Svéd

A svéd kacsa, amelyet kék svéd kacsának is neveznek, egy közepes méretű háziasított fajta, amelyet a történelmi Pomeránia régióban fejlesztettek ki, amely egykor svéd uralom alatt állt. Leginkább palaszürke tollazatáról ismerhető fel, amelyet fehér mellbibi egészít ki. A fajtát tojásáért, húsáért és sokoldalú kisgazdasági madárként tartják.

A felnőtt egyedek nyugodtak és jó természetűek. Sok könnyebb fajtánál jobban tűrik a kezelést, és zökkenőmentesen illeszkednek vegyes baromfiállományba. A svéd kacsa aktív legelő, amely jól érzi magát szabad terepen és víz közelében, ugyanakkor ritkán repül messzire a tartózkodási helyétől.

Mert a kék szín egyetlen génből ered, amely nem öröklődik tisztán, két kék madár párosításából kék, fekete és halvány ezüstszínű utódok vegyesen kelnek ki. Ez a genetikai sajátosság az egyik oka annak, hogy a fajta kedvelt a keltetés változatosságát kereső hobbistáknál.

Kinek ajánlott

A svéd kacsa azoknak a tartóknak felel meg, akik egy stabil, igénytelen madarat keresnek, amely jól bírja a hideg és nedves időjárást. Szelíd természete miatt jó választás kezdő kacsatartóknak és gyermekes háztartásoknak. Legelési lehetőségre és tiszta vízhez való hozzáférésre van szüksége, ezért inkább kertbe vagy kisgazdaságba illik, mint zárt tartásba.

A fajta Pomerániából, a Balti-tenger partján fekvő térségből ered, amely a kacsa kialakulásának idején a Svéd Királyság részét képezte. A helyi gazdák kékesszínű kacsákat tartottak sokoldalú, gazdasági madárként, és a típust az 1800-as évek elején már dokumentálták.

A kék színezet különös figyelmet kapott, mivel nem öröklődik egyenletesen. A tenyésztők igyekeztek rögzíteni a fehér mellbibivel kísért kék mintázatot, amely ma a fajta jellegzetessége. Az alapul szolgáló genetika miatt azonban minden generációban az egyedek egy része fekete vagy ezüstös, nem kék.

A svéd kacsákat a 19. század végén importálták az Egyesült Államokba. A kék svéd kacsát 1904-ben vette fel az Amerikai Baromfiszövetség (APA) a Standard of Perfection kiadványába, ami hozzájárult az elismert kék változat egységesítéséhez Észak-Amerikában.

A fajta inkább farm- és tanyasikacsaként terjedt el, nem lett nagybani kereskedelmi tenyésztés tárgya. Értékét teherbírása, legelési hajlama és nyugodt természete adja, és ma is stabil körét tartja a kisüzemi és örökség-baromfi tartók körében.

A svéd kacsa testes, mélyen épített testű madár, amely nagyjából vízszintesen hordozza magát. A kék változatnál az egyenletes palaszürke alapszínt sötétebb fej és jól elkülönülő fehér mellbibi kíséri. Mindkét szárnyán két fehér evezőtoll a fajta elismert ismertető jele. A csőr kékesszürke vagy zöldes, a lábak és lábujjak vörösesbarnák vagy sötétek, a test tömör és jól izmolt.

Tollazat és színváltozatok

A meghatározó szín a kék: egy egypontos hígítógén hatása fekete alapon puha palaszürkét hoz létre. Mivel ez a gén nem öröklődik tisztán, két kék madár párosítása nagyjából fele arányban kék utódokat, a többit pedig fekete és halványezüst egyedeket eredményez. A fehér mellbibi mérete és tisztasága egyedenként változik, a standardban az egyenletes színű és jól formált bibivel rendelkező madarak az előnyösek. A tollazat feszes és vízlepergető, ami elősegíti a fajta nedves körülményekkel szembeni ellenállóképességét.

A svéd kacsa egyenletes, jó természetéről ismert. Nyugodtabb és csendesebb sok könnyű tojófajtánál, ami megkönnyíti a kezelését háziállományban. Az emberek közelében a jól szocializált madarak tűrik a fogdosást és megszokják a rendszeres gondozót, bár nem ölbemászó kedvencek.

Idegeneknél a fajta általában óvatos, de nem agresszív: inkább visszavonul, mintsem konfrontálódik. Jól megvan más kacsákkal, általában csirkékkel és libákkal is, ha elegendő hely és víz áll rendelkezésre. Nyugodt természete ellenére a svéd kacsa aktív legelő, amely a napot nagyrészt rovarok, csigák és zöldek keresgélésével tölti. A tojók mérsékelten hangosak, a gácsérok halkabbak, rekedtes hangon szólnak.

A svéd kacsák szívósak és igénytelenek, de különleges igényeik vannak a víz és a szállás tekintetében. A napi gondozás középpontjában a tiszta ivóvíz, a legelési lehetőség és a ragadozóktól védett éjszakai elhelyezés áll.

Ápolás

• Biztosítson elegendő mélységű vizet, amelybe a kacsa teljesen belemeríthet a fejét: ez tartja tisztán a szemet és az orrlyukakat
• Tegye lehetővé a fürdést vagy úszást, hogy a madár ápolhassa és fenntarthassa tollazatának vízlepergető tulajdonságát
• Rendszeresen ellenőrizze a lábat vágásokra, duzzanatokra vagy a talpgyulladás jeleire
• Körmöt csak akkor nyírjon, ha túl hosszúra nőnek, ami természetes legelésnél ritka

Mozgás

• Naponta biztosítson legelési lehetőséget gyepterületen vagy növényzettel borított kifutón
• Kínáljon tavat, medencét vagy nagy lavórt úszáshoz
• Tartsa a kifutót elég tágas méretűnek a sár felgyülemlésének és a zsúfoltságnak az elkerüléséhez

Tartási környezet

A fajta sűrű, vízlepergető tollazatának köszönhetően jól tűri a hideg és nedves időjárást. Gondoskodjon száraz, huzatmentes szállásról tiszta alommal, felső szellőzéssel és biztonságos ajtóval rókák, mosómedvék és ragadozó madarak ellen. Nyáron az árnyék és a friss víz elengedhetetlen, mivel a kacsák vízzel és lihegéssel hűtik le magukat.

A táplálkozás alapját kiegyensúlyozott kereskedelmi víziszárnyastáp képezi. Ha ilyen nem áll rendelkezésre, nem gyógyszeres baromfitáp is használható, kacsafiókák esetén kiegészítő niacinnal a láb- és csontfejlődés támogatásához. A legelésből extra fehérje és zöldség kerül az étrendbe, tóhoz hozzáférő madarak vízinövényeket és gerincteleneket is fogyasztanak. A kacsáknak minden etetéskor vizet kell biztosítani, mivel rá van szükségük a lenyeléshez és a csőr tisztításához.

Csemegék és kiegészítők

Leveles zöldségeket, borsót, apróra vágott zöldségeket és lisztkukacot mérsékelten kínáljon csemegéként, az étrend legfeljebb tíz százalékáig. Oldható kavicsot adjon a zúza megfelelő működéséhez, és tojó tojóknak külön kínáljon zúzott kagylóhéjat vagy más kalciumforrást. A niacin-kiegészítés főként a kacsafiókák növekedési szakaszában lényeges.

A svéd kacsa szívós fajta, kevés örökletes egészségügyi problémával. Megfelelő szállással, tiszta vízzel és kiegyensúlyozott étrenddel a madarak általában 8-12 évig élnek. A legtöbb állatorvosi probléma tartással függ össze, nem genetikai okokra vezethető vissza, és sok megelőzhető száraz talajjal, tiszta vízzel és helyes takarmányozással.

Megelőző gondozás

• Tartsa az almot szárazon, és cserélje ki, mielőtt penészedne
• Naponta biztosítson tiszta ivó- és fürdővizet
• Etessen életkornak megfelelő, megfelelő niacintartalmú táppal kacsafiókák esetén
• Rendszeresen vizsgálja a lábakat és végtagokat a talpgyulladás korai jeleire
• Új madarakat karanténba kell helyezni az állományba való beillesztés előtt

A svéd kacsák egész évben a szabadban élnek a legtöbb éghajlaton, amennyiben száraz menedéket és ragadozóktól való védelmet biztosítanak számukra. Nem ülnek rúdra, mint a csirkék, hanem a talajon pihennek, ezért tiszta, huzatmentes padlóra mély alommal van szükségük. A legelési lehetőséget kínáló kerített kifutó megfelel mozgásigényüknek, és egy tó vagy medence úszásra, tollazatuk karbantartására is módot ad. A fajta jól tűri a hideg és nedves körülményeket, de forróságban árnyékra és vízre van szüksége.

Ellenőrzőlista a berendezéshez

• Ragadozóbiztos menedék biztonságos reteszelő ajtóval
• Száraz, mély alom rendszeres cserével
• Állandóan elérhető tiszta ivóvíz
• Az állomány létszámának megfelelő úszóvíz
• Árnyékos terület meleg időre
• Teljesen zárt kifutó beásott kerítéssel vagy előnyúló kerítésperemmel

A svéd kacsa tojásai körülbelül 28 napig inkubálódnak, ami több mint a csirkéknél szokásos 21 nap. A tojásokat kotlós kacsa vagy mesterséges keltetőgép segítségével lehet kikeltetni. A sikeres mesterséges keltetéshez stabil hőmérséklet, szabályozott páratartalom, rendszeres forgatás és rövid napi hűtési időszak szükséges, ami a fészket elhagyó tojó viselkedését utánozza. Mivel a kék szín nem öröklődik tisztán, kék szülőpárból rendszerint kék, fekete és ezüstszínű kacsafiókák vegyesen kelnek.

A keltetés lépései

1. Helyezze a tiszta, termékeny tojásokat szobahőmérsékletre, és hagyja megpihenni csúcsukkal lefelé
2. Tartsa a hőmérsékletet és páratartalmat az inkubációs értékeken, és forgassa a tojásokat naponta többször
3. Kb. a 7. és 14. napon gyertyázza át a tojásokat a fejlődés ellenőrzésére, és távolítsa el az üres vagy nem életképes tojásokat
4. A 25. napon fejezze be a forgatást, és növelje a páratartalmat a zárolási szakaszhoz
5. A kikelt kacsafiókákat hagyja a keltetőben szárazra és bolyhosakra válni, mielőtt meleg bekelőbe helyezi őket