Kiko

A Kiko húskecske-fajtát az 1980-as években fejlesztették ki Új-Zélandon. A neve maori szóból ered, amelynek jelentése: hús, és ez közvetlenül utal a tenyésztési célra. Kiko kecskéket legelőn és cserjésen való testtömeg-gyarapodásra szelektáltak, nem intenzív abrakolásra támaszkodva, és arra, hogy nedves, dombos vidéken minimális emberi beavatkozással is boldoguljanak.

A fajta mindenekelőtt szívósságáról ismert. A szelekciót kemény körülmények között végezték: a gyenge teljesítményű egyedeket kivonták a tenyészetből ahelyett, hogy fokozottan gondozták volna őket. Az eredmény egy olyan fajta lett, amely a legtöbb kecskénél hatékonyabban áll ellen a belső élősködhöknek, nagy távolságot jár be a legelőn, és az elléshez kevés segítséget igényel. Érett anyakecskék általában 45-65 kg-ot nyomnak, a bakok ennél nagyobbak.

Kiko kecskéket főként hústermelésre és keresztezési programokban tartanak, ahol más húsvonalak vitalitásának növelésére használják őket. Cserje- és bozótirtásra is alkalmazzák, mivel szívesen böngésznek a más állatfajok által kerülendő fás növényzetben.

Kinek ajánlott a Kiko

A Kiko kecske olyan gazdálkodók és kisgazdaságok számára megfelelő, akik kevés ráfordítással szeretnének legelőn jól teljesítő állatot. A fajta extenzív, szabad tartásos gazdálkodásban hozza a legjobb eredményt; zárt tartásban kevésbé otthonos. Akik kisméretű házikedvenc kecskét vagy magas tejhozamú fajtát keresnek, más fajtát célszerű választaniuk, mivel a Kiko hústermelésre és terepi szívósságra lett kitenyésztve, nem kísérőállat- vagy tejtermelési célra.

A Kiko fejlesztése az 1970-es évek végén kezdődött és az 1980-as évek folyamán zajlott le Új-Zélandon. A Caprinex Genetics csoporthoz kapcsolódó tenyésztők, Garrick és Anne Batten a Déli-szigeten egy olyan húskecske-fajtát kívántak létrehozni, amely alkalmazkodik Új-Zéland nedves, dombos terepéhez.

Az alapállományt azok a vad kecskék alkották, amelyek emberi segítség nélkül éltek és szaporodtak Új-Zélandon. Ezeket a szívós egyedeket importált tejtermelő bakokkal keresztezték, köztük Anglo-Nubian, Saanen és Toggenburg fajtájú állatokkal. A cél a vad alapállomány kondíciójának és szívósságának megőrzése volt, miközben a testtömeg és a növekedési erély is növekedett.

A program lényege a szigorú szelekció volt. Az állatokat durva terepen tartották, minimális féregtelenítéssel, kiegészítő takarmányozás nélkül, ellési segítség nélkül. Azok az egyedek, amelyek így is egészségesek maradtak, felnevelték gidáikat és gyarapodtak, kerültek tovább a tenyésztésbe. Néhány generáció elteltével a vonal megszilárdult a szívósság és a növekedési teljesítmény tekintetében, és Kiko névvel jegyezték be.

Az 1990-es évektől a Kiko kecskéket az Egyesült Államokba is exportálták, ahol egyrészt önálló húskecske-fajtaként terjedtek el, másrészt más húsvonalak keresztezőjeként alkalmazták őket. Azóta az Egyesült Államokban és más országokban is működnek fajtaszövetségek, amelyek nyilvántartják a Kiko pedigrét és a százalékos keresztezéseket.

A Kiko nagy testű, jól izmolt kecske mély törzszsel és erős, egyenes lábakkal, amelyek hosszú terepen való járásra alkalmasak. A fajtát funkcióra szelektálták, nem egy rögzített megjelenési standardra, ezért a méret és a szín tekintetében nagyobb változatosság figyelhető meg, mint a kiállítási fajtáknál. Az összképet egy robusztus, aktív megjelenésű állat jellemzi.

A bakok erős, kifelé és hátrafelé ívelt szarvakat hordanak; az anyáknak szintén van szarvuk, bár azok vékonyabbak. A fej közepesen hosszú, éber tekintetű. A pata általában tömör és kevesebb körömvágást igényel, mint a puha talajon tartott kecskéké.

Szőrzet és színek

A fehér szín a legelterjedtebb, és a korai tenyésztési állományban előnyben részesített volt, de Kiko kecskék előfordulnak krémszínűként, barnásan, feketén és ezek keverékeként is. A szőrzet eléggé durva, és meleg évszakban testhez simuló. Hideg éghajlaton az állatok télen vastagabb bundát növesztenek némi aláfekvő pelyhes szőrzettel, amelyet tavasszal levedlenek.

A Kiko önálló és önellátó, ami a tenyésztési körülményekből adódik. Nagy területen szinte önállóan legel, éber a veszélyekkel szemben, és gyorsan reagál. Az anyakecskék gondos anyák, amelyek kevés emberi segítséggel is megvédik és felnevelik gidáikat.

Emberi kezeléssel szemben általában nyugodt, de nem különösebben ragaszkodó. A rendszeresen kezelt egyedek kezelhetők és könnyen terelhetők, míg a szabad tartásban nőtt kecskék óvatosak lehetnek az idegenekkel szemben, és nehezebben foghatók be. Aktívak és kíváncsiak, a kerítéseket is próbálgatják. A csordán belül általában szociálisak és stabil rangsorban élnek; más állatfajokkal is jól megférnek a közös legelőn. Szoros kísérőállat-jellegű köteléket nem alakítanak ki maguktól, ezért akik közeli kapcsolatot szeretnének, célszerű fiatalkorától rendszeresen hozzászoktatni az állatot az emberi érintkezéshez.

A Kiko kecskét kevés napi gondozással is el lehet tartani, de alapos állattartói ismeretek nélkülözhetetlenek. A legfontosabb szükségletek: elegendő legelőterület, erős kerítés, menedék a szélsőséges időjárástól és rendszeres állategészségügyi program.

Szőrápolás

• Tavaszi vedlés idején alkalmanként kefélés a laza szőrök eltávolítására.
• Néhány havonta a paták ellenőrzése; a Kiko pata általában keményebb és kevesebb körömvágást igényel, mint a puha talajon tartott fajtáké.
• Az állatok fogásakor ellenőrizzük a bundát kullancsok, tetvek és bőrproblémák szempontjából.
• A szarvakat és esetleges sérüléseket tartsuk tisztán és figyeljük rendszeresen.

Mozgás

• Biztosítsunk nyílt legelőt vagy böngészőterületet, ahol a kecskék naponta sétálhatnak és legelhetnek.
• Adjunk hozzáférést cserjés, fás növényzethez, amelyet a Kiko kecskék előnyben részesítenek a rövid gyepnél.
• Alkalmazzunk felváltó legeltetést a fű frissességének megőrzése és a belső élősködhök terheltségének csökkentése érdekében.
• Adjunk elegendő teret; a zárt tartásban lévő kecskék megundorodnak és tönkretehetik a karámot és a kerítést.

A Kiko jól tűri a nedves, dombos és hideg körülményeket, de száraz, huzatmentes menedékre mégis szükség van az eső, a szél és a hőség ellen. A kerítés legyen magas és szilárd, mivel a fajta mozgékony és a gyenge pontokat kipróbálja. Mindig legyen elérhető tiszta ivóvíz és szabad hozzáférésű kecske-specifikus ásványi anyag-kiegészítő.

A Kiko mindenekelőtt böngésző és legeltethető állat. Táplálkozásának alapját jó legelő, cserjés növényzet és széna képezze, az abrakolást csak mértékkel alkalmazzuk. Jó minőségű takarmányon tartott felnőtt egyedeknek általában egyáltalán nincs szükségük abrakra, míg növekvő gidák, késő vemhes anyák és szoptató anyák kaphatnak kiegészítőt. Mindig legyen elérhető friss ivóvíz és szabad hozzáférésű kecske-specifikus ásványi anyag, mivel a kecskék réz- és szelénigénye magasabb, mint amennyit a szarvasmarhás ásványi keverékek biztosítanak.

Csemegék és kiegészítők

Kis mennyiségű répa, alma vagy zöldfélék biztonságos csemegének számítanak, és idomítási jutalomként is alkalmazhatók. A szabadon hozzáférhető laza ásványi anyag-kiegészítő és étkezési szódabikarbóna segíti a bendőegészséget. Szelénhiányos területeken kövessük a helyi állatorvosi ajánlásokat a szelén- és E-vitamin-pótlással kapcsolatban, mivel mind a hiány, mind a túlzott bevitel ártalmas lehet.

A Kiko az egyik erőteljesebb kecskefajta, mivel kemény körülmények közötti szelekció alakította ki, és a gyenge teljesítményű egyedeket kizárták a tenyészetből. A belső élősködhökkel szembeni ellenállása a legtöbb kecskefajtáénál jobb, és általában emberi segítség nélkül ellik. Ennek ellenére nem immunis a kecskék általánosan előforduló betegségeivel szemben, és gondos állattartással a csorda egészséges marad. Megfelelő körülmények között a Kiko általában 8-12 évet él.

Megelőző állategészségügy

• Féregpeteszámoláson alapuló célzott féregtelenítés alkalmazása, ami megőrzi a fajta ellenállóképességét.
• Legelőváltás és a túllegeltetés elkerülése.
• Az oltások naprakészen tartása, beleértve a CDT-vakcinát a clostridiumos betegségek és tetanusz ellen.
• Szabad hozzáférésű kecske-specifikus ásványi anyag biztosítása a réz- és szelénhiány megelőzésére.
• Szükség szerinti körömvágás és száraz fekhelyre ügyelés.

A könnyű szaporítás a Kiko egyik legfontosabb értékeleme. Az anyák 7-12 hónapos korukban érik el az ivarérettséget, bár sok tenyésztő megvárja, amíg az anya közel van az egyéves korához és megfelelően kifejlődött, mielőtt először párosítja. A bakok már 5-7 hónapos kortól termékenyítőképesek lehetnek. Mérsékelt égövi éghajlaton a Kiko kecskék, a legtöbb kecskefajtához hasonlóan, szezonálisan szaporodnak, és ősszel mutatják a legerősebb ivarszaktivitást.

A vemhesség kb. 145-155 napig tart. A Kiko anyák könnyű ellésükről és erős anyai ösztönükről ismertek, ezért általában kevés beavatkozással szülik és nevelik fel gidáikat. Az ikerellés gyakori, és egyes anyák hármasokat is felnevelnek. A gidák életképesek, gyorsan állnak talpra és szopni kezdenek, ami illeszkedik a fajta alacsony ráfordítású tenyésztési elvéhez. A legtöbb tenyésztő kb. 2-3 hónapos korban választja el a gidákat a növekedéstől és a legelőállapottól függően. A tenyészpótlás során ugyanolyan szívóssági jellemzőkre célszerű szelektálni, hogy a vonal megőrizze eredeti erényeit.