Kunekune

A Kunekune belföldi sertésfajta, amely Új-Zélandból ered. A néveredet a maori nyelvből vezethető le, és nagyjából kövér és kerek értelemmel bír, ami jól leírja a fajta tömzsi, kerekded alkatát. Felnőtt egyedei közepes sertésméretűek, de messze kisebbek maradnak a kereskedelmi hústermelő fajtáknál, és szelíd természetük miatt kedveltek a kisgazdák és kísérőállat-tartók körében.

Az egyik jellegzetes ismertetőjegy a piri piri, azaz az állkapocs alóli területről lelógó húsos lebenyek párja. Nem minden Kunekune rendelkezik ezekkel, és funkciójuk nincs, mégis az egyik legfelismertebb fajtabélyegnek számítanak. A test tömör, a lábak rövidek, az orrnyúlvány enyhén felfelé görbül, a szőrzet pedig az egyenestől a hullámoson át a göndörig terjedhet.

A Kunekune sertések természetüknél fogva legelők. Felfelé görbülő orruk és legelési szokásuk révén táplálékuk nagy részét legelőről szerzik, nem pedig mélyásással, ami megkönnyíti a füves területen való tartásukat más fajtákhoz képest. Szociális állatok, szoros kapcsolatot alakítanak ki az emberekkel és egymással, és általában nyugodtak gondozóik társaságában.

Kinek ajánlott

A Kunekune azoknak a tartóknak megfelelő választás, akik füves kifutóval rendelkeznek, és nyugodt, kezelhető sertést keresnek, nem pedig nagy húshozamú fajtát. A 15-20 éves élettartam komoly elköteleződést jelent, inkább egy kutya tartásához hasonlítható, mint rövid távon tartott haszonállaté. Akik biztonságos kerítést, fedett szállást, napi gondozást és legalább egy másik sertés társaságát tudják biztosítani, azok számára hálás fajta. Kevésbé ajánlott azoknak, akik beltéri kedvencet vagy minimális odafigyelést igénylő állatot keresnek, mivel a sertések számára szabadtéri hely, rendszeres napirend és egész életük során állatorvosi felügyelet szükséges.

A Kunekune Új-Zélandhoz kötődik, ahol generációk óta jelen van. Maori közösségek tartották, akik kis, könnyen kezelhető sertésként értékelték, amely telepek közelében élhetett, és főként legelőn, illetve maradékételeken tartható volt. A fajta korai elődeinek pontos azonosítása ma sem teljes mértékben tisztázott, és az egyes sertéspopulációk hozzájárulásával kapcsolatos elméletek a tenyésztők és állattörténészek körében is vitatottak.

A huszadik század második felére a Kunekune igen ritka lett. Az állomány az 1970-es évekre kritikusan alacsonyra csökkent, és a fajta fennmaradása veszélybe került.

Az 1970-es évek végén, majd az 1980-as évek folyamán természetvédelem iránt elkötelezett tenyésztők Új-Zélandon összegyűjtötték a megmaradt egyedeket, és tudatos mentési programot indítottak el. Rendkívül szűk alapállományból kiindulva, tenyésztési munkájuk célja a fajta jellegzetességeinek, köztük a piri piri lebenyeknek és a szelíd vérmérsékletnek a megőrzése volt. Ez a munka megmentette a Kunekune-t a kipusztuláson.

Az 1990-es évektől kezdve a Kunekune sertéseket Új-Zélandon túlra is exportálták, eljutottak az Egyesült Királyságba, az európai kontinensre és Észak-Amerikába. Több országban fajtatörzskönyveket hoztak létre a vérvonalak nyilvántartására és az eredeti szűk alapállományból fennmaradt genetikai anyag megőrzésére.

A Kunekune teste tömör, hordó alakú, rövid lábakon nyugszik, ami alacsony, kerekded megjelenést kölcsönöz az állatnak. A fej viszonylag rövid, az orrnyúlvány enyhén homorú vagy felfelé görbülő, ami a fajta legelési szokásával függ össze. Számos egyed rendelkezik lebenyekkel, amelyek húsos piri piri formájában csüngenek le az állkapocs alóli területről, bár lebenyes és lebeny nélküli példányok egyaránt előfordulnak a fajtán belül.

Szőrzet és színek

A Kunekune szőrzetének színe és mintázata rendkívül változatos. Egyszínű fekete, vörös, krémfehér, barna és arany egyaránt előfordul, csakúgy, mint foltos, tarka és sokszínű egyedek. A szőrzet szerkezete is eltér egyedről egyedre: a rövid, sima fajtától a hosszú, göndör szőrzetűig terjed, és az utóbbiak télen feltűnően kócos bundát növeszthetnek. A bőrszín általában a szőrzetszínhez igazodik. Mivel a fajta szűk alapállományból fejlődött ki, a törzskönyvek a szín és mintázat adatait is rögzítik a leszármazás mellett; nem létezik egyetlen elfogadott szín, amely a fajtát leírná.

A Kunekune-t az egyik legszelídebb sertésfajtaként tartják számon. Jellemzően nyugodt, barátságos és szívesen van emberek közelében; sok egyed aktívan keresi az emberi kontaktust, és élvezi, ha megvakarják. Ez a szelídség nagy részben magyarázza, miért tartják kísérőállatként is, nemcsak kisgazdaságokban.

