Amerikai Buff

Az Amerikai Buff az Egyesült Államokban nemesített háziasított lúdfajta. A közepes-nehéz testsúlyú fajták közé tartozik: az érett gúnárok általában 8,2 kg-ot, a libák körülbelül 7,3 kg-ot érnek el. A legszembeötlőbb jellemzője a tollazat színe: egy lágy barackos-buff árnyalat, amely megkülönbözteti a fajtát a közönségesebb fehér és szürke libáktól.

A fajta csendes, könnyen kezelhető természetéről ismert. Az Amerikai Buff libák jól tűrik a közelséget, ritkán válnak agresszívvá, és kis gazdaságokhoz, udvari csoportokhoz is alkalmazkodnak. A buff tollszín a levágott madáron is kevésbé feltűnő, mint a sötét tokcsap, ami hozzájárult a fajta általános célú libaként való elterjedéséhez.

Az Amerikai Buff libákat tojásért, húsért, gyomirtásra, valamint díszállatként és társállatként egyaránt tartják. Sokféle éghajlaton jól megélnek, feltéve hogy tiszta vizet és szabad legelőterületet biztosítanak számukra.

Kinek ajánlott

Az Amerikai Buff azoknak a tartóknak felel meg, akik nyugodt, kezelhető libát szeretnének, nem pedig idegeset vagy territoriálisat. Szelíd természete révén megfelelő választás gyermekes háztartások, kezdő libatartók és kis gazdaságok számára, ahol a madarak legelőn élnek. Legelési lehetőségre, fürdéshez szükséges vízre és ragadozók elleni védelemre van szüksége, ezért zárt tartás szabad kifutó nélkül nem javasolt.

Az Amerikai Buff az Egyesült Államokban kifejlesztett libafajta. Olyan buff színű libáktól származik, amelyek az európai gazdasági libák szélesebb körébe tartoztak; a legtöbb európai házi lúdfajta vadős elődje a nyári lúd. A buff színezet természetes változatként jelent meg a szürke libák körében, és az amerikai tenyésztők egymást követő generációkon át szelektáltak erre a tulajdonságra.

A huszadik század első felében a tenyésztők a buff tollazat és a nehezebb, kettős hasznosítású testalkat rögzítésén dolgoztak. A buff szín azért keltett figyelmet, mert a halvány tokcsap tisztább látványú vágott tetemet eredményez, mint a szürke madarak sötét csonka tollai, ami praktikus előnyt jelent asztali felhasználás szempontjából.

Az Amerikai Buff libát 1947-ben vették fel az Amerikai Baromfitenyésztők Szövetsége által kiadott teljesítménynorma-katalógusba, amely meghatározza az elismert típust és színt az Egyesült Államokban.

A fajta soha nem volt nagyszámú. Megjelent a haszonállat-örökségvédelmi szervezetek által vezetett természetvédelmi figyelőlistákon, mivel tenyészpopulációi csekélyek, és a kis állományokat tartó gazdák érdeklődése tartja fenn folyamatos jelenlétét.

Az Amerikai Buff nehéz, jól kerekített testű madár, sima, kétlebenyes hassal, mérsékelten hosszú nyakkal és széles, mély gerinccsonttal. A csőr és a lábak narancssárgától narancssárgás-rózsaszínig terjednek, a szemek sötétek. Az állat összességében vízszintes, kiegyensúlyozott tartást vesz fel, nem felfelé nyújtózkodó testhelyzetben áll.

Tollazat és színek

A tollazat egyenletesen barackos-buff a háton, a mellkason és az oldalakon. Az egyes testtollak szélét halványabb, krémszerű buff árnyalat szegélyezi, ami lágy csipke hatást kelt. Az altest, a farok és a szárnytollak közel fehérbe hajlanak. A csőr és a lábak narancssárgák, élesen elütnek a test lágy színétől. A lúdfiókák sárgás-szürke pehellyel kelnek ki, és a felnőtt buff szín a tollazat kifejlődésével alakul ki. Mivel nincs fehér vagy szürke nemhez kötött tollazati különbség, a gúnárok és a libák hasonlóan néznek ki, és főként méretük és viselkedésük alapján lehet megkülönböztetni őket.

Az Amerikai Buff szelíd, barátságos természetéről ismert. A nyugodtabb libafajták közé tartozik, és kisebb valószínűséggel válik agresszívvá vagy territoriálissá, mint számos más fajta, ami az egyik oka annak, hogy családok és kezdő tartók számára ajánlják.

Az emberekkel szemben a jól kezelt Amerikai Buff libák barátságosak és türelmesek. Hajlamosak gazdájuk közelében maradni, és az általános kezelést nagyobb felhajtás nélkül fogadják el. Idegenekkel szemben éberek és hangot adnak, így bizonyos jelzőértékkel bírnak, de nem hajlamosak az üldözésre vagy harapásra, ahogy egyes könnyebb, idegesen reagáló fajtáknál előfordulhat.

Más madarakkal az Amerikai Buff libák általában komolyabb konfliktus nélkül beilleszkednek a vegyes állományba. A gúnárok a tenyészidőszakban fokozottan védelmi ösztönt mutatnak, különösen a fészkelő liba közelében, és ilyenkor határozottabban védik párjukat és territóriumukat. A libák társas állatok, ezért párban vagy csoportban kell tartani őket, nem egyedül.

