Nyergesi (Saddleback)

A Nyerges lúd közepes méretű háziasított fajta Németországból, nevét a hátán és vállain végigfutó, fehér tollazattal kontrasztot alkotó színes „nyeregrajzolatról” kapta. A minta általában szürke vagy vajszínű árnyalatban jelenik meg, a fejen és a nyakon azonos tónussal. A fajta a pomerániai lúd családjába tartozik, és osztozik annak tömör, erős felépítésében.

A gunarak általában 7-9 kg között mérnek, a libák valamivel könnyebbek. A test viszonylag vízszintes tartású, a mellkas széles, és a has egylebenyű, nem kettős lebenyű, mint néhány nehezebb fajtánál. A madarak figyelmes állapotban egyenesen tartják magukat, ami összhangban van azzal a szerepükkel, hogy éberen őrzik az udvart.

A tartók több okból is kedvelik a Nyerges ludat: ellenálló hideg és nedves időben, jól legelész fűn, és hangos figyelmeztetést ad, ha ismeretlen közeledik. Temperamentuma általában barátságos az ismert gondozókkal szemben, de védelmezi a csapatát.

Kinek ajánlott

A Nyerges lúd olyan tartónak megfelelő, akinek van elegendő füves területe, és alacsony ráfordítású, időjárásálló fajtát keres. Éberségénél fogva hasznos ott, ahol hangos jelzőmadárra van szükség. Védelmező természete miatt olyan emberek számára alkalmas, akik bánnak geese tartásával, nem pedig kisgyermekes háztartásokba.

A Nyerges lúd a mai Németország és Lengyelország határán fekvő, egykori Pomeránia régióra vezethető vissza, a Balti-tenger partjára. A helyi gazdák generációkon át tartottak itt ellenálló legelőlúdakat, és a nyerges rajzolatú madarakat egy önálló színváltozatként választották ki a szélesebb állományból.

A pomerániai lúd, amelynek nyerges változata ez a fajta, régi tájfajta, amelyet korai évszázadaiban inkább az éghajlat és a gazdálkodás igényei formáltak, mint a formális kiállítástenyésztés. A ludakat húsukért, zsírjukért, pihéjükért és tollaikért értékelték, és azokat a madarakat részesítették előnyben, amelyek kiegészítő takarmányozás nélkül is jól megéltek a legelőn.

Ahogy a 19. és 20. század folyamán Európában kialakult a tenyésztési szabvány, a nyerges rajzolat leírásra és következetes típusúra nemesítésre került. A rajzolatot egy egységes lebeny és a hát, a fej és a felsőnyak felett meghatározott színes terület jellemzi. A szürke és a vajszínű változat egyaránt elismert a fajta hazai hagyományában.

A fajta Európából kivándorlókkal és a haszonbaromfi kereskedelmével terjedt el Németországon kívülre. Ma elsősorban kisgazdák és fajtamegőrzési céllal dolgozó tenyésztők tartják, akik fenntartják a regionális típust.

A meghatározó jellemző a nyereg: egy színes folt, amely a hátat, a vállakat és a szárnytetőket fedi, és fehér testtel képez kontrasztot. A fej és a felsőnyak azonos színű, míg az alsó nyak, a mellkas és a has fehér marad. A test széles és viszonylag vízszintes, mély mellkassal, egylebenyű hassal és rövid, tömör nyakkal. A csőr, a lábak és az ujjak narancsvöröstől narancssárgáig terjedő árnyalatúak. A szemek sötétek.

Tollazat és színek

Két színváltozatot tartanak: szürke nyerges és vajszínű nyerges. Mindkettőnél a színes terület határának élesen el kell válnia a fehértől, durva pettyek a mellkasra nem terjedhetnek át. A fiókalibák már a szárított pehelytoliazatukban is mutatják a felnőttkori mintázat nyomait, a nyereg a fiatal tollazat beérésével élesebbé válik. A tollazat sűrű és vízlepergetős, ami hozzájárul a fajta hideg, nedves időben mutatott ellenállóképességéhez.

A Nyerges lúd kiegyensúlyozott, barátságos temperamentumú az általa ismert emberekkel, és jól beilleszkedik a napi rutinba. A csapat körül éber és védelmező. A fajta gyorsan észreveszi a környezetében bekövetkező változásokat, és hangosan szól az idegenekre, kutyákra vagy más betolakodókra, ezért gyakran tartják őrző madárként.

A mindennapi gondozókkal a madarak megszelídülhetnek, és követik a takarmányozót. Az idegenekkel szemben bizalmatlanok, és esetleg fenyegető testtartást vesznek fel vagy sziszegnek, különösen a gúnár, amely kotló libát őriz. A tenyészidőszakban a védelmező viselkedés felerősödik, és ilyenkor a madaraknak elegendő helyet kell biztosítani.

Más baromfival a Nyerges lúd általában türelmes, ha kacsákkal, csirkékkel vagy más libákkal együtt nevelték fel fiatal korától. A ludak erős párkapcsolati és csapatkötődéseket alakítanak ki, ezért legalább kettőt érdemes együtt tartani, nem egyedül.

A napi gondozás középpontjában a fű, a víz és egy biztonságos alvóhely áll. A fajta jól legelész, és jó legelőn az év nagy részében karbantartja magát, a fű ritkulásával kiegészítő szemekkel egészítik ki táplálékát.

