Roueni

A roueni kacsa Franciaországban kifejlesztett, nagytestű házi kacsa. Tollazatának mintázata szinte teljesen megegyezik a vadkacséval, a madár azonban két-háromszor akkora, és jóval túl nehéz a repüléshez. Egy jó kondícióban lévő gácsér súlya 3,6-4,5 kg között van, ami a rouenit a farmszárnyasok és kisgazdaságok legtermetesebb standard kacsafajtái közé sorolja.

A fajtán belül két jól elkülöníthető típus él egymás mellett. A termelési, vagyis közönséges roueni egy praktikus farmkacsa, egyenesebb tartással, míg a kiállítási roueni mélyebb, tömbösebb alkatú madár, amely szigorú show-standardhoz igazodik, és gerebjéje csaknem súrolja a talajt. Mindkét típus osztja a vadkacsa-jellegű tollazatot és a fajtára jellemző nyugodt, easygoing természetet.

A roueni lassan érik és lassan mozog. Jól legelész, elviseli a hideget, és vegyes állományban ritkán okoz gondot. A méret, a szín és a szelíd természet kombinációja a fajtát inkább a hobbigazdák és kiállítók körében tartja népszerűnek, mintsem a kereskedelmi üzemekben, amelyek gyorsabban növekvő vonalakat részesítenek előnyben.

Kinek ajánlott a roueni kacsa

A roueni annak a tartónak felel meg, akinek elegendő helye, vízforrása és türelme van egy lassan növő madárhoz. Nehézsége és szelíd természete rossz repülővé és valószínűtlen szökevénnyé teszi, ami nyílt, kertes elrendezésekhez is megfelelő. Azok, akik a vadkacsa megjelenésére vágynak anélkül, hogy valóban vadon élő fajt tartanának, sokszor ezt a fajtát választják. Kevésbé ajánlott azoknak, akik magas tojáshozamot vagy gyors hústeljesítményt várnak, mivel a roueni mérsékelten tojik és lassan érik.

A fajta nevét Rouen normandiai városáról kapta, ahol vadkacsa-jellegű farmkacsákat tartottak az asztali fogyasztás céljára generációkon át. A korai francia állomány közepes méretű, főként húshasznosítású haszonmadár volt. A tizennyolcadik századi feljegyzések nagy, vadkacsamintázatú kacsákat írnak le erről a vidékről, bár egyetlen alapítási dátum sem rögzített.

A kacsa a tizenkilencedik század elején jutott el Angliába, ahol brit tenyésztők lényegesen átformálták. Nagyobb méretet, mélyebb testet és alacsony, vízszintes tartást szelektáltak, így egy praktikus farmkacsából show-madarat alakítottak ki. A ma leginkább ismert, nehéz kiállítási típus nagyrészt ennek az angol nemesítésnek az eredménye, nem az eredeti francia farmállományé.

A rouenit az Amerikai Baromfitenyésztői Szövetség (APA) 1874-ben vette fel a tökéletesség standardkönyvébe, az Egyesült Államokban elismert korábbi kacsafajták egyikeként. Ezt követően a fajta elterjedt az észak-amerikai kiállítói és hobbiközösségekben.

Ennek a kettős történelmi fejlődésnek eredményeként két vonal maradt fenn. A termelési roueni a könnyebb, francia haszonkacsához áll közelebb, míg a kiállítási roueni az angol mély, tömbös ideált tükrözi. Mindkét típus megőrizte a vadkacsa-tollazatot, amely a fajta fejlődése során végig meghatározó volt.

A roueni első pillantásra óriási vadkacsának látszik. A test hosszú, széles, alacsonyan hordozott, gerebjéje kiállítási madarakon a leghangsúlyosabb. A fej nagy, a csőr közepes hosszúságú. A tekintélyes testtömeg ellenére a madár lassú, egyenletes járásban mozog, nem a könnyebb fajták felfelé tartott testű waddle-jével.

