Indiai futóréce

Az indiai futókacsa egy háziasított kacsafajta, amelyet majdnem függőleges, palackhoz hasonló testtartása különböztet meg a többi fajtától. Nem totyog, hanem egyenesen fut a testéhez képest hátrébb elhelyezkedő lábain, innen ered a neve. A felnőtt egyedek tömege általában 1,4 és 2,3 kg között mozog, ami közepes méretnek számít a kacsák körében.

A fajtát elsősorban tojóként értékelik. A jó tojók évente 150 és 300 tojást is képesek lerakni, és a kacsák a nap nagy részét mozgással töltik: csigákat, csupaszcsigákat és rovarokat keresnek legelőkön és kertekben. Ez a takarmánykeresési szokás hasznossá teszi őket a természetes kártevőirtásban.

Az indiai futókacsák kíváncsiak, energikusak és éberek. Szoros csapatban élnek, ragaszkodnak a fajtársaikhoz, és gyorsan reagálnak a mozgásra és a hangokra. Rosszul repülnek, és a talaj közelében maradnak, ami megkönnyíti a szabad tartásukat.

Kinek ajánlott

Az indiai futókacsa azoknak a tartóknak való, akik rendszeres tojásellátást és aktív, talajt bejáró madarat szeretnének. Kis gazdaságokban, nagyobb kertekben és legelős rendszerekben egyaránt megfelel, biztonságos kerítéssel körülvéve. A fajta tér és fajtársak nélkül nem boldogul, ezért zárt vagy magányos tartásra nem alkalmas.

Az indiai futókacsa az indonéziai szigetvilágból, többek között Jáva, Bali és Lombok szigetéről ered. Ott hosszú időn keresztül tartottak egyenesen járó, tojásra nevelt kacsákat: nappal rizsföldekre és szántókra terelték, éjjel pedig visszahajtották az istállóba. Ez a terelési szokás olyan madarakat részesített előnyben, amelyek jól közlekedtek a szárazföldön, és szoros csapatban maradtak.

A neve részben félrevezető. Az "indiai" szó ellenére a fajta nem az indiai szubkontinensen, hanem a Kelet-Indiákon alakult ki. Korai kereskedők és hajók szállították nyugat felé a példányokat, és a kacsák a 1800-as évek folyamán értek Európába.

Nagy figyelmet keltett Nagy-Britanniában a 19. század második felében, ahol a tenyésztők finomították az egyenes testtartást, és rögzítették a különböző színváltozatokat. Standardokat dolgoztak ki, amelyek meghatározták a meredek testtartást és a karcsú sziluettet, amelyek ma is jellemzik a fajtát.

Az indiai futókacsa később hozzájárult más tojókacsák kifejlesztéséhez is, köztük a Khaki Campbellhez, amelyet részben futókacsa-alapanyagból nemesítettek a magas tojáshozam érdekében. A futókacsákat ma is szerte a világon tartják tojóként és kiállítási madarakként.

A fajta meghatározó jellemzője az egyenes testtartás. Egy jól tenyésztett futókacsa teste meredek szöget zár be, néha szinte függőlegesen áll, így az alakja tekebábra vagy borüvegre emlékeztet. A nyak hosszú és vékony, a fej keskeny, a lábak messze hátul helyezkednek el a test alatt. Ez a felépítés lehetővé teszi, hogy a madár fusson, ne totyogjon.

Tollazat és színek

A tollak szorosan simulnak a testhez, ami megőrzi a karcsú sziluettet. Számos színváltozat elismert, köztük a fawn, a fawn és fehér, a fehér, a fekete, a csokoládébarna és a kék. A csőr általában sárga vagy sötét, a színváltozattól függően, a lábak és az úszóhártyás lábfejek árnyalata megegyezik ezzel. A gunárok és a kacsák osztoznak a testalkatban, a gunárok általában kissé nagyobbak, és felkunkorodó faroktollat viselnek.

Az indiai futókacsák energikusak, és nappal szinte soha nem állnak meg. Csoportban járják be területüket, fejüket magasan tartva figyelnek, és ijedség esetén gyors futásnak erednek. A fajta éber és kissé félénk természetű, ezért a nyugodt, következetes bánásmód segít abban, hogy a madarak megszokják az emberek jelenlétét.

A megszokott gondozóhoz és a rendszeres napirendhez hozzászoknak, bár nem ölebek, és inkább kis távolságot tartanak az emberektől. Idegenekkel szemben óvatosak, és elmenekülhetnek. Más kacsákkal szemben erősen szociálisak, és legalább háromból álló csapatban érzik jól magukat, mivel az egyedül tartott madarak stresszessé válnak.

Más baromfival általában megférnek, ha elegendő tér és víz áll rendelkezésre, azonban gyors tempójuk és állandó takarmánykeresésük összenyomhatja a lassabb madarakat. Természetük szerint nem agresszívak.

Ápolás

• Biztosítsunk elegendően mély, tiszta vizet, amelybe a madár bemárthatja a fejét, és megtisztíthatja az orrlyukait és szemeit.
• Biztosítsunk medencét vagy vályút fürdéshez, ami karban tartja a tollazatot.
• Ellenőrizzük hetente a lábakat és a lábszárakat vágásokra vagy duzzanatokra, mivel a fajta sokat jár.
• Csak szükség esetén nyírjuk a karmokat; az aktív mozgás általában koptatja azokat.

