britannián túl is elterjedt, más országok tartói körében is, ahol az állóképességi repülő klubok hasonló, időmérésen alapuló szabályokat vezettek be. A fajta a mai napig teljesítménytípus marad, amelyet elsősorban aszerint értékelnek és bírálnak, hogy madarai meddig képesek repülni.

A Tippler kistestű galamb, karcsú, arányos felépítéssel. Törzse tömör, szárnyai a hosszú repüléshez jól arányosak, ezért a madár inkább könnyed és sportos hatást kelt, mint nehézkeset vagy dísz jellegűt. Feje finom vonalú, szeme éber tekintetű, lába pedig csupasz, toll nélküli. Mivel a fajtát a repülési teljesítmény alapján bírálják, a küllemben nagyobb a változatosság, mint a kiállítási fajtáknál: a forma itt a funkciót követi.

Tollazat és színek

A Tippler tollazata rövid és testhez simuló, ami segíti a hosszú repülést. A fajta rendkívül sokféle színben és mintázatban előfordul, mert a tartók a repülőképességet választják ki, nem egy rögzített szabványszínt. Gyakori a kékcsíkos, a fekete, a vörös, a szürke, valamint a pettyes vagy egyszínű madár. A repülők számára a toll állapota fontosabb a színnél, hiszen a kopott vagy vedlő toll csökkenti a levegőben tölthető időt.

A Tippler energikus és erősen a dúcához kötődő madár. A fajtát meghatározó tulajdonságok, a szorgalom, a koncentráció, a sportosság és az aktivitás, abban mutatkoznak meg, hogy a madár szívesen repül órákon át, és megbízhatóan tér haza. A madarak hozzászoknak egy állandó tartóhoz és rutinhoz, egy jól vezetett csapat pedig nyugodttá és kiszámíthatóvá válik a dúca körül.

Emberekkel szemben a Tipplerek hozzá vannak szokva a kiképzéshez és a kondicionáláshoz kapcsolódó kezeléshez, de nem ölbe való kedvencek. Azzal a tartóval dolgoznak együtt legjobban, aki állandó napi rutint tart fenn. Más galambokkal szemben társas viselkedésűek a saját csapatukon és dúcukon belül, hiszen az együtt repülés a sport része. Az idegenek és a rutin megbomlása felzaklathatja a madarakat, ezért a nyugodt, kiegyensúlyozott környezet mind a természetüket, mind a teljesítményüket támogatja.

Ápolás

• Biztosítsunk rendszeres fürdővizet, hogy a madarak tollazata tiszta és repülésre alkalmas állapotban maradjon
• Ellenőrizzük gyakran a toll minőségét, mert a kopott vagy sérült evezőtoll csökkenti a levegőben tölthető időt
• Tartsuk normál állapotban a karmokat és a csőrt, és vizsgáljuk át ezeket a rendszeres kezelés során
• Figyeljük a vedlést, és eközben csökkentsük a repülési elvárásokat, amíg a madár tollat cserél

Mozgás

• Repültessük rendszeresen a csapatot az állóképesség kiépítéséhez és megtartásához
• Következetesen tanítsuk a madarakat a saját dúcukhoz és egy megbízható leszoktató jelhez vagy csalimadárhoz
• Fokozatosan növeljük a repülési időt, ahelyett hogy kiképzetlen madarakat hosszú repülésre kényszerítenénk
• Kerüljük a repültetést szélsőséges hőségben, ködben vagy olyan körülmények között, amikor a madarak nem követhetők nyomon

Környezet

A Tipplernek száraz, huzatmentes, jól szellőző dúcra van szüksége, biztonságos ülőhelyekkel, valamint ragadozóktól és rágcsálóktól védve. A dúcot tisztán kell tartani a betegségek visszaszorítása érdekében, és külön teret érdemes biztosítani a kondicionáláshoz. A nyugodt, kevés zavarással járó helyszín segít fenntartani azt a rutint, amelyre az állóképességi repülés épül.

A Tipplerek etetése szorosan összefügg a teljesítménnyel. A repülők kiegyensúlyozott galambmagkeveréket használnak, és a típust, illetve a mennyiséget a kiképzéshez és a versenyekhez igazítják. Hosszú repülés előtt gyakori a könnyebb, sovány etetés, hogy a madár repülési súlyban maradjon, míg a bővebb adag a regenerálódást és a vedlést segíti. Az emésztés támogatásához mindig elérhetőnek kell lennie oldhatatlan homokkőnek és ásványianyag-forrásnak, a tiszta friss víz pedig nélkülözhetetlen, különösen egy hosszú repülés után.

