Berkshire

A berkshire Anglia egyik legrégebben nyilvántartott sertésfajtája. Nagy testű, fekete bőrű kan, amelynek orra, lábai és farka fehér foltokkal díszített, és napjainkban elsősorban kiváló minőségű sertéshús előállítására tartják. A fajta hosszú múltra tekint vissza mint gazdálkodói és háztáji állat, és ma is népszerű a kisgazdák és a hagyományos hústermelők körében.

A berkshire sertések nyugodt, jó természetű állatok. Jól alkalmazkodnak mind zárt tartáshoz, mind legeltetéses rendszerhez, szívesen kutatnak táplálék után, és sokféle éghajlatot elviselnek. Az érett állatok nehézek és lassan mozognak, ami megkönnyíti a kezelésüket sok gyorsabb, soványabb fajtához képest.

A fajta hírnevét a húsminősége alapozza meg. A berkshire sertéshús általában sötétebb, finomabb szemcséjű és jobban márványos, mint a szokásos kereskedelmi fajtáké, ezért rendszerint prémium és különleges termékként értékesítik.

Kinek ajánlott

A berkshire alkalmas azoknak a tartóknak, akik egy szelíd, ellenálló sertést keresnek hús előállítására legelőn vagy vegyes rendszerben. Praktikus választás kisgazdák és hagyományos gazdaságok számára, amelyek az ízt és a kezelhetőséget a lehető leggyorsabb növekedési ütem elé helyezik. Kevésbé alkalmas azok számára, akik kis méretű vagy kevés helyet igénylő állatot keresnek, mivel a felnőtt egyedek nehézek, és erős kerítést valamint megfelelő szállást igényelnek.

A fajta nevét Dél-Anglia Berkshire megyéjéről kapta, ahol több évszázadon át fejlesztették és feljegyezték. A korai berkshire sertések nagyobbak voltak és változatosabb színűek, mint a mai állomány; a helyi gazdák húsra és zsírra egyaránt tenyésztették őket.

A 1700-as és 1800-as évek során az angol tenyésztők a mai kisebb, fekete-fehér formává finomították a berkshire-t. Az ebben az időszakban végzett ázsiai sertésekkel történő keresztezések általánosan elismert hatása a fajta testalkatának és húsminőségének javítása.

A berkshire-t a 1800-as évek folyamán számos országba exportálták. Az Egyesült Államokba a 19. század elején érkezett, és Japánba is elvitték, ahol egy jól ismert különleges sertéshús alapjává vált. Angliában tenyészkönyvet hoztak létre a törzskönyvek nyilvántartásához és a standard fenntartásához.

A 1900-as évek folyamán az intenzív kereskedelmi tartás a gyorsabban növekvő, soványabb fajtákat részesítette előnyben, és a berkshire állomány csökkent. Az örökségi fajták és az ízletes sertéshús iránti megújult érdeklődés azóta elősegítette fennmaradását, és ma már számos országban szakosodott termelők és természetvédelmi tenyésztők tartják.

A berkshire tömör, mélytestű sertés, amelynek fekete bundáját fehér foltok tarkítják az orron, az egyes lábak alsó részén és a farok hegyén. Ezeket a foltokat általában a fajta hat fehér pontjaként emlegetik, bár méretük és pontos elhelyezkedésük egyedenként változhat. Az arc rövid, felfelé görbülő orrral; a fülek közepes méretűek és egyenesen vagy enyhén előre állnak.

Bunda és színek

Alap színe fekete, a jellemző fehér foltokkal. A bunda alatti bőr sötét, ami védi a kültéren tartott sertéseket a napégéstől. A szőr rövid és egyenes, nem hullámos. Azok az egyedek, amelyeknél hiányoznak a fehér foltok, vagy amelyek testén nagy fehér foltok láthatók, kívül esnek az elismert standardon, bár a foltok kisebb eltérése általános és elfogadott.

A berkshire az egyik legjobb vérmérsékletű sertésfajtaként ismert. Az állatok általában nyugodtak az emberek körül, és gyorsan megszoknak egy rendszert; ez megkönnyíti a mindennapi kezelést és az ólak közötti mozgatást. A kocák jellemzően gondos anyák, és kevésbé hajlamosak agyonnyomni vagy elutasítani a malacokat, mint néhány izgatottabb fajta.

Mint minden sertés, a berkshire is intelligens és kíváncsi. Aktívan keresnek táplálékot, turkálnak a talajban és a legelőn, és reagálnak az ismert gondozókra. Szociális állatok, és csoportban tartva érzik legjobban magukat, egyedül nem boldogulnak jól. Más állatokkal általában békések, bár a kanokkal és a malacozó kocákkal szemben ugyanolyan gondosságot és tiszteletet kell tanúsítani, mint bármely nagy sertéssel szemben.

