Jakobinus (parókás)

A jakobiner az egyik legrégebbi és legjellegzetesebb díszgalamb-fajta. Fő ismertetőjegye a nyak és a fej körül előre és felfelé növő tollcsuklya, amely a tollak fordított növekedési irányából alakul ki. Egy jól kialakult csuklyájú madárnál ez a tollazat szinte teljesen körülzárja a fejet, csak a csőr és az arc egy része marad látható. A fajtát kiállításra és díszítő célra tenyésztik, nem versenyzésre vagy hasznosításra.

Testfelépítését tekintve a jakobiner karcsú, egyenes tartású, közepes méretű galamb. Testtömege jellemzően 280 és 340 gramm között mozog. A csuklyán kívül a nyak hosszú tollazata három elnevezett képletet alkot: a sörényt a nyak hátsó részén, a láncot az oldalakon, és a rózsát a mell elülső részén. A bírák a tollazat hosszát, sűrűségét és szimmetriáját éppúgy figyelembe veszik, mint az általános testformát.

A jakobiner nyugodt, kiegyensúlyozott vérmérsékletű. Kezelése szelíd, és jól tűri azt a szoros gondozást, amelyet a kiállítási galambok tartása megkövetel. Mivel a csuklya korlátozza az előretekintést, a fajta figyelmes gondozásra szorul, és nem alkalmas szabadrepülésre vagy nyitott dúcban tartásra.

Kinek ajánlott

A jakobiner azoknak a tartóknak ajánlott, akik díszgalambot szeretnének bemutatásra, és hajlandók védett, ragadozóktól elzárt elhelyezést biztosítani. Korlátozott látása és igényes tollazata miatt kezdő galambtartóknak, illetve olyanoknak, akik szabadon repülő madarakat szeretnének, kevéssé alkalmas. Türelmes gazdáknak való, akik szívesen foglalkoznak részletes tollápolással és egy csendes, jól kezelhető madárral.

A jakobiner a Földközi-tenger vidékéről és Ázsiából kereskedelmi útvonalakon Európába jutott csuklyás galamboktól származik. A korai csuklyás madarakat már a tizenhatodik századtól feljegyezték a kontinensen, és a kor írói olyan galambokat írtak le, amelyeknek a feje körül hátrahajló tollgallér volt. A modern fajta eredeteként leggyakrabban Franciaországot említik, és a nevet rendszerint a csuklya és egy szerzetesi csuklya hasonlóságával magyarázzák.

A következő évszázadok során francia, alföldi és brit tenyésztők finomították a csuklyát: a szerény fodorból mára ismert, teljesen körülzáró formává fejlesztették. A szelekció a sörény, a lánc és a rózsa megnyújtására, valamint a csuklya fej körüli szoros záródására irányult. Ez a hosszú folyamat egy általános csuklyás galambból speciális kiállítási formává alakította a madarat.

A tizenkilencedik századra a jakobiner már elismert kiállítási fajtává vált Európában, és olyan tenyésztők tartották, akik a tollazat minőségében versenyeztek egymással. Charles Darwin a háziasítás alatti változatosságról írva a jakobinert az erősen módosult házigalamb-fajták között említette, ami a fajtát egyértelműen az akkori elismert díszállomány közé sorolja.

A jakobiner ma is kiállítási fajtaként él tovább, szakosodott klubok tartják fenn, és szabvány szerinti színekben mutatják be. Külső megjelenésre tenyésztik, és mára nincs köze semmilyen munka- vagy élelmiszer-termelési célhoz.

A jakobiner összbenyomása egy magas, karcsú galamb, amelyet a fej- és nyaktollazata ural. Maga a test viszonylag kicsi, és közepesen hosszú lábakon, egyenes tartásban hordozott. A legfeltűnőbb elem a csuklya, amely a nyakból emelkedik, és előrehajolva keretezi, részben eltakarja a fejet. Minél hosszabbak a tollak, és minél teljesebben záródnak elöl, annál magasabbra értékelik a madarat versenyen.

A nyaktollazat három részre oszlik. A sörény a nyak hátsó részén fut végig, a lánc mindkét oldalon kiterjed, a rózsa pedig a mell elülső részén ül, ott, ahol az oldalsó tollak találkoznak. A csuklya és a lánc közötti tiszta elválás, amelyet nyílásnak neveznek, a bírálat egyik szabványpontja.

Tollazat és színek

A jakobinert egyszínű változatokban mutatják be, ezek közé tartozik a fekete, a vörös, a sárga, a kék és az ezüst, valamint a fehér változat is. A színes madarak feje és evezőtollai fehérek, míg a test színe tiszta és egyenletes. A fehér fej kiemeli a színes csuklyát, és sok szabványban elismert mintázatnak számít. A tollazatnak feszesnek és fényesnek kell lennie, a hosszú díszítő tollaknak pedig sértetlennek, mivel a törött vagy szennyezett csuklyatoll komolyan rontja a kiállítási madár esélyeit.

A jakobiner szelíd és méltóságteljes vérmérsékletű. A díszgalamb-fajták közül az egyik legcsendesebb, és ritkán mutatja az élénkebb fajtákra jellemző ideges rebbenékenységet. Ez a kiegyensúlyozott természet részben a kiállítói szelekció eredménye, ahol a madárnak nyugodtan kell állnia a bírálat alatt, részben pedig a csuklya következménye, amely korlátozza, mit lát a madár.

Emberekkel szemben a jakobiner szelíd, és jól tűri a rendszeres kezelést, ami a fajta tollápolásához elengedhetetlen. Más galambokkal általában békés, nem versenyez agresszíven helyért vagy táplálékért, ezért jól elvegyül egy nyugodt, hasonló madarakból álló röpdében. Mivel előretekintése akadályozott, a hirtelen, számára láthatatlan mozdulatoktól megijedhet, ezért a gondozónak csendesen kell közelítenie hozzá.

A fajta nem alkalmas erőteljes repülésre, és inkább az ülőrudak és etetőhelyek közelében marad. A párok tartósan összekötődnek, a madarak megbízható, kiegyensúlyozott lakói a dúcnak.

A jakobiner napi gondozásának középpontjában a tollazat védelme és a korlátozott látás kezelése áll. A hosszú csuklyatollak könnyen felszedik a szennyeződést és az ürüléket, ezért a tiszta, száraz elhelyezés és a gyakori ellenőrzés a rendszeres tartás része.

Tollápolás

• Rendszeresen vizsgálja meg a csuklyát, a sörényt, a láncot és a rózsát szennyeződés és sérülés szempontjából
• Kínáljon sekély fürdőt hetente két-három alkalommal, hogy a madár tisztán tarthassa tollazatát
• Ha a látás teljesen akadályozott, egyes tenyésztők a szem körüli tollakat megnyírják vagy elválasztják a tenyésztésre szánt madaraknál
• Tartsa tisztán a fészkelőhelyeket és az ülőrudakat a tollfoltosodás megelőzésére

Mozgás

• Biztosítson védett röpdét vagy dúcot alacsony, könnyen elérhető ülőrudakkal
• Ne engedje a fajtát szabadon repülni, mivel a korlátozott látás ragadozóknak és veszélyeknek teszi ki
• Hagyjon helyet rövid repülésekre és sétára a kifutón belül

Környezet

A jakobinert száraz, huzatmentes, ragadozóktól védett dúcban vagy röpdében kell tartani. Érzékeny a nedves és piszkos körülményekre, mivel a szennyezett csuklyatoll összecsomósodhat, és kellemetlenséget okozhat. A stabil, védett környezet állandó etető- és itatóhellyel segíti a madarat abban, hogy korlátozott látása ellenére is eligazodjon.

A jakobiner kiegyensúlyozott galambmag- és gabonakeveréken fejlődik jól. A tipikus adag több gabonát és hüvelyest kombinál, például kukoricát, búzát, cirokot, borsót, valamint kevés olajos magot. Oldhatatlan darának és ásványianyag- vagy sótömb-forrásnak mindig elérhetőnek kell lennie, hogy támogassa az emésztést és a tojóhéj-képzést a tenyésztojóknál. Naponta friss, tiszta vizet kell kínálni olyan itatóban, amelyet a madár anélkül is elér, hogy csuklyatollait bele kellene mártania.

Jutalomfalatok és kiegészítők

Kis mennyiségű biztonságos zöldség és alkalmankénti magjutalom kiegészítheti az alapkeveréket. Vitamin- és ásványianyag-kiegészítő hasznos a tenyészidőszakban és a vedléskor. A dara egész évben nélkülözhetetlen marad. A jutalomfalatokat tartsa minimálisra, nehogy kiszorítsák a kiegyensúlyozott gabonaadagot, vagy olyan súlygyarapodáshoz vezessenek, amely megterheli a madár karcsú testalkatát.

A jakobiner jó tartás mellett viszonylag szívós galamb, jellemző élettartama 8-12 év. A fajtára jellemző fő aggályok a csuklyához kapcsolódnak. A szem körüli tollak irritációt, könnyfoltosodást vagy szemgyulladást okozhatnak, a hosszú tollazat pedig könnyen szennyeződik, és rossz higiénia esetén összecsomósodhat. Ezeken túl a jakobiner ugyanazoknak a betegségeknek van kitéve, mint más háziasított galambok.

Megelőző gondozás

• Tartsa a dúcot tisztán, szárazon és jól szellőzve
• Rendszeresen vizsgálja meg a szemet és a csuklyatollakat, és tisztítsa meg a szennyeződéseket
• Biztosítson darát, tiszta vizet és kiegyensúlyozott táplálékot egész évben
• Az új vagy visszatérő madarakat karanténozza, mielőtt összeengedné őket a többiekkel
• Állatorvosi tanácsra tartson rendszeres élősködő-elleni és féreghajtó programot

A jakobiner kiképzése inkább hozzászoktatás, mint teljesítményre nevelés. A fajtát nem repítik versenyre vagy bukfencező repülésre, korlátozott látása pedig kizárja a szabadrepülési munkát. Amire szüksége van, az a nyugodt viselkedés a kezelés, az ápolás és a kiállítói bemutató során. A fiatal kortól rendszeres, szelíd érintéshez szoktatott madár csendesen áll a bírálat alatt, és elfogadja a tollazata igényelte gondozást.

Alapok

1. A fiókákat a toll kibontakozása után gyengéden és gyakran fogja kézbe, hogy megszokják az érintést
2. Otthon szoktassa a madarat a kiállítói kalitkához, hogy nyugodtan álljon egy kis térben
3. Gyakorolja a csuklya, a sörény és a rózsa felemelését, vizsgálatát és rendezését anélkül, hogy stresszelné a madarat
4. Az etetőt és az itatót mindig ugyanott tartsa, hogy a madár korlátozott látása ellenére is megjegyezze az elrendezést
5. A nyugodt viselkedést csendes kezeléssel és következetes napirenddel jutalmazza

A jakobiner zárt tartású fajta. Mivel biztonságosan nem repülhet szabadon, és tollazata könnyen szennyeződik, a legjobban tiszta, védett dúcban vagy fedett röpdében érzi magát. A területnek száraznak és huzatmentesnek kell lennie, jó szellőzéssel, amely nem okoz közvetlen huzatot a madarakon. Az alacsony ülőrudak és a könnyű padlóhoz jutás megfelel egy olyan galambnak, amely részben megszokásból, nem pedig látásból tájékozódik.

Berendezési ellenőrzőlista

• Biztosítsa a röpde teljes védettségét macskákkal, patkányokkal és ragadozó madarakkal szemben
• Alacsony ülőrudakat és rámpákat biztosítson magas párkányok helyett
• Az ételt, a vizet és a darát minden nap ugyanazon a helyen tartsa
• Használjon tiszta, száraz almot, és gyakran cserélje a csuklyatoll védelme érdekében
• Kínáljon sekély fürdőt, és távolítsa el, miután a madarak megfürödtek
• A tenyésztő párok számára biztosítson huzattól védett, fedett fészekodúkat

A jakobinereket rendszerint hagyják saját fiókáikat kikölteni és felnevelni. A tojó fészekaljanként jellemzően két tojást rak, és mindkét szülő részt vesz a kotlásban, amely körülbelül 17-19 napig tart. Kelés után a szülők az első napokban begytejjel táplálják a fiókákat, majd fokozatosan áttérnek a gabonára. Mivel a felnőtt jakobinerek nehéz csuklyatollazata megzavarhatja a fiókák etetését, egyes tenyésztők egyszerűbb tollazatú nevelő galambokat, például postagalambokat használnak a jakobinerfiókák megbízható felneveléséhez.

A kelés lépései

1. Hagyja a párt lerakni és megülni a fészekaljat, jellemzően két tojást
2. Engedje, hogy mindkét szülő részt vegyen a kotlásban, vagy szükség esetén helyezze a tojásokat nevelő galambok alá
3. Tartsa a fészekodúkat tisztán, szárazon és zavartalanul a kotlás alatt
4. Számítson kelésre kb. 17-19 nap után
5. Győződjön meg róla, hogy a szülők vagy a nevelők begytejjel táplálják a fiókákat az első napokban
6. Figyelje a fiókák tollasodását, és ellenőrizze, hogy a csuklyatoll egyenletesen fejlődik-e