Saanen

A saaneni kecske svájci tejelő fajta, egyike a legelterjedtebb házi kecskéknek a világon. Nagytestű állat, rövid fehér vagy krémszínű szőrzettel, egyenletes vérmérséklettel és tartósan magas tejtermeléssel. A fajta nevét a Bern kantonban található Saanen-völgyről kapta, ahol évszázadok során nemesítették ki.

A saaneni kecskéket tejgazdaságokban elsősorban azért tartják, mert hosszú laktáció alatt nagy mennyiségű tejet adnak, és jól alkalmazkodnak az irányított nyáj körülményeihez. Az anyakecskék általában szelídek és könnyen kezelhetők fejés közben, ami a fajtát egyaránt kedveltté teszi a nagyüzemi tejtermelők és a kisgazdák körében. A tej közepes zsírtartalma alkalmassá teszi fogyasztói tej és számos sajtkészítési eljárás alapanyagaként.

A fajta barátságos, szelíd és nyugodt. A saaneni kecske jól viseli a rendszeres emberi érintkezést, és gyorsan megszokja a napi rutint. Társas állat: legalább egy másik kecskével együtt kell tartani, önmagában nem hagyható.

Kinek ajánlott

A saaneni kecske azoknak a tartóknak való, akik magas tejhozamot és könnyen kezelhető, nyugodt állatot keresnek. Alkalmas nagyüzemi tejgazdaságokba, sajtüzemekbe és tapasztalt kisgazdák számára, akiknek elegendő helyük és árnyékuk van egy nagytestű kecske tartásához. Akik kisebb kedvencállatot keresnek, vagy akiknek nagyon szűkös a terük és nincs megfelelő árnyék, azoknak ez a fajta kevésbé megfelelő, mivel a saaneni kecske nagy termetű, halvány bőre pedig érzékeny az erős napsugárzásra.

A saaneni kecske eredete Nyugat-Svájc Bern kantonjának Saanen-völgyére és szomszédos vidékeire nyúlik vissza. A helyi gazdák sok nemzedéken át szelektáltak fehér kecskéket a tejhozam és a vérmérséklet alapján, az alpesi vegyes gazdálkodás keretein belül.

A 19. század végére és a 20. század elejére a fajta erős hírnevet szerzett tejtermelése révén, és a svájci kecskéket Európa más részeire is exportálni kezdték. Németországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban a tenyésztők saaneni állatokat használtak fel saját fehér tejelő vonalaik fejlesztéséhez vagy megalapításához.

Az export Észak-Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandra a 20. század elején érte el ezeket a kontinenseket, ahol a saaneni kecske alapvető tejelő fajtává vált, és nagy számban tenyésztik. Több országban a behozott állatokat helyi kecskékkel párosították, ami helyenként rokon fehér fajtákat eredményezett.

Ma a saaneni és közeli rokon fajtái a világ nagy részén jelen vannak. A fajta a magas tejmennyiséget előtérbe helyező gazdaságokban az egyik elismert tejelő kecske maradt, a szelekció pedig továbbra is a tejhozamra, a tőgyminőségre és a kezelhető vérmérséklettre összpontosít.

A saaneni kecske nagytestű, mélytörzsű tejelő fajta, rövid fehér vagy halvány krémszínű szőrzettel. A törzs hosszú, egyenes háttal; az anyakecskéknél jól fejlett, tágas tőgy jellemzi. A fej közepes hosszúságú, egyenes vagy enyhén homorú profillal, a fülek egyenesen állnak és előre, kissé kifelé mutatnak. Az állatok lehetnek szarvallók vagy természetesen szarvatlanok; a gazdasági kecskék nagy részét gidakorban szarvtalanítják.

Szőrzet és színek

A szőr rövid, finom és testhez simuló, bár egyes egyedek a gerincük és a farcsontjuk mentén hosszabb szőrt viselnek. A standard szín a fehértől a halvány krémszínig terjed, a bőr rózsaszínű. A bőrön, az orron és a tőgyön lévő kis sötét foltok elfogadottak. A halvány bőr miatt a saaneni kecske könnyebben leég, mint a sötétebb szőrzetű fajták, ezért erős napsütésben az árnyék elengedhetetlen. Egyes országokban a barnás árnyalatú változatot Sable névvel külön fajtaként tartják nyilván.

A saaneni kecske egyenletes, könnyed természete az egyik fő oka tejgazdaságokban való elterjedtségének. Az anyakecskék fejés közben általában csendesen viselkednek és együttműködők, a fajta jól tűri a rendszeres kezelést. A saaneni kecskék barátságosak az ismerős emberekkel, és hamar megnyugszanak új gondozók jelenlétében is, ha a napi rutin kialakult.

Mint minden kecske, a saaneni is szociális állat: más kecskékkel kell tartani. Csordakötelékeket alkotnak, és magányosan tartva stresszessé válhatnak. Más állatokkal általában békésen megférnek, bár a nyáj rangsorát szükségszerűen kialakítja. A bakok nagyobbak és erősebbek; tenyészidőszakban különösen körültekintő kezelést igényelnek.

A fajta mérsékelten hangos; a megszólalások általában etetéshez, fejéshez vagy nyájtagoktól való elszakadáshoz kapcsolódnak. A saaneni kecskék intelligensek és kíváncsiak, ezért a biztonságos kerítés elengedhetetlen: az unatkozó vagy éhes kecske megpróbálja tesztelni a kapukat és az akadályokat.

A saaneni kecske edzett, ha alapvető szükségletei kielégítők, de mérete és tejhozama következetes tartástechnológiát igényel. A fejős anyakecskéknek rendszeres napi rutint és tiszta fejési körülményeket kell biztosítani.

Ápolás

• A körmöket 6-8 hetente kell vágni, vagy korábban, ha gyors a növekedés vagy puha a talaj
• Alkalmi szőrzetápolás során ellenőrizni kell a bőr állapotát, és el kell távolítani a laza szőrszálakat
• Fejés előtt és után meg kell vizsgálni a tőgyet sérülések, melegség vagy duzzanat szempontjából
• Rutinszerű kezelés közben ellenőrizni kell a szemeket, füleket és bőrt, különös figyelemmel a halvány bőr leégésére

Mozgás

• Naponta hozzáférést kell biztosítani legelőhöz vagy nagy mozgástérhez legeltetés és testmozgás céljából
• Ha lehetséges, böngészőnövényeket és változatos terepet kell kínálni, mivel a kecskék szívesen böngésznek is, nemcsak legelnek
• Mászóplatformokkal vagy stabil tárgyakkal le kell kötni az aktív állatok figyelmét
• Hosszabb időre nem szabad kis aklokba zárva tartani a kecskéket

Elhelyezés

A saaneni kecskéknek száraz, huzatmentes, jól szellőzött istállóra van szükségük mély, tiszta almozással. A kerítésnek magasnak és biztonságosnak kell lennie, mivel a kecskék másznak és feszítik az akadályokat. Árnyék nélkülözhetetlen, mert a fajta halvány bőre és fehér szőrzete kevés védelmet nyújt az erős napsugárzás ellen; a nagyfokú hő csökkenti a tejhozamot és az állatok kényelmét. Folyamatosan hozzáférést kell biztosítani tiszta ivóvízhez és kecskéknek megfelelő ásványianyag-forráshoz.

A saaneni kecske étrendjének alapja a rosttakarmány. Jó minőségű legelő, böngészőnövények és széna kell, hogy a takarmányadag nagy részét tegyék ki; a koncentrátum a laktáció energiaigényéhez igazítva adható hozzá. A magas tejhozamú fejős anyakecskének több takarmányra van szüksége, mint a szárazon álló anyának vagy a növendék gidának, ezért az adagolást az életszakaszhoz és a tejhozamhoz kell igazítani. A hirtelen takarmányváltás felzavarhatja a bendő működését, ezért minden változtatást több napon át fokozatosan kell bevezetni.

Csemegék és kiegészítők

A kecskéknek folyamatosan hozzá kell férniük friss ivóvízhez és laza, kecskéknek formulázott ásványianyag-keverékhez, beleértve a megfelelő réz- és szeléntartalmat ott, ahol a helyi talaj ezekben szegény. Kis mennyiségű zöldség vagy böngészőnövény adható csemegeként, de ezeknek a takarmányadag kisebb részét kell képezniük, hogy ne zavarják meg a bendő egyensúlyát. A fejős anyakecskéknek esetleg több kalciumra és energiára lehet szükségük; a megfelelő kiegészítő programot állatorvos vagy takarmányozási szaktanácsadó tudja megerősíteni a nyáj adottságai alapján.

A saaneni kecske edzett fajta; jól gondozott állatok 12-18 évig is elélhetnek. A fejős anya szervezete nagy terhelés alatt áll a magas tejhozam következtében, ezért a tőgyegészség, a testállapot és az élősködők elleni védekezés a tartás középpontjában kell, hogy álljon. A fajtában előforduló egészségügyi problémák többsége a tejelő kecskék általánosan ismert betegsége, nem fajtaspecifikus rendellenesség.

Megelőző gondozás

• Az élősködők elleni védekezési tervet székletminta-vizsgálatokra kell alapozni, nem merev naptári menetrendre
• Az oltásokat állatorvosi tanácsra, a helyi betegségeknek megfelelően naprakészen kell tartani
• A körmöket rendszeresen kell vágni, az istállót és az udvarokat szárazon kell tartani
• Kecskéknek megfelelő ásványi anyagot kell adni a réz- vagy szelénhiány megelőzése érdekében
• A fejési higiéniát fenn kell tartani, és minden fejéskor ellenőrizni kell a tőgyet

A saaneni anyakecske kb. 7-10 hónapos korában éri el a tenyészérettséget, de sok tenyésztő megvárja, amíg az anya megfelelő méretet és testállapotot ér el, jellemzően közel egyéves kora előtt nem bocsátja először fedeztető bakhoz. Mérsékelt éghajlatú területeken a fajta szezonálisan ivarzó: a tenyészidőszak a hűvösebb hónapokra esik, az ivarzási ciklus nagyjából 21 napos. Az anyát állási ivarzás során fedezi be a bak.

A vemhesség kb. 150 napig tart, közel öt hónapig. Az alomméret általában egy-három gida; felnőtt anyáknál az ikrek jellemzők. A legtöbb anya segítség nélkül ellik, de a tartónak figyelnie kell a késői vemhességet és az ellést, és készen kell állnia beavatkozásra vagy állatorvos hívására, ha az ellés elakad.

A gidák maradhatnak az anyánál szopni, vagy palackkal nevelhetők az anya tejével, illetve tejpótlóval; az utóbbi módszer általános a tejgazdaságokban, ahol az anya tejét értékesíteni kívánják, és a CAE-kockázatot is kezelni szeretnék. A gidák az első hetekben elkezdenek rágcsálni a szénán, és általában 8-12 hetes korukban el lehet őket választani, ha már elegendő szilárd takarmányt fogyasztanak. A bakokat a tenyészidőszakon kívül elkülönítve kell tartani méretük és erős szaguk miatt.