Gondozás

• Biztosítsunk olyan mélységű fürdővizet, hogy a madár be tudja mártani fejét és megmoshasson, ami a szemeket, az orrlyukakat és a tollakat tisztán tartja
• Rendszeresen ellenőrizzük a lábakat és lábakat vágásokra, duzzanatokra vagy talpfekély jelére
• Az éves vedlés során számítsunk laza tollakra; háziasított vagy legelőn tartott madárnál nyírásra vagy vágásra nincs szükség
• Körömvágást csak akkor végezzünk, ha a körmök túlnőnek, ami szabad tartásban ritka

Mozgás

• Naponta biztosítsunk hozzáférést nyílt legelőhöz, ahol a madarak füvön legelhetnek
• Elegendő teret adjunk sétához, úszáshoz és tollászkodáshoz; kerti medence, gyerekmedence vagy nagy itatóvályú egyaránt megfelel
• Tartsuk együtt az állományt, mivel a libák csoportban mozognak és pihennek jobban

Környezet

Az Amerikai Buff libák ellenállóak és jól tűrik a hideget, de éjszakára száraz, huzatmentes, ragadozók ellen védett szállásra van szükségük. Egy egyszerű pajta vagy ól tiszta alom aloggyal elegendő. Erős melegben árnyékot és vizet biztosítsunk, mivel a nehéz libák szélsőséges hőségben nehezen boldogulnak. A kerítésnek belül kell tartania a madarakat és kizárnia a szárazföldi ragadozókat.

A fű az Amerikai Buff lúd táplálékának alapja. Jó legelőn a felnőtt libák étrendjük nagy részét legelésből szerzik meg. Egészítsük ki kornak megfelelő, összetett víziszárnyas- vagy baromfieleséggel, mindig biztosítsunk tiszta ivóvizet és oldhatatlan kavicsot az emésztés segítéséhez. Kerüljük a gyógyszeres csirkeindítót, amely nem alkalmas víziszárnyasoknak.

Csemegék és kiegészítők

Leveles zöldek, pitypang, saláta és aprított zöldségek mértékkel adagolva biztonságos csemegék. Tojó libáknak kínáljunk szabadon fogyasztható zúzott kagyló- vagy csigahéjat a kalcium fedezésére. A kavicsot mindig tegyük elérhetővé a füvön és egész gabonán élő madarak számára. A csemegék az összesített étrend kis részét tegyék ki, hogy a madarak tovább legeljetek.

Az Amerikai Buff ellenálló fajta, kevés örökletes egészségügyi problémával. Megfelelő tartáskörülmények között a libák általában 10-15 évet élnek, egyes egyedek ennél tovább is. A felmerülő problémák legtöbbje tartásból adódik: nedves talaj, szennyezett víz, hőstressz vagy ragadozók, nem magából a fajtából.

Megelőző gondozás

• Biztosítsunk tiszta, száraz szállást, friss fürdő- és ivóvizet naponta
• Tartsuk az etetést kiegyensúlyozottan, hogy elkerüljük a szárnycsavarodást a növekvő lúdcsibéknél
• Nyáron biztosítsunk árnyékot és elegendő vizet a hőstressz megelőzéséhez
• Rendszeresen vizsgáljuk meg a lábakat és a tollakat a korai tünetek felismerése érdekében
• Tartsuk fenn a biztonságos kerítést és éjszakai szállást a ragadozók ellen

Az Amerikai Buff libák napközben legelőn szívesen kóborolnak, éjszakára biztonságos szállást igényelnek. Hidegtűrők és nem igényelnek fűtést, de védelemre van szükségük a szél, a nedvesség és a ragadozók ellen. Egy egyszerű pajta vagy ól tiszta, száraz aloggyal megfelel szálláskénét. A fürdővízhez való hozzáférés egészségesen és elégedetten tartja őket.

Beállítási ellenőrzőlista

• Száraz, ragadozók ellen védett éjszakai szállás tiszta aloggal
• Az alvóhelytől távolabb elhelyezett fürdővíz
• Folyamatosan elérhető friss ivóvíz
• Fűvel és némi árnyékkal rendelkező legelőterület
• Biztonságos kerítés a szárazföldi ragadozók ellen
• Árnyék és extra víz meleg időjárásban

Az Amerikai Buff tojásokat természetes úton kotló liba alatt vagy mesterségesen inkubátorban lehet keltetni. A libatojások keltetési ideje kb. 28-32 nap. Mivel a libatojások nagyok, az inkubáció során hűtés és enyhe permetezés javasolt, ami a vízről visszatérő kotló libát utánozza. A kotló liba alatt lezajló természetes keltetés gyakran jó eredményt ad, mivel a liba maga szabályozza a hőmérsékletet, a páratartalmat és a forgatást.

Keltetési lépések

1. Gyűjtsünk tiszta tojásokat, és tároljuk hegyükkel lefelé legfeljebb kb. egy hétig berakás előtt
2. Rakjuk a tojásokat hőmérsékletre előmelegített inkubátorba, vagy helyezzük kotló liba alá
3. Naponta többször forgassuk a tojásokat, és naponta egyszer hűtsük meg és permetezzük be enyhén
4. Kb. 10. napon és később ismét gyertyázzuk a tojásokat a fejlődés ellenőrzéséhez, távolítjuk el a tiszta vagy elhalt tojásokat
5. A kelés előtt kb. 3 nappal hagyjuk abba a forgatást (zárolás), és emeljük a páratartalmat
6. Hagyjuk a lúdcsibéket kikelni és teljesen megszáradni a meleg inkubátorban, mielőtt átvisszük őket a nevelőboxba