Jutalomfalatok és kiegészítők

Kis mennyiségű apró mag használható jutalomként a kiképzés során, de csak takarékosan adagolva, hogy ne billentse fel a táplálék egyensúlyát. A galamb-ásványianyag-keverék, egy kalciumforrás, például zúzott osztrigahéj, valamint egy hosszú repülés utáni vitamin- vagy elektrolit-kiegészítő segít fenntartani a kondíciót. Minden takarmányváltoztatást fokozatosan vezessünk be.

A Tippler edzett, munkára tenyésztett fajta, és tiszta körülmények között tartva általában ellenálló. Jellemző élettartama 10-15 év. Mivel a madarak hosszú órákon át repülnek, a kondíció, a megfelelő folyadékbevitel és a betegségmentesség közvetlenül befolyásolja mind az egészségüket, mind a teljesítményüket. A dúc higiéniája és a paraziták elleni védekezés jelenti a napi szintű alapvédelmet.

Megelőzés

• Tartsuk a dúcot tisztán, szárazon és jól szellőzve
• Kövessünk rendszeres féregtelenítési és parazitaellenőrzési rendet
• Az új vagy visszatérő madarakat a csapathoz keverés előtt karanténozzuk
• Biztosítsunk mindig friss vizet, homokkövet és ásványi anyagokat
• Kísérjük figyelemmel a testtömeget és az ürüléket, mint a betegség korai jeleit

A Tipplert kiképezhetőségre tenyésztették, és a fajta jól reagál a következetes rutinra. A kiképzés két részből áll: az állóképesség kiépítéséből a hosszú repüléshez, és a csapat megtanításából arra, hogy jelre megbízhatóan leszálljon. Mindkettő fokozatosan alakul ki, a fiatal madarak először a dúcot és a rövid repüléseket ismerik meg, majd heteken át fokozatosan nő a repülési idő. A türelem és a következetesség fontosabb a nyomásgyakorlásnál, a madarakat pedig soha nem szabad a kondíciójukon túl terhelni.

Alapok

1. Szoktassuk a fiatal madarakat a dúchoz, hogy bármilyen szabad repülés előtt ismerjék az otthonukat
2. Kezdjük rövid, felügyelt repülésekkel a dúc közelében
3. A kondíció javulásával fokozatosan növeljük a repülési időt
4. Tanítsunk be egyértelmű leszoktató rutint csalimadárral, etetéssel vagy jellel
5. Jutalmazzuk a dúchoz való visszatérést, hogy a hazahívás megbízható maradjon
6. Tartsunk állandó napi rendet az etetésben és a repültetésben

A Tippler galambdúcban él, nem szabadon kószáló vagy ketrecben tartott kedvencként. A jó dúc száraz, huzatmentes és jól szellőzik, elegendő teret biztosít a csapatnak, egyéni ülőhelyekkel vagy fészekodúkkal, valamint könnyű hozzáféréssel a napi takarításhoz. A dúcot ragadozóktól és rágcsálóktól védetten, nyugodt helyen kell elhelyezni, ahol a madarak megismerhetik otthonukat: erre a szabad repülés előtt feltétlenül szükség van.

Kialakítási ellenőrzőlista

• Száraz, szellőző dúc nyugodt, állandó helyszínen
• Egyéni ülőhely vagy fészekodú minden madárnak
• Ragadozóbiztos szerkezet és biztonságos leszállódeszka
• Friss víz, homokkő és etetőállomások
• Fürdetési lehetőség a toll állapotának megőrzéséhez
• Könnyű hozzáférés a napi takarításhoz és ellenőrzéshez

A Tipplerek az első életévükben elérik a tenyésztési érettséget. A madarak a dúcban párosodnak, a tojó pedig jellemzően két tojást rak fészekaljanként egy fészekodúban. A kotláson mindkét szülő osztozik, majd kezdetben begytejjel, később puhított maggal etetik a fiókákat. A repülők általában bizonyított állóképességű madarakból tenyésztenek tovább, mivel a fajtát a repülőképesség alapján választják ki. A fiatal madarakat a dúchoz szoktatják, majd fokozatosan kiképzik, amint repülni kezdenek.

A keltetés lépései

1. Párosítsuk a kiválasztott tenyészmadarakat, és biztosítsunk tiszta fészekodút
2. Hagyjuk, hogy a tojó lerakja a tojásokat, jellemzően kettőt fészekaljanként
3. Hagyjuk, hogy mindkét szülő természetes módon, körülbelül 17-19 napig kotoljon
4. Tartsuk a dúcot nyugodtan és kiegyensúlyozottan a kotlás és a fiókanevelés alatt
5. Hagyjuk, hogy a szülők begytejjel és maggal etessék a fiókákat
6. Amint a fiatal madarak repülni kezdenek, szoktassuk és képezzük ki őket a dúchoz