Oberhasli

Az Oberhasli tejelő kecskefajta Svájc hegyvidéki kantonjaiból ered. Közepes testalkatú állat, amelyet zergebarna szőrzetéről lehet felismerni; ez a szín a világos sárgásbarnától a mély vörösesbarnáig terjed, és fekete rajzolat kíséri az arcon, a lábak alsó részén, a hason és a hátgerincen végig. A nőstények jellemzően kb. 54 kg-ot nyomnak és a marjuknál mérve mintegy 71 cm magasak, a bakok valamivel nagyobb termetűek.

A fajtát elsősorban tejtermelés céljából tartják. A hozam más tejelő kecskefajtákhoz viszonyítva szerény, de a tej enyhe, kellemes ízű, amelyet sokan előnyben részesítenek friss fogyasztásra és sajtok készítéséhez. A nőstények megbízható anyai ösztönnel rendelkeznek, és jól alkalmazkodnak a hűvösebb éghajlathoz és a tagolt terephez, ami alpesi eredetükből fakad.

A fajta egyik meghatározó jellemzője a mérsékelt, szelíd temperamentum. Az Oberhasli kecskék általában csendesek, emberbarátok, és nem hajlamosak az izgulékonyságra, ezért kisgazdaságokon, tanyákon és ifjúsági állattenyésztési programokban egyaránt tartják őket.

Kinek ajánlott

Az Oberhasli azoknak a tartóknak felel meg, akik kezelhető, kiegyensúlyozott temperamentumú tejelő kecskét keresnek, és nem elsősorban a legmagasabb tejhozamot tartják szem előtt. Nyugodt viselkedése és hűvös éghajlathoz való alkalmazkodókészsége miatt házigazdálkodók, hobbi sajtgyártók és ifjúsági állattenyésztési programok számára egyaránt megfelelő. Forró éghajlaton, illetve nagy volumenű kereskedelmi tejtermelés céljából érdemes összehasonlítani a nagyobb termetű alpesi fajtákkal.

Az Oberhasli Svájc hegyvidéki területeiről, köztük a nevét adó berni kantonból származik. A kis hegyi gazdaságokban sok generáción át tejtermelésre tenyésztett svájci alpesi tejelő kecskék szélesebb csoportjához tartozik. A zergebarna szín ezekben a svájci nyájakban következetes fajtajellemző volt.

Az ilyen típusú kecskéket a 20. század elején vitték be az Egyesült Államokba. Évtizedeken át más alpesi importálású fajtákkal együtt tartották számon, és olykor az összefoglaló alpesi elnevezés alatt regisztrálták őket, ami elmosta az önálló fajtaidentitást.

Elkötelezett tenyésztők munkájának eredményeként nyomon követték és szelektáltan szaporították az eredeti svájci zergebarna rajzolatot hordozó állatokat, hogy a vérvonalat tisztán megőrizzék. Az idő múlásával az Oberhaslit önálló fajtaként ismerték el, nem csupán az alpesi fajta egyik színváltozataként.

Ma az Oberhasli kevésbé elterjedt, mint számos más tejelő fajta. Azok tartják, akik értékelik a fajta színét, temperamentumát és tejminőségét, és a törzskönyvek továbbra is a jellegzetes zergebarna alapszínt és fekete rajzolatot emelik ki.

Az Oberhasli arányos, tejelő típusú alkattal rendelkezik: egyenes hát, mély törzs és nőstényeknél jól helyezkedő, erősen rögzített tőgy jellemzi. A fej profilja egyenes vagy enyhén homorú, a fülek felállóan, előre mutatnak, az összbenyomás éber és rendezett. A szarvak megjelenhetnek, illetve az állománykezelési igényektől függően csápozottak lehetnek, mind a nőstények, mind a bakok esetén.

Szőrzet és szín

A fajta jellegzetes színe a zergebarna, amely a világos sárgásbarnától a mély vörösesbarnáig terjed. A jellegzetes fekete rajzolat az arcon jelenik meg: mindkét szem felett egy-egy világos csík húzódik a pofáig. Fekete szín látható még a lábak alsó részén, a hason és a gerinc mentén futó csíkban. A fülek szélét vagy felszínét fekete keretezi. A bakok szőrzetében általában több fekete fordul elő, mint a nőstényekében. A szőrhossz rövid és közepes között változik, szorosan illeszkedik a testhez.

Az Oberhaslit kiegyensúlyozott, szelíd természet jellemzi. Ezek a kecskék emberközpontúak, szoros kapcsolatot alakítanak ki gondozóikkal, ami megkönnyíti a mindennapi feladatokat, például a fejést és a patavágást. Figyelmes magatartásukat megtartják, ám ritkán reagálnak pánikszerűen, ami nyílt legelőn és tagolt terepen egyaránt hasznos tulajdonság.

Családban szívélyesek és türelmesek, és sokszor gyermekek mellé, illetve ifjúsági állatbemutató programokba is ajánlják őket. Idegenekkel szemben az Oberhasli kecskék kezdetben óvatosak, de hamar megnyílnak, ha a helyzet megszokottá válik. Más kecskékkel és gazdasági állatokkal általában jól megférnek, bár a csordahierarchia és az egyéni személyiségjegyek náluk is érvényesülnek.

A fajta viszonylag csendes. Az Oberhasli kecskék kevésbé hangosak, mint egyes tejelő fajták, ami különösen előnyös ott, ahol a zajnak jelentősége van. Mint minden kecskének, nekik is erős a kíváncsiságuk és kitűnő mászóképességgel rendelkeznek, ezért biztonságos kerítés és megfelelő foglalkoztató eszközök szükségesek a szökések és az unalom elkerülése céljából.

Ápolás

• A rövid szőrzetet heti rendszerességgel kell kefélni a lehullott szőr eltávolítása és a bőrállapot ellenőrzése érdekében
• A patát 6-8 hetente kell vágni a túlnövekedés és a sántítás megelőzésére
• Rutinszerű kezelés során ellenőrizni kell a füleket, a szemeket és a szőrzetet élősködők jelenlétére
• Fejős nőstényeknél a tőgyet és a hasrészt szükség esetén tisztán és nyírva kell tartani

Mozgás

• Naponta biztosítani kell kijutást legelőre vagy tágas mozgáskörre
• Természetes kapaszkodási igényük kielégítésére mászókákat, fatönköket vagy kőtömböket érdemes elhelyezni
• A kerítés magassága legalább 120-150 cm legyen; a kecskék kipróbálnak és megmásznak minden gyenge pontot
• A legelőterületek rendszeres váltása javasolt a takarmány-gazdálkodás és a féregterhelés csökkentése érdekében

Tartási körülmények

A fajta alpesi eredete miatt jól viseli a hideget, de egészséges maradásához száraz, huzatmentes istálló szükséges nedves és szeles időben. A forró hónapokban tiszta alom, megfelelő szellőzés és árnyék biztosítandó, mivel a hőstressz nagyobb kockázatot jelent számukra, mint a hideg. Legalább egy társállatot kell mellettük tartani, mivel az Oberhasli csordaállat, és az egyedüllét stresszt okoz.

Az Oberhasli takarmányozásának alapja a szálastakarmány: legelő, böngészőtakarmány, valamint jó minőségű fű- vagy pillangósszéna. A cserjéből és lombból álló böngészés illeszkedik természetes táplálkozási szokásaikhoz. A fejős nőstényeknek és a növekvő gidáknak többlet energiára és fehérjére van szükségük, amelyet általában adagolt tejelő kecske-abrakkal biztosítanak. A tiszta vízhez folyamatos hozzáférés elengedhetetlen, és a tejhozam gyorsan csökken, ha a vízellátás megszakad.

Csemegék és kiegészítők

Csemegéket, például kis mennyiségű gyümölcsöt vagy zöldséget, mértékkel szabad adni, hogy ne boruljon fel a napi adagolás egyensúlya. A laza ásványi keverék réz- és szelénszintjének a helyi talajviszonyokhoz kell igazodnia, mivel a hiányállapotok ott is előfordulnak, ahol a talaj szegény ezekben az elemekben. Az alapvető napi szükségletet sóforrás és tiszta ivóvíz egészíti ki. Specifikus egészségügyi célú kiegészítők alkalmazása előtt érdemes állatorvoshoz vagy gazdálkodási tanácsadóhoz fordulni.

Az Oberhasli szívós fajta, amely jól bírja a hűvös, zord körülményeket. Megfelelő tartás mellett sok állat 12-18 évet él, bár a hasznos tejtermelési időszak ennél rövidebb. A legtöbb egészségügyi probléma azonos azokkal, amelyek a tejelő kecskéket általánosan érintik, és nagyrészt megelőzhető rutinszerű gondozással, higiéniával és helyes táplálkozással.

Megelőző gondozás

• Rendszeres székletvizsgálat és az eredményeken alapuló féregtelenítés elvégzése
• Patavágás 6-8 hetente
• Helyi állatorvosi javaslat alapján az oltások naprakészen tartása (sok területen a CDT alapvető)
• A termőterületnek megfelelő laza ásványi keverék biztosítása
• Új állatok karantén alá helyezése, mielőtt a nyájba engedik őket

Az Oberhasli kecskék az első életévükben elérik az ivarérettséget, bár a nőstényeket általában csak akkor fedeztetik, amikor kellően megnőttek: ez rendszerint 8-10 hónapos kor körül, illetve elegendő testtömeg elérésekor következik be. A legtöbb kecskefajtához hasonlóan szezonálisan ivarzanak; ciklusaik főként az őszi és kora téli hűvösebb hónapokban zajlanak. A vemhesség körülbelül 150 napig tart, azaz mintegy öt hónapig.

A nőstények jellemzően egy-két gidát ellnek; érett egyedeknél az ikerellés a leggyakoribb. A fajta anyai ösztöne jól fejlett: a nőstények rendszerint emberi beavatkozás nélkül nyalják meg, szoptatják és védelmezik gidáikat. A gidák hamarosan az ellés után talpra állnak és szopni kezdenek; az első néhány órán belüli kolosztrumfelvétel az immunvédelem megteremtéséhez szükséges.

A gidák az első heteken belül már böngészni kezdenek, és általában 12 hetes koruk körül választják el őket, attól függően, hogy az anyával nevelkednek-e vagy kézzel etetik őket. A tenyésztésbe fogott bakokat testfelépítés, temperamentum és helyes zergebarna rajzolat alapján érdemes kiválasztani a fajtajelleg megőrzése érdekében.