Szőrápolás

• A ludak önállóan gondozzák és tartják rendben a tollazatukat, házikedvencként nem szükséges nyírni vagy vágni a tollakat
• Biztosítsunk olyan mélységű vizet, amelybe fejüket belemeríthetik és tollaik megnedvesednek, mert ez tisztán tartja a szemeket, az orrcimpákat és a tollazatot
• Rendszeresen ellenőrizzük a lábakat és a talpakat vágásokra vagy gombás fertőzés jeleire
• Évente egyszer intenzívebb vedlésre számítsunk, amelynek során laza tollak és pehely halmozódnak fel

Mozgás

• Biztosítsunk napi hozzáférést legelőhöz vagy kifutóhoz sétáláshoz és legelészéshez
• Legyen elég tér a szárnycsapkodáshoz és a nyújtózkodáshoz, a felnőtt madarak nehezek és ritkán repülnek messze
• A fürdővízhez való hozzáférés természetes mozgást biztosít és segíti a tollazat állapotát

Élőhely

A Nyerges lúd sűrű tollazatának köszönhetően jól viseli a hideget, a szelet és az esőt, de éjszakára még így is szüksége van száraz, huzatmentes menedékre, forró időben pedig árnyékra. A kerítést rókák és kutyák ellen kell biztosítani, az éjszakai ólnak teljesen be kell csukódnia a ragadozók kizárásához. A puha, jól elvezető talaj csökkenti a lábproblémák kockázatát.

A fű a Nyerges lúd étrendjének alapja. Jó legelőn az érett madarak a növekedési idényben alig igényelnek kiegészítő takarmányt. Ahogy az ősz és a tél folyamán romlik a fű minősége, baromfi- vagy víziszárnyaspellettel, búzával vagy vegyes gabonával kell kiegészíteni az étrendet. A fiókalibáknak nem gyógyszer tartalmú, magasabb fehérjetartalmú startertakarmányra van szükségük, mivel egyes csibegyógyszerek károsíthatják a víziszárnyasakat. Szükséges az oldhatatlan kavics elérhetősége, hogy a madarak képesek legyenek megemészteni táplálékukat.

Csemegék és kiegészítők

Lombos zöldségek, saláta, apróra vágott zöldségek és kis mennyiségű gabona megfelelő csemegék mértékkel adagolva. Folyamatosan biztosítsunk kavicsot, és tojó libáknak kínáljunk extra kalciumot, például tört osztrigahéjat. Tiszta, friss víz mindig elérhető legyen minden száraz takarmány mellett, mert a ludaknak vízre van szükségük a lenyeléshez.

A Nyerges lúd robusztus fajta, jó tartással körülbelül 10-15 évig él. A legtöbb egészségügyi probléma megelőzhető, és a tartási körülményekhez, a talaj állapotához és a parazitákhoz kapcsolódik, nem örökletes gyengeségekhez. A nehezebb felnőtt madarak lábán és talpán terhelés keletkezhet, ezért fontos a száraz talaj és a tiszta víz.

Megelőző gondozás

• Tartsuk szárazon az alomat, forgassuk vagy pihentessük a legelőt a parazitaterheltség csökkentésére
• Biztosítsunk tiszta fürdővizet, hogy a madarak rendbetarthassák szemüket, orrcimpájukat és tollazatukat
• Rendszeresen ellenőrizzük a lábakat és az ujjakat vágásokra, duzzanatra vagy talpgombásodásra
• Kezeljük vagy takarítsuk el a sáros területeket a talp védelme érdekében
• Egyensúlyozzuk a fiókalibák takarmányát a túl gyors növekedés és az angyalszárny elkerülése érdekében

A Nyerges lúd legelőmadár. Nappali kiszabaduláson a legjobb fűn, és éjszakára biztonságos ólban. A fajta jól tűri a hideg és nedves körülményeket, ezért a szállás inkább a ragadozóvédelmet és a szárazságot szolgálja, mint a melegítést. A fürdőzővíz javítja a jóllétet és a tollazat állapotát, bár a tó nem elengedhetetlen, ha nagy, tisztán tartott teknő vagy vályú áll rendelkezésre.

Berendezési ellenőrzőlista

• Száraz, huzatmentes, rókabiztos ól, amely éjszakára teljesen bezárható
• Friss ivóvíz és különálló fürdőedény
• Árnyék és védelem nap, szél és zuhogó eső ellen
• Biztonságos kerítés, amelyet rendszeresen ellenőrzünk résekre
• Csendes, védett sarok tavaszi fészkeléshez

A Nyerges lúd tojásait természetes úton kotló liba alatt, vagy mesterségesen inkubátorban lehet keltetni. Az ülő liba önmaga kezeli a hőmérsékletet, a páratartalmat és a forgatást, és általában jó eredményt ad. Az inkubátoros keltetés több figyelmet igényel: a lúdtojások nagyok, naponta hűtést és permetezést igényelnek, és tovább tartanak a csirketojásoknál. Az inkubáció kb. 28-31 napig tart.

Keltetési lépések

1. Helyezzük be a tiszta, sértetlen tojásokat, és engedjük, hogy szobahőmérsékletre melegedjenek, mielőtt berakjuk őket
2. Tartsuk állandón a hőmérsékletet és a páratartalmat, és naponta többször forgassuk a tojásokat
3. Gyertyázzuk meg kb. a 10. napon, majd később, hogy eltávolítsuk a tiszta vagy elpusztult tojásokat
4. Naponta hűtsük le és könnyedén permetezzük a tojásokat, utánozva a visszatérő libát
5. Hagyjuk abba a forgatást kb. 2-3 nappal az esedékes dátum előtt, és emeljük meg a páratartalmat a lezáráshoz
6. Hagyjuk a kikelt fiókalibákat az inkubátorban megszáradni és felpelyhesedni, mielőtt meleg keltetőre tesszük át