Tollazat és szín

A gácsér feje irizáló zöld, fehér nyakgyűrűje, burgundi vagy mélygesztenyebarna melle, szürke teste van, fekete göndör farktollakkal és sárga-zöldes csőrrel. A tojó egész testén barna foltos, ami fészkeléskor jó álcázást biztosít. Mindkét nemnél kék, fehérrel szegélyezett szárnyspekulum-tükör látható. Nyáron a gácsér átmeneti eclipsevedlésen megy át, és ideiglenesen tompa, tojószerű tollazatot vesz fel, mielőtt visszatérne a teljes díszruhához. Tollazat alapján a nemiség megállapítása csak felnőtt madarakon, eclipsen kívüli időszakban megbízható; a csőrszín és a göndör gácsér-farktollak hasznos másodlagos jelzések.

A roueni az egyik legkiegyensúlyozottabb kacsafajta. Lassú mozgású és nyugodt természetű, részben hajlamából adódóan, részben pedig azért, mert testsúlya nem kedvez a gyors vagy ingerlékeny viselkedésnek. Rendszeresen kezelt madarak megszelidülnek és jól tűrik az emberek közelségét, bár nem öléb állatok, és más kacsák társaságát részesítik előnyben.

Az állományon belül a fajta békés természetű. A rouenik általában nem zaklatják a kisebb madarakat, és a vegyes csoportos rangsorban rendszerint az alacsonyabb vagy középső helyre kerülnek. A gácsérok általában easygoing természetűek, de a tenyészidőszakban bármelyik gácsér agresszívebbé válhat, és a magas gácsér-tojó arány a tojók számára stresszes túlhágást okozhat.

A roueni nem erős repülő, és közel marad otthonához, ami megkönnyíti a kerítést. Az olyan fajtáknál is viszonylag csendesen viselkedik, mint például a hívókacsa; a tojók quackot adnak, míg a gácsérok halkabb, recsegő hangot hallathnak. Nyugodt természete megbocsátóvá teszi a fajtát az újabb tartók számára, feltéve, hogy azok alkalmazkodnak méretéhez és lassabb tempójához.

A rutinszerű gondozás a víz, a tér és a ragadozók elleni védelem köré szerveződik. Mivel a rouenik nehézek és lassúak, mindenhez szintbeli hozzáférésre van szükségük, és a lépcsők helyett rámpák használata ajánlott.

Ápolás

• A kacsák önmagukat ápolják; biztosítson fürdési vizet, hogy tollazatukat tisztán és olajozottan tarthassák
• Rendszeresen ellenőrizze a kloákát és a lábakat sár- vagy ürüléktapadás szempontjából
• Vizsgálja meg a kiállítási madarak gerebjét és alhasát, amelyek alacsony tartásból adódóan könnyen bekoszolódnak

Mozgás

• Tegyük lehetővé a napi legelési időt füves területen vagy beültetett kifutón
• Helyezze el az etetőket és itatókat egymástól távolabb a mozgás ösztönzése érdekében
• Kerülje a gyors mozgásra való kényszerítést; a fajta súlyából adódóan gyorsan elfárad

Környezet

Biztosítson száraz, huzatmentes, szintbeli elhelyezésű szállást mély alommal. Mindig tartson rendelkezésre olyan mélységű ivóvizet, amelybe a kacsa az egész csőrét belemerítve megmoshatja orrlyukait és szemeit. Egy sekély medence vagy nagy tál a fürdéshez jó kondícióban tartja a tollazatot. A fajta jól viseli a hideget, de nyári melegben árnyékra és extra vízre van szüksége, mivel a nehéz madarak könnyebben felülmelegednek.

Az étrend alapját teljes értékű kereskedelmi kacsa- vagy vízimadár-táp kell képezze. Ha vízimadár-specifikus táp nem áll rendelkezésre, nem gyógyszeres baromfitáp niacinpótlással helyettesíthető, hogy a növekvő kacsák lába és csontjai megfelelően fejlődhessenek. A szabad legelési lehetőséggel bíró rouenik füvet, rovarokat és csigákat is fogyasztanak, de kizárólag legelőn nem fedezik szükségleteiket.

