Kevert Fajta Sertés

A keverék sertés két vagy több fajta génjeit hordozza, esetleg olyan sertések leszármazottja, amelyek tenyésztése során nem érvényesült irányított emberi szelekció. A kategória magában foglalja a két regisztrált tenyészvonal célzott, kereskedelmi célú keresztezéséből előállított egyedeket és a vadon élő sertések utódain alapuló, ismeretlen felmenőkkel rendelkező háztáji állatokat egyaránt. Mivel a világon számos sertésfajta létezik, és a keresztezést évszázadok óta rutinszerű tenyésztési eszközként alkalmazzák, a keverék sertések alkotják a világ sertésállományának legnagyobb hányadát.

A megjelenés, a testalkat és a viselkedés az érintett fajtáktól függően alakul. Nincs olyan egységes testsúly-tartomány vagy vérmérséklet-profil, amely minden egyedre alkalmazható lenne. Egy kereskedelmi gazdaságban tartott keverék sertés lehet célzottan kialakított kétfajta keresztezés, amelyet sovány hústermelésre tenyésztettek, míg egy kisüzemi gazdaságban hasonló egyed vegyes felmenőkkel rendelkező szomszédi kocák utódja lehet.

A keverék sertések minden olyan régióban előfordulnak, ahol sertéstartás folyik. Sertéshús-termelésre, önellátó kisgazdálkodásra, területkezelésre és egyes esetekben kísérőállatként is alkalmazzák őket.

Alkalmasság

A keverék sertések azoknak a tartóknak felelnek meg, akik a fajtahűség helyett a funkcionalitást és az egyedi adottságokat helyezik előtérbe. Gazdaságokban a kereskedelmi keresztezéseket meghatározott termelési tulajdonságok, például növekedési ütem és alomnagyság alapján választják ki. Kisüzemi gazdaságokban a legfontosabb szempontok a tartó által biztosítható terület, az elhelyezés minősége és a kezelési tapasztalat. Háziállatként az egyed alkalmassága méretétől, eredetétől és korai szocializációjától függ, nem a fajtaidentitásától.

A sertéseket a vaddisznóból (Sus scrofa) több régióban, köztük a Közel-Keleten és Kínában önállóan domesztikálták, legalább 8000-10 000 évvel ezelőtt. A korai háziasított sertések régiónként különböztek egymástól, és ahogy a kereskedelem és a migráció során emberek és állatok különböző kontinensekre vándoroltak, különböző sertéstípusok találkoztak egymással, és vegyes felmenőkkel rendelkező utódokat hoztak létre.

A sertéstartás történetének nagy részében nem léteztek formális fajtahatárok. A gazdák hasznos tulajdonságokra szelektáltak, mint például a testnagyság, a zsírfedés, a korai érettség és a kocák tejtermelése, törzskönyv nélkül. A formális tenyészkönyvek 19. századi kialakítása Britanniában és Észak-Amerikában teremtette meg a telivér sertés fogalmát, szemben a keresztezettekkel és a keverékekkel. E megkülönböztetés előtt lényegében valamennyi tartott sertés vegyes felmenőkkel rendelkezett.

Kínai és délkelet-ázsiai sertések behozatala Európába a 17. századtól kezdve a szándékos keresztezés korai, dokumentált epizódját jelenti. A kínai fajták a korai érettséget, a kompakt testalkatot és a finom csontozatot vitték be a 18. és 19. századi angol nemesítésbe, amelynek eredményeként jöttek létre a Yorkshire, a Berkshire és a Tamworth fajták. Számos modern telivér ezért már korábbi keresztezések alapjaira épül.

A 20. században a kereskedelmi sertéstenyésztés szisztematikus keresztezés felé fordult. A hibrid erő, azaz a keresztezett utódoknak mindkét szülőt felülmúló növekedési és szaporodási teljesítménye már jóval a genetikai háttér leírása előtt empirikusan ismert volt. A háromfajta és négyfajta terminális keresztezési programok a kereskedelmi sertéstartásban elterjedtté váltak, és piacra kerülő malacokat állítottak elő, amelyek definíció szerint keverék fajtájúak voltak, bár gondosan menedzselt genetikai vonalakból.

Párhuzamosan Ázsia, Afrika és Latin-Amerika falvaiban és kisüzemi gazdaságaiban a sertések helyi alkalmazkodású kevert populációk maradtak, amelyekbe bevitt kereskedelmi fajták is keveredtek, formális törzskönyv nélkül. Ezek a populációk ma is a globális sertésállomány jelentős részét alkotják.

Nincs egyetlen, minden keverék sertésre jellemző külső megjelenés. A testnagyság a miniatűr vagy hasas hasú vonalak kompakt arányaitól a nagy kereskedelmi húsfajta terjedelmes testalkatáig terjedhet. A szín lehet fehér, fekete, vörös, foltos, öves vagy ezek bármely kombinációja. A fülállás, az arc formája és a törzshossz mind az adott sertés felmenőiben szereplő fajtákat tükrözik.