A gazdával és ismert gondozókkal a Kunekune rendszerint ellazult és könnyen kezelhető. Sok más fajtához képest nem hajlamos a mélytúrásra, így kisebb valószínűséggel pusztítja el a talajt, bár természetesen legeléssel és orrával túrja a legelőt is. Az idegenek közelében a legtöbb Kunekune inkább kíváncsi, semmint félénk vagy agresszív, és hamar megnyugszik, ha megismeri az illetőt.

Közösségi állatok, ezért legalább egy fajtársat igényelnek. Egyedül tartva unottá vagy magányossá válhatnak. Más háziállatokkal általában higgadtan viselkednek, de az ismerkedést felügyelet mellett kell végezni, és minden ismeretlen állat esetén kellő óvatossággal kell eljárni. Az etetési helyzetben még egy nyugodt sertés is tolakodóvá válhat, ezért rendszeres etetési rutint ajánlott kialakítani.

Ápolás

• A bőrt rendszeresen ellenőrizni kell kiszáradás, leégés és paraziták szempontjából; a világos vagy vékony szőrzetű sertések leéghetnek, ezért árnyék szükséges
• A patákat szükség szerint kell nyírni, mivel az elnyőtt lábak sántítást okoznak
• A hosszabb szőrzetű egyedeket különösen a téli szőrzet vedlésekor kell kefélni a laza szőr eltávolítása érdekében
• Meleg időben sárfürdőzési lehetőséget kell biztosítani, hogy az állat le tudjon hűlni és megvédhesse bőrét

Mozgás

• Napi legeléshez és mozgáshoz füves kifutóhoz kell hozzáférést biztosítani
• Elegendő helyet kell biztosítani a sétáláshoz, legeléshez és keresgéléshez a szűk ólon belüli tartás helyett
• Kerülni kell az etetésbőség és mozgáshiány kombinációját, amely elhízáshoz vezet ebben a fajtában

Környezet

A Kunekune sertéseket szabadban, legelőn tartják biztonságos, alacsony kerítéssel, amelyen egy erős sertés sem tud áttörni vagy alábúvni. Száraz, huzatmentes, almozott szállást igényelnek alváshoz, esőtől, napsütéstől és hideg ellen. Erős szociális igényük miatt legalább egy másik sertés társaságát igénylik. Állandó hozzáférés szükséges tiszta ivóvízhez és egy árnyékos sárfürdőzési helyhez a meleg napokra.

A Kunekune legeltetésen alapuló életmódra termett. A tenyészidőszakban jó minőségű fű biztosítja a felnőtt sertések táplálékának nagy részét, amelyet megfelelő sertéstáppal egészítenek ki a fű önmagában nem fedezhető tápanyagszükségletek pótlása érdekében. A kiegészítő takarmány mennyisége a fű minőségétől, az évszaktól, az állat korától és testkondíciójától függ. Mivel a fajta könnyen hízik, az adagokat szabályozni kell; szabad hozzáférést nem javasolt biztosítani.

Jutalmak és kiegészítők

Kis mennyiségű zöldség és gyümölcs adható jutalomként, de a napi bevitelen belül maradva, a testsúly-gyarapodás elkerülése érdekében. Gyengébb minőségű legelőn vagy télen állatorvos vagy tapasztalt tenyésztő tanácsa alapján dönthető el, hogy szükség van-e ásványi anyag pótlására. Bármilyen takarmányváltást fokozatosan kell végezni az emésztési zavarok megelőzése érdekében.

A Kunekune általában edzett fajta és az egyik leghosszabb életű sertés: megfelelő gondozás mellett a 15-20 éves életkor sem ritka. A legtöbb egészségügyi probléma nem fajtaspecifikus, hanem a tartási körülményekből ered, és a legsűrűbben előforduló, megelőzhető gond az elhízás. Mivel a mai állomány egy igen szűk alapállományból szaporodott, a tenyésztők a vérvonalak nyomon követésével igyekeznek a genetikai változatosságot fenntartani.

Megelőző gondozás

• Az állatorvossal közösen meghatározott féregtelenítési és oltási rendet kell tartani
• A patákat az elnyövés előtt kell nyírni
• Mérsékelt etetéssel és legeltetéssel fenn kell tartani az egészséges testtömeget
• Árnyékot, szállást és sárfürdőzési lehetőséget kell biztosítani a bőrvédelem érdekében
• Naponta ellenőrizni kell az étvágy, a mozgás és a viselkedés változásait

A Kunekune sertések ivarérettségüket korábban érik el, mint teljes testnagyságukat. A kocák már 6-12 hónapos kortól fogadhatók fedezésre, bár sok tenyésztő megvárja, amíg a koca kellően kifejlődik, mielőtt tenyésztésbe vonná. A vemhesség a sertések szokásos vemhességi idejéhez igazodik, hozzávetőleg 115 napig tart, amit sokszor így fogalmaznak meg: három hónap, három hét és három nap. Az almok kicsik a kereskedelmi fajtákhoz képest, és a Kunekune kocák általában jó anyák, malacaikkal nyugodtan viselkednek, és a kezelést eltűrik.

A malacokat néhány hét múlva választják el, és tej, legelés, valamint indítótáp kombinációján nőnek fel. Mivel a fajta rendkívül szűk alapállományból szaporodott, a felelős tenyésztők a törzskönyvi leszármazásokat is figyelembe veszik a közeli beltenyésztés elkerülése és az elkülönülő vérvonalak fenntartása érdekében. A tenyészállománynak egészségesnek, jó vérmérsékletűnek kell lennie, és amennyiben lehetséges, törzskönyvezettnek, hogy az állomány nyomon követhető maradjon.