Pekingi

A pekingi kacsa teljesen fehér tollazatú, narancssárga csőrű és lábú, nagy méretű házi kacsa. Az egyik legelterjedtebb fajta a kisgazdaságokban és háztáji tartásban, és számos országban a kereskedelmi forgalomba kerülő kacsamhús nagy része ebből a fajtából vagy annak leszármazottaiból származik.

A kifejlett példányok nehéz, széles testfelépítésűek. A gúnárok általában 4,1-4,5 kg-ot, a tojók 3,6-4,1 kg-ot érnek el, ami a pekingi kacsát határozottan a nagyméretű fajták közé sorolja. A fajta gyorsan fejlődik, és körülbelül 7-8 hét alatt eléri a vágósúlyt, ami részben magyarázza, miért vált a legelterjedtebb asztali kacsává.

A pekingi kacsa nagy mérete mellett nyugodt, jó természetű és szelíd temperamentumával is kitűnik. Nappal aktív, jól keresgél, és jól tűri a kezelést, ami gyakorlati választássá teszi azok számára, akik egyszerre szeretnének termelékeny és könnyen kezelhető állományt.

Kinek ajánlott

A pekingi kacsa olyan tartóknak ajánlott, akik termelékeny, problémamentes kacsát keresnek. Nyugodt természete révén megfelelő választás családok és első ízben víziszárnyast tartók számára, mérete és erőssége pedig kisgazdaságokban és háztáji tartásban egyaránt megállja a helyét, feltéve, hogy elegendő hely és tiszta víz áll rendelkezésre. Kevésbé alkalmas azoknak, akik repülő vagy erősen kotlós fajtát keresnek, mivel a pekingi kacsa túl nehéz a repüléshez, és kotlási hajlama nem megbízható.

A pekingi kacsa nevét Pekingből kapta, amely Peking régi angol neve. Kínában fejlesztették ki méretük és gyors növekedésük alapján szelektált fehér kacsákból, és az ilyen típusú madarakat már több generáción át tenyésztették a főváros környékén, mielőtt Nyugatra kerültek volna.

A fajta 1873-ban érkezett az Egyesült Államokba, amikor egy kis csoportot Kínából New Yorkba szállítottak. Ebből az alapítóállományból a pekingi kacsa gyorsan elterjedt az amerikai kacsafarmok között, és New York Long Island-je egy kiterjedt, évtizedekig működő kacsatenyésztési ipar központjává vált. A "long island-i kacsa" kifejezés ebből a kereskedelemből ered.

A pekingi kacsa az 1870-es évek elején Nagy-Britanniába is eljutott, és a fajtát 1874-ben az American Standard of Perfection elismerte. Az európai és az amerikai tenyésztők ezt követően némileg eltérő testalkatú vonalakat alakítottak ki, de mindkét vonal az azonos kínai eredetig vezethető vissza.

Gyors növekedése és megbízható hozama miatt a pekingi kacsa a modern kereskedelmi kacsatenyésztés alapjává vált. A mai napig ez a fajta a leggyakoribb mind az iparban, mind a háztáji tartásban.

A pekingi kacsának nagy, mély, téglalap alakú teste van, amelyet enyhén felfelé tartva hord. A fej kerek, a nyak vastag, a mell széles és telt. A tollazat fehér, gyakran inkább krémes vagy halvány sárgás árnyalatú, mintsem tiszta hófehér. A csőr, a lábak és az úszóhártyás lábujjak narancssárgák, a szemek sötétek és mélyen ülők, ami szinte elrejtve hathat a telt fejben.

Tollazat és színek

A pekingi kacsának egyetlen elismert színe van: a fehér. A pontos árnyalat a tiszta fehértől a lágy krémig terjedhet, és a füvön vagy körömvirágban gazdag takarmányon tartott madaraknál mélyebb sárga szín is megjelenhet. A tollazat sűrű és vízálló, vastag pehelyréteg felett helyezkedik el, amely hideg és nedves időben is melegen tartja a madarat. A gúnárok és tojók megjelenése szinte azonos, a méret és a gúnár göndör faroktollai kivételével. A gúnár hangja halkabb és rekedtebb, míg a tojóé a hangosabb, klasszikus hápogás.

A pekingi kacsának kiegyensúlyozott, jó természetű temperamentuma van. Emberek jelenlétében nyugodt és szelíd, rendszeres kezelés esetén gyorsan megszokja a helyzetet, és általában az egyik legkönnyebben kezelhető kacsa a háztáji tartásban. Sok tartó leírja az egyes példányokat mint kíváncsiak és barátságosak, különösen akkor, ha kis koruk óta emberi kézből etetik őket.

Családok körében a fajta szelíd és ritkán agresszív. A gúnárok a tenyészidőszakban nyomulósabbá válhatnak, de a pekingi kacsa jóval kevésbé területvédő, mint sok más víziszárnyasfajta. Idegenekkel szemben a kacsák eleinte óvatosak, majd ellazulnak, és hangos hápogással jelzik, ha megriasztják őket.

Más állatokkal a pekingi kacsa jól megférnek. Együtt él csirkékkel, libákkal és más kacsafajtákkal, és nyugodt természetének köszönhetően ritkán kezdeményez konfliktust. A madarak nappal aktívak, rovarokat, csigákat és növényeket keresnek, és a legelégedettebben akkor vannak, ha elegendő hely áll rendelkezésükre a kóborláshoz és víz a pancsoláshoz.

Ápolás

• Biztosítson olyan nyílt vizet, amelybe a kacsa egész fejét be tudja meríteni és fröcskölni tud, ez tartja tisztán a szemet, az orrlyukakat és a tollazatot.
• Hagyja, hogy a kacsa fürdés után maga gondozza tollazatát és kenje el a zsírát; az egészséges pekingi kacsa maga gondoskodik vízhatlanságáról, kézi fürdetésre nincs szükség.
• Rutinszerű kezelés során ellenőrizze a narancssárga csőrt és a lábakat vágások vagy pikkelyes elváltozások szempontjából.
• Körmöt csak akkor nyírjon, ha túlnő, ami változatos talajon tartott madaraknál ritka.

Mozgás

• Naponta biztosítson hozzáférést kifutóhoz vagy udvarhoz a keresