Angóra

Az angorakecske közepes méretű, elsősorban mohairért tartott kecskefajta. A mohair puha és fényes szőrrost, amely az állat egész testét beborítja. A fajta eredete a törökországi Angora vidékre vezethető vissza, a mai Ankara körzetébe, amelyről nevét is kapta. Egyetlen egyedet hosszú, bodros tincsekből álló, sűrű szőrköpeny borít, amelyet nyírással távolítanak el, és nem hullik ki természetes úton.

A tej- vagy hústermelésre tartott kecskéktől eltérően az angorakecskét évszázadok alatt egyetlen célra nemesítették: a szőrtermelésre. A szőrzet folyamatosan nő, és jellemzően évente kétszer nyírják. A felnőtt állatok karcsú csontozatúak és könnyebbek, mint a hasonló marmagasságú más kecskefajták; látható tömegük nagy részét maga a szőrzet adja.

A fajta természete nyugodt és igénytelen. Az angorakecskék tartózkodók a kezelőkkel szemben, és csendesebbek a tejelő fajtáknál, ami előnyt jelent azoknak, akik kezelhető szőrtermelő állatokat keresnek. Ugyanakkor kevésbé ellenállók, mint a hús- vagy tejelő kecskék, ezért több fedezett, száraz elhelyezést igényelnek, különösen a nyírás körüli időszakban.

Kinek ajánlott

Az angorakecske azoknak a tartóknak megfelelő, akik szőrtermelésre törekednek, és vállalni tudják az évi kétszeri nyírást, valamint a fajta fokozott elhelyezési igényeit. Tej- vagy hústermelési célra nem alkalmas, és alacsony fenntartású gazdaságokba sem illeszthető be, mert a nyírt angorakecskék érzékenyek a hidegre és a nedvességre, gidáik pedig törékenyek az ellenállóbb fajtákéinál. A szálfonással vagy kisméretű mohair-termeléssel foglalkozók hasznosítják a legjobban ezt a fajtát.

Az angorakecskét arról a törökországi Angora vidékről nevezték el, amely a mai Ankara városát övezi. A fajta ott sok évszázada él; szőrzetéért tenyésztik, és hosszú időn át az Oszmán Birodalom korlátozta a tenyészállatok kivitelét, hogy megőrizze a helyi mohair-kereskedelem vezető helyzetét.

A XIX. századi kivitel során az angorakecske több más országban is megvetette a lábát. Dél-Afrika a tizenkilencedik század közepén kapta az első szállítmányokat, és számottevő mohairágazatot épített ki. Az Egyesült Államokba körülbelül ugyanebben az időszakban kerültek tenyészállatok; Texas lett az amerikai mohairtermelés középpontja, mert száraz éghajlata kedvez a fajtának.

Ausztrália is bekapcsolódott a tenyésztésbe, és Dél-Afrika, az Egyesült Államok, valamint Törökország összességében a világ vezető mohairforrásai lettek. Az egyes országok tenyésztői a szőrzet súlyát, finomságát és sűrűségét fejlesztve fokozatosan növelték az egyedenként kinyerhető szőrmennyiséget.

A huszadik században a fajta szaktenyésztők különlegessége maradt. A mohair iránti kereslet a divat- és textilpiac ingadozásával együtt változott, az állomány nagysága ennek megfelelően alakult, de a fajta megőrizte meghatározó tulajdonságát: a testet teljes egészében borító, bodros szőrzetet.

Az angorakecske legjellegzetesebb vonása a szőrzete: hosszú, fényes mohair-tincsek borítják a testet, a lábakat, az arc és a fej nagy részét. A szőrrost szoros fürtökbe vagy hullámos csomókba rendeződik, és a nyírások között jelentős hosszúságot érhet el. A szőrköpeny alatt a test viszonylag könnyű és karcsú csontozatú a hús- vagy tejelő kecskékhez képest.

Mind a bakok, mind az anyakecskék általában szarvval rendelkeznek; a szarv hátrafele és oldalra görbül, a bakon masszívabb és erőteljesebben csavart. A fej keskenyen megnyúlt, kissé ívelt vagy egyenes profilú, a fülek szélesek és lelógók.

Szőrzet és színváltozatok

Az angorakecske alapszíne a tiszta fehér, amelyet a legértékesebb megjelenésnek tartanak, mivel a fehér mohair festékkel maradéktalanul megfesthető. Szelekciós tenyésztéssel fekete, vörös, barna és szürke színű angorakecskéket is létrehoztak, főként kézzel fonók számára, akik természetes tónusú rostot igényelnek. A jó minőségű szőrzetet fény, finomság, sűrűség és egyenletes tincsszerkezet alapján ítélik meg. A fiatal egyedek (gidák) szőrzete finomabb és puhább; a rost a kor előrehaladtával fokozatosan durvul.

Az angorakecske szelíd és engedelmes természetű állat. Általában nyugodt és csendes: kevésbé élénk a tejelő fajtáknál, nem próbálja feszegetni a kerítést, és nem szegül szembe a kezelőkkel. A tartók számottevő része tartózkodónak és félénknek jellemzi a fajtát; az angorakecskék inkább az állomány biztonságát keresik, semmint a közvetlen emberi érintkezést.

A rendszeres kezelők és a gazdacsalád közelségéhez az állatok hozzászoknak, és ha megbíznak egy személyben, barátságossá válnak, bár ritkán keresnek annyi figyelmet, mint egyes tejelő kecskefajták. Idegenekkel szemben általában tartják a távolságot. Az állomány többi tagjával szemben békésen viselkednek, és inkább az alacsonyabb szociális rangon foglalnak helyet, nem dominálnak.

Mivel természetükből adódóan nem különösebben ellenállók és önállók, az angorakecskék következetes, kíméletes bánásmódot igényelnek. A nyers kezelés fokozza idegességüket, és megnehezíti a nyírást. A nyugodt, kiszámítható napi rutin hozza ki a legjobb tulajdonságaikat.

Az angorakecske gondozása a szőrzet köré összpontosul. A mohair folyamatosan nő, és rendszeres nyírást igényel, általában évente kétszer, mivel a fajta nem vedlik. A nyírások között a szőrzetet viszonylag tisztán és szúrófüvektől, szénától, almozóanyagtól mentesen kell tartani, mert ezek csökkentik a rost értékét.

Ápolás

• A nyírást körülbelül évente kétszer kell elvégezni, tavasszal és ősszel, mielőtt a szőrzet összegubancolódna vagy szennyezetté válna
• Az etető és az almozó berendezést úgy kell elhelyezni, hogy a növényi anyagok a lehető legkevésbé kerüljenek a szőrzetbe
• Rendszeresen ellenőrizni kell a szőrzetet csomók, paraziták és a fürtök alatt rejtett bőrproblémák szempontjából
• Szelíd és rendszeres kezelés szükséges, hogy a nyírás és a vizsgálat minél kevesebb stresszel járjon

Mozgás

• Naponta hozzáférést kell biztosítani száraz kifutóhoz vagy legelőhöz böngészés és mozgás céljából
• Szabad böngészés lehetőségét kell megteremteni cserjéken és durva takarmánynövényeken, mert ez megfelel a kecskék természetes viselkedésének
• A kerítést rendszeresen ellenőrizni kell, mert a kecskék akkor is kipróbálják a határokat, ha egyébként nyugodtak

Elhelyezés

Az angorakecskék száraz, huzatmentes elhelyezést igényelnek minden időszakban, különösen nyírás után, amikor szőrzetük alig véd a hideg és az eső ellen. Tiszta, jól szellőző istálló vagy háromoldalas szín, száraz aljazat és árnyékolás meleg időben elengedhetetlen. A fajta leginkább enyhe, meleg és száraz éghajlaton tartható jól; hideg, csapadékos körülmények között nehezebben tartható.