Ápolás

• Meleg időben biztosítson dagonyázóhelyet vagy sáros területet a sertések hűtéséhez és bőrük védelméhez
• Rendszeresen ellenőrizze a bőrt és a patákat vágásokra, élősködőkre és túlnőtt körömre
• Ha szükséges, vágja le a körmöket, különösen zárt tartásnál
• Alapos vizsgálat előtt távolítsa el a vastag sarat, hogy a problémák könnyebben azonosíthatók legyenek

Mozgás

• Naponta biztosítson hozzáférést karámhoz vagy legelőhöz a túráshoz és takarmányozáshoz
• Ahol lehetséges, rotálja a legelőt a talajkárosodás és az élősködők felszaporodásának csökkentése érdekében
• Biztosítson elegendő helyet a szabad mozgáshoz; a szűk tartásban lévő sertések gyorsan meghíznak és bénaságra hajlamosak

Környezet

A berkshire sokféle éghajlatot elvisel, de meleg időben árnyékot és dagonyázóhelyet igényel, mivel sötét bundája felszívja a hőt. Hideg körülmények között száraz, huzatmentes szállást kell biztosítani mély alomos alappal, például szalmával. A kerítésnek erősnek és alul talajközelinek kell lennie, mivel a sertések gyenge pontoknál túrnak és feszítik a kerítést. A legelőn való tartáshoz az elektromos kerítés széles körben alkalmazott módszer.

A berkshire jól teljesít életkorának megfelelő, kiegyensúlyozott kereskedelmi sertéstápon, amelyet legelő és takarmány egészít ki. Örökségi fajtaként, amelyet márványos húsra szelektáltak, könnyebben híznak a sovány kereskedelmi fajtáknál; ezért az etetési adagot a jó testállapot fenntartására, nem a túlhízásra kell beállítani. Mindig rendelkezésre kell állnia friss, tiszta ivóvíznek; a fogyasztás erősen megemelkedik forró időben és szoptatás során.

Kiegészítők és csemegék

Zöldségek, gyümölcsök és kerti feleslegek mértékkel adhatók a napi adag részeként, nem azon felül. A legelőn tartott sertések sok tápanyagot kapnak a fűből és a gyökerekből. Ásványi-vitamin-kiegészítő vagy kiegyensúlyozott összetett takarmány fedezi azokat a szükségleteket, amelyeket a legelő önmagában nem elégít ki; a szoptató kocák különösen jól hasznosítják a tejtermelést támogató takarmányt.

A berkshire egy robusztus, régi fajta, amely jó tartásnál általánosan egészséges. A dolgozó és tenyészállatok rendszerint 6-10 évig élnek, bár a hús céljából nevelt sertéseket sokkal fiatalabb korban vágják le. A fajtában előforduló egészségügyi problémák többsége a tartásból ered, nem örökletes betegségből; a sántaság, a hőstressz, az élősködők és a bőrproblémák a leggyakoribb gondok.

Megelőző gondozás

• Biztosítson száraz almos szállást, árnyékot és évszaknak megfelelő dagonyázóhelyet
• Rotálja a legelőt és tartsa tisztán az istállót az élősködők és betegségek visszaszorítása érdekében
• Kövesse a régiójára vonatkozó állatorvosi oltási és féreghajtási programot
• Rendszeresen ellenőrizze a patákat és körömöket; szükség esetén vágja le
• Figyelje a testállapotot és állítsa be az adagot a felesleges hízás elkerülése érdekében

A berkshire kocák általában kb. 7-8 hónapos korukban érik el a tenyészérettséget; a süldőket néha valamivel később pároztatják, hogy a test teljesen kifejlődhessen. A vemhesség a sertésekre jellemző mintát követi, körülbelül 114 napig tart; ezt gyakran három hónap, három hét és három napként emlegetik. Az almok mérete közepes, és a fajta nyugodt természete és jó anyai ösztöne viszonylag zökkenőmentessé teszi a fiazást.

A kocák általában gondosan bánnak malacaikkal és jól tejelnek. A malacokat rendszerint 6-8 hetes korukban választják el, ezután a koca visszatérhet a tenyésztési kondícióba. Sok kisgazdaságban természetes fedeztetést alkalmaznak kannal, de a berkshire genetika mesterséges megtermékenyítéssel is elérhető. Mint minden sertésnél, a tiszta, jó alommal ellátott fiazóbox és az ellés körüli gondos felügyelet csökkenti a malacveszteséget.