Mozgás

• Naponta biztosítsunk takarmánykeresési időt füves területen vagy legelőn.
• Kerítéssel határoljuk körül a területet, hogy a csapat ne szóródjon szét, és a ragadozók ne juthassanak be.
• Kerüljük a meredek rámpákat és csúszós felületeket, amelyek megterhelik az egyenes testalkatot.
• Tartsuk együtt a csapatot, mivel a madarak csoportban mozognak és érzik magukat biztonságban.

Környezet

A futókacsák nyílt, füves területen érzik jól magukat, ahol rovarokat és csigákat kereshetnek. Különféle éghajlatot elviselnek, de árnyékot igényelnek melegben, és száraz, huzatmentes szállást hidegben vagy nedves időben. Éjszakára biztosítsunk biztonságos fedelet tiszta ágyfeltéttel és alacsony bejárattal, amelyen a madarak besétálhatnak, nem kell mászniuk.

Az alaptáplálék legyen teljes értékű víziszárnyas- vagy baromfi-tojóeleség. A takarmánykeresés nagy mennyiségű fehérjét biztosít csupaszcsigákból, csigákból, férgekből és rovarokból, de a kész eleség egyenletesen tartja a tojáshozamot és a testkondíciót. Mindig biztosítsunk tiszta vizet az eledel mellé, mivel a kacsáknak vízre van szükségük a száraz pellet biztonságos lenyeléséhez.

Csemegék és kiegészítők

Adjunk kis mennyiségű leveles zöldséget, borsót és feldarabolt zöldséget csemegeként. Biztosítsunk tojó kacsák számára szabad hozzáférésű zúzott osztrigahéjat vagy más kalciumforrást a tojáshéj erősítésére. Az oldhatatlan kavics segíti a fű és a takarmányozási anyagok emésztését. A csemegék aránya ne haladja meg az étrend mintegy tizedét, hogy ne szorítsák ki a kiegyensúlyozott alapeledelt.

Az indiai futókacsa robusztus fajta, megfelelő gondozás mellett általában 8-12 évig él. A legtöbb egészségügyi probléma inkább tartásmódból fakad, mint örökletes betegségből: erős tojástermelés, durva talajon szerzett lábsérülések, valamint nedves vagy piszkos szállás. A tiszta víz, a száraz ágyfeltét és a biztonságos kerítés megelőzi a problémák többségét.

Megelőző gondozás

• Naponta biztosítsunk tiszta ivó- és fürdővizet.
• Tartsuk szárazon az ágyfeltétet, és tartsuk tisztán a fedelet az ürüléktől.
• Biztosítsunk szabad hozzáférésű kalciumot és kavicsot tojóknak.
• Hetente vizsgáljuk meg a lábakat és a lábszárakat vágásokra és duzzanatokra.
• Új madarakat a csapathoz való csatlakoztatás előtt karanténba kell helyezni.

Az indiai futókacsákat nyílt területen tartják, nem ketrecben. Napközbeni takarmánykereséshez kerített területre, éjjeli pihenéshez ragadozóktól védett fedélre van szükségük. Mivel besétálnak a fedélbe, nem repülnek fel egy ülőrúdra, a fedélnek talajszinten kell lennie, alacsony, széles bejárattal. Nem úgy pihennek, mint a tyúkok, hanem az ágyfeltéten fekszenek.

Felállítási ellenőrző lista

• Talajszintű fedél alacsony, sétálható bejárattal.
• Szilárd tető és száraz, huzatmentes falak.
• Ragadozóktól védő kerítés, az alján leásva vagy szegéllyel ellátva.
• Árnyék meleg időre és szélvédelem esős időre.
• Fürdőmedence úgy elhelyezve, hogy a kiömlő víz a fedéltől távolabb folyjon el.

Az indiai futókacsák tojásai körülbelül 28 nap alatt kelnek ki. Sok modern futókacsa a tojáshoz lett szelektálva, és nem megbízható kotló, ezért gyakran keltetőgépet vagy más fajta kotlós kacsát alkalmaznak. A tojásokat érdemes tisztán tartani, hegyükkel lefelé tárolni, és a legjobb kelési arány érdekében a lerakástól számított kb. egy héten belül bekeltetni.

Keltetési lépések

1. Válasszunk ki tiszta, szabályos alakú tojásokat, és tároljuk azokat hűvösen, hegyükkel lefelé.
2. Melegítsük fel a tojásokat szobahőmérsékletre, majd helyezzük be a keltetőgépbe.
3. Tartsuk egyenletesen a hőmérsékletet és a páratartalmat, és forgassuk a tojásokat naponta.
4. A 7. és a 14. napon gyertyázzuk meg a tojásokat a fejlődés ellenőrzésére, és távolítsuk el az átlátszókat.
5. A 25. napon hagyjuk abba a forgatást, és emeljük meg a páratartalmat az utolsó napokra.
6. Hagyjuk a kiskacsákat teljesen kikeln és megszáradni, mielőtt meleg brooderba tesszük őket.