Jutalomfalatok és kiegészítők

Kínáljon jutalomfalatokat, például aprított leveles zöldségeket, borsót és lisztbogár-lárvákat kis mennyiségben, az összes bevitel mintegy tizedére korlátozva. Biztosítson oldhatatlan kavicsot, hogy a kacsák meg tudják őrölni a táplálékukat, és kínáljon zúzott osztrigahéjat külön a tojó nőstényeknek a tojáshéj erősítéséhez. Mivel a rouenik könnyen híznak, figyelje a testkondíciót, és csökkentse a jutalomfalatokat, ha a madarak elnehezülnek, mivel a túlzott testtömeg megterheli a lábakat és csökkenti a szaporaságot.

A roueni ellenálló fajta, amelynek tipikus élettartama jó gondozás mellett 8-12 év. A legtöbb egészségügyi probléma a madár méretéhez köthető, nem genetikai betegségekhez. A nehéz kacsák extra terhet helyeznek lábaikra és lábfejükre, ezért a száraz alap, a tiszta víz és a testsúly-kontroll ebben a fajtában fontosabb, mint könnyebb kacsáknál.

Megelőző gondozás

• Tartsa szárazon a tartózkodási területet, és biztosítson puha, tiszta talajt a lábsérülések megelőzéséhez
• Adjon niacinban megfelelő takarmányt a kiskacsáknak a gyors növekedési szakaszban
• Figyelje a testsúlyt, és korlátozza a jutalomfalatokat a lábak és a szaporaság védelme érdekében
• Biztosítson egész éven át hozzáférést tiszta fürdővízhez a toll egészségéért
• Rendszeresen ellenőrizze a lábakat és a lábfejeket, különösen az alacsony tartású kiállítási madaraknál

A roueniket kültéren tartják, biztonságos éjjeli szállással és védelemmel. Nem ülnek magasra, nem használnak rudakat, ezért a szállás padlószintű menedék, nem a csirkékre jellemző, rúddal ellátott ólforma. Mivel a fajta nehéz és gyengén repül, a kerítés viszonylag alacsony is lehet, de meg kell állnia a talajszintű ragadozókkal, például rókákkal és kutyákkal szemben.

Berendezési ellenőrzőlista

• Száraz, huzatmentes, szintbeli ól széles, alacsony bejárattal vagy rámpával
• Mély alom, amelyet nedvesedés vagy bepiszkolódás előtt cserélnek
• Fűvel vagy növényzettel beültetett legelési kifutó
• Fürdési lehetőség, ahol a kacsa be tudja meríteni a fejét és fröcskölni tud
• Ragadozóbiztos falak, tető vagy háló, és biztonságos éjjeli zár
• Árnyék melegben és szélvédő télen

A roueni tojások kb. 28 nap alatt kelnek ki. Sok roueni kacsa, különösen a könnyebb termelési típus, maga is megüli a tojásokat és neveli a fiókákat, bár a nehéz kiállítási madarak kevésbé megbízható kotlók, és súlyuk összetörheti a tojásokat. A keltetőgép következetes eredményt ad, ha nincs kotlós kacsa, vagy nagyobb mennyiségű tojást kell keltetni. Csak tiszta, jól formált tojásokat helyezzen el, amelyeket hegyükkel lefelé, hűvös szobahőmérsékleten tároltak, elhelyezés előtt legfeljebb egy hétig.

Keltetési lépések

1. Helyezze el a tiszta, termékeny tojásokat, és állítsa be a keltetőgépet a fenti hőmérsékletre és páratartalomra
2. Forgassa a tojásokat naponta többször, hogy az embrió ne ragadjon a héjhoz
3. Gyertyázzon a 7. és a 14. nap körül az üres (terméketlen) vagy elpusztult tojások eltávolításához
4. A 25. napon hagyja abba a forgatást, emelje meg a páratartalmat, és kerülje a keltetőgép nyitogatását
5. Hagyja a kiskacsákat teljesen kikeln és megszáradni, mielőtt egy meleg brooder-ba helyezi őket