Az angorakecske böngésző állat, amelynek alapját jó minőségű szálastakarmány adja: legelő, cserjenövényzet és széna. Mivel táplálóanyag-bevételének nagy részét szőrtermelésre fordítja, megfelelő fehérje- és energiaellátásra van szüksége a mohair folyamatos növekedéséhez; az alultápláltság hamar megmutatkozik a szőrzet gyengülésén és elvékonyodásán. Az alapeledelek mellett vemhes, szoptató és hidegben tartott egyedeknél kiegészítő abrakolás ajánlott, szabad hozzáféréssel a kecskéknek megfelelő ásványianyag-keverékhez.

Jutalomfalatok és kiegészítők

Biztonságos zöldségek és gyümölcsök kis mennyisége, például répa vagy alma, alkalomszerű jutalomfalatként adható, de ezek az étrend csak kisebb részét tehetik ki. Mindig friss, tiszta vizet kell biztosítani, és a takarmány mellé kecskéknek megfelelő ásványianyag-keveréket kell elhelyezni; különös figyelmet igényel a réz- és szelénellátottság, mivel kecskék ezekből jóval többet igényelnek, mint amennyit a juhok ásványianyag-kiegészítői tartalmaznak. A kiegészítők meghatározásakor a helyi talaj- és takarmányadottságokat kell figyelembe venni, lehetőleg állatorvosi tanácsadás alapján.

Gondos tartás mellett az angorakecske kb. 10-12 évet él. A fajta viszonylag egészséges, de kevésbé ellenálló a hús- vagy tejelő kecskéknél, és állat-egészségügyi kezelése jellemzően karcsú alkatának és fokozott szőrtermelési igényének következményeire irányul. A nyírás utáni hidegsokk, a belső paraziták és a szaporodási veszteségek a leggyakoribb gondok; a megfelelő táplálás elsőrendű fontosságú, mert a folyamatos szőrnövekedés állandó energialecsapolása az alultáplált egyedeket különösen kiszolgáltatottá teszi.

Megelőző gondozás

• Rendszeres körömvágás, száraz almozó- és tartási feltételek biztosítása
• Parazitavédelmi program alkalmazása bélsárvizsgálattal, vak kezelés helyett
• A helyi állatorvos által javasolt oltások betartása
• Takarmányozás a testállapothoz igazítva, fokozott támogatással vemhesség, szoptatás és hideg időszakban
• A nyírás időzítése hideg, nedves időjárás elkerülésével; nyírás utáni fedezék biztosítása

Az angorakecske szezonálisan szaporodik: ivarzása ősszel következik be, és a gidák tavasszal születnek. Az anyakecskék rendszerint az első vagy a második évben érik el a tenyésztési kort, bár sok tenyésztő megvárja, amíg az anya kellően fejlett, mivel a fajta energiaszükségletének nagy részét a szőrtermelés köti le. A vemhesség kb. öt hónapig tart.

Az angorakecske rendszerint egyetlen gidát ellik; ikerellés ritkább, mint sok más kecskefajtánál. A gidák kis méretben és viszonylag törékenyen születnek, és az első napokban érzékenyek a hidegre és a nedvességre, ezért meleg, száraz, huzatmentes elhelyezés és azonnali szoptatás elengedhetetlen. Az alultáplált vagy stresszes anyák vetélhetnek, vagy gyenge gidákat hoznak a világra, ezért a vemhesség alatti táplálkozás kiemelt figyelmet érdemel.

A gidák első értékes szőrzetüket, a gidamohairt néhány hónapos korukig növesztik; ez a legfinomabb és legpuhább rost, amelyet az állat valaha termel. Elválasztásuk néhány hónapos korban történik, és az első télen gondosan kell kezelni őket, mivel karcsú csontozatuk és fejlődő szőrzetük kiszolgáltatottá teszi az időjárás viszontagságaival szemben.