Ugyanabból az alomból két malac is szembeötlő különbséget mutathat színben és testalkatban, ha mindkét szülő vegyes genetikájú. Kereskedelmi gazdaságokban a kétfajta keresztezés megjelenése előrejelezhetőbb, mivel mindkét szülő meghatározott fajta. Kisüzemi gazdaságokban vagy vadon élő sertések utódainál a megjelenés kevésbé kiszámítható, és egyetlen almán belül is változatosabb.

Szőrzet és szín

A legtöbb háziasított sertésnél durva, ritka sörte borítja a csupasz bőrt. A bőrszín meghatározza a szőrzet megjelenését, ezért a fehér bőrű sertések könnyebben leégnek a napon, míg a sötét bőrűek jobban védettek. Egyes örökségfajta-utódoknál és vadon élő sertések keresztezéseinél sűrűbb vagy enyhén hosszabb testszőr fordulhat elő, amely némi szigetelést biztosít a szabadban tartás során. A hasas hasú és miniatűr vonalaknál a bőr erősen ráncos lehet, különösen az arc és a nyak körül.

A sertések intelligensek és szociális hierarchiát alkotnak. Ezek a tulajdonságok fajtáktól és keverék egyedektől egyaránt jellemzők, bár a merészség, a szelídség vagy az emberekkel szembeni óvatosság mértéke a felmenőktől és a korai kezeléstől egyaránt függ.

A születéstől fogva rendszeres emberi érintkezéssel nevelt sertések általában nyugodtabbak és könnyebben kezelhetők. Azok az egyedek, amelyeket kevéssé szoktattak emberhez, felmenőiktől függetlenül ijedősek vagy védekezők lehetnek. Kereskedelmi körülmények között a fiatal kortól alkalmazott kezelés és következetes, alacsony stresszű tartás lényegesen csökkenti a stresszviselkedéseket.

A kisüzemi gazdaságokban és háziállatként tartott keverék sertések személyiségük tekintetében széles skálán mozognak. Egyes egyedek kíváncsiak és gyorsan megtanulják az embereket az etetéssel összekapcsolni, mások tartózkodóbbak maradnak. A malacaikkal lévő kocák védelmezők lehetnek, megközelítésüket mindig körültekintéssel kell végezni. A kanok az érettséggel arányosan egyre határozottabbak lehetnek, különösen etetésnél vagy tenyésztési tevékenység idején.

Csoportban a sertések vizsgálódással és esetenként rövid fizikai küzdelmekkel alakítják ki a szociális rangsort. Miután a rangsor kialakult, a stabil csoport általában megnyugszik. Ismeretlen felnőttek összeengedése megzavarja a hierarchiát, és verekedéshez vezethet, amíg az új rend ki nem alakul.

A keverék sertés napi gondozása ugyanazokat az elveket követi, mint bármely más sertésé, az egyedi mérethez és körülményekhez igazítva. A sertéseknek száraz, huzatmentes, tiszta almozású elhelyezésre, folyamatos friss vízhez való hozzáférésre és biztonságos kerítésre van szükségük, amely megakadályozza, hogy a határok mentén feltúrják a talajt. Társas állatok, ezért fajtársak társaságában jobban érzik magukat, mint egyedül.

A keverék sertés mérete meghatározza a szükséges területet, a takarmánymennyiséget és az infrastruktúrát. Egy 20 kg-os miniatűr hasas hasú sertés más igényekkel rendelkezik, mint egy 200 kg-os kereskedelmi keresztezett koca. Az állat megszerzése előtt a tartónak ismernie kell az egyed várható felnőttkori méretét.

Elhelyezés és környezet

Minden sertésnek szüksége van menedékre eső, szél és szélsőséges hőmérsékletek ellen. Meleg időben az árnyék és egy dagonyázó vagy sárfürdő helye lehetővé teszi a hőszabályozást, mivel a sertések nem izzadnak hatékonyan. A fehér bőrű egyedek könnyen leégnek a napon, és több napvédelemre szorulnak, mint a sötét bőrűek. Hideg időben a száraz alom egy huzatmentes helyen elegendő a legtöbb egészséges felnőtt számára, bár a fiatal sertések és a vékony szőrzetű egyedek több védelmet igényelnek.

A kerítésnek erősnek kell lennie. A sertések kerítés mentén feltúrják a talajt, és emelhetik vagy áttörhetik a nem megfelelően rögzített akadályokat. Az elektromos kerítés széles körben alkalmazott, mivel a sertések gyorsan reagálnak rá, és könnyen áthelyezhető. Szögesdrót nem alkalmazható.

A sertések mindenevők, és vadon élve növényi anyagok, gyökerek, gerinctelenek és alkalmi állati táplálék széles skáláját fogyasztják. Tartásban a takarmányt az adott életszakasz energetikai és fehérjeigényeihez igazítják: malac-indítótakarmány, növendék-takarmány, befejező takarmány, vemhes koca takarmánya vagy szoptató koca takarmánya. A kísérőállatoknak alacsonyabb energiaigényük van, mint a növekedő kereskedelmi sertéseknek, és hajlamosak elhízni a termelési állatok számára tervezett takarmányokon.

Minden sertésnek folyamatos hozzáférése szükséges friss, tiszta vízhez. A vízfelvétel meleg időben és szoptatás során erőteljesen megnő. A vízkorlátozás, miközben sótartalmú takarmányt adnak, sómérgezést okozhat, amely súlyos és végzetes kimenetelű lehet.

Sok országban jogszabály tiltja vendéglátóipari vagy konyhai hulladék (kimosék) etetését, amely húst tartalmazott vagy azzal érintkezhetett, a száj- és körömfájás, illetve az afrikai sertéspestis átterjedésének kockázata miatt. A tartóknak mindig ellenőrizniük kell a helyi előírásokat, mielőtt bármilyen ételmaradékot sertésnek adnak.

Kerülendő anyagok és takarmányok

Soha ne adjunk penészes vagy romlott takarmányt, nyers vagy nem megfelelően hőkezelt húst vagy halat, hagymát vagy rokon növényeket tartalmazó ételt, illetve nagy mennyiségű nyers vagy kicsírázott burgonyát. Kerüljük a felesleges sót bármilyen formában. A hirtelen takarmányváltást több napos fokozatos átállással kell elvégezni az emésztési zavarok elkerülése érdekében.

A keverék sertéseknél nincs olyan genetikához kötött betegség-profil, mint egyes szűken tenyésztett fajtáknál, de ugyanolyan fertőző, táplálkozási és környezeti betegségekre fogékonyak, mint valamennyi háziasított sertés. A tágabb genetikai háttér csökkentheti egyes, szűken tenyésztett populációkban kialakuló örökletes hibák kockázatát, de nem nyújt védelmet a közönséges sertésbetegségekkel szemben.

A megelőző kezelés: oltás, élősköző-kontroll, biobiztonság és helyes táplálkozás lényegesen fontosabb a keverék sertéseknél, mint a genetikai háttér. A kintről bevitt sertéseket legalább két-négy hétig karanténban kell tartani, mielőtt a meglévő állományhoz engedik őket.

Megelőző gondozás

• Dolgozzunk állatorvossal a helyi betegségkockázatokhoz igazított oltási és élősköző-kezelési ütemterv kialakítása érdekében.
• Tartsuk tisztán és jól szellőzötten az elhelyezőt a légzőszervi kórokozók terhelésének csökkentése érdekében.
• Az újonnan érkező állatokat karanténba kell helyezni, mielőtt a csordához kerülnek.
• Biztosítsunk árnyékot, dagonyát és folyamatos vízhez való hozzáférést meleg időben.
• Rendszeresen ellenőrizzük a lábakat, az ízületeket és a testkondíciót, és a problémákat korán kezeljük.

A sertéskeresztezés jól dokumentált módon javítja a növekedési ütemet, a takarmánykihasználást és a szaporodási teljesítményt a tisztavérű állomány teljesítményéhez képest. A keresztezett kocáknál az alomnagyság, a malacok túlélési aránya és a tejtermelés tekintetében különösen számottevő javulás tapasztalható. Az észak-amerikai, európai és más kereskedelmi sertésiparok a rendszeres keresztezésre alapozták termelési modelljeiket, és az e régiókban piacra kerülő sertések nagy része két- vagy háromfajta keresztezésből származik.

Kisüzemi gazdaságokban a keresztezés sokszor informálisan történik, amikor az egyik helyi vonalból való kocát vagy süldőt egy másfajta, helyi kanhoz párosítják. Az így született malacok a szó tágabb értelmében keverék fajtájúak, bár a genetikai összetétel esetleg pontosan nem ismert.

A süldők (fiatal nőstények) általában 5 és 7 hónapos kor között érik el az ivarérettséget, bár az első fedezés megfelelő időpontja inkább a testtömegtől és a kondíciótól, mint az életkortól függ. A legtöbb ajánlás szerint célszerű megvárni, amíg a süldő eléri a második vagy harmadik ivaros ciklust és a megfelelő testtömeget, ami csökkenti a fialással járó problémákat.

A sertések ivaros ciklusa körülbelül 21 naponként ismétlődik. Az állóhő nagyjából 2-3 napig tart, amely alatt a süldő vagy koca befogadja a kant. A vemhesség körülbelül 114 napig tart. Fialás után a kocák általában 3-7 nappal az alomtól való elválasztást követően visszakerülnek ivaros ciklusba.

A keverék sertéseknél az alom mérete az érintett fajtáktól függ. A nagy szaporaságú vonalakból származó kereskedelmi keresztezések almánként 12-16 vagy több malacot is hozhatnak; a kisüzemi vagy örökségfajta-keresztezések általában 6-10 malacot hoznak. Az újszülötteknek az élet első néhány órájában szükségük van kolostrum bevitelére a passzív immunitás érdekében. Nagy almoknál kritikus, hogy minden malac korán hozzáférjen az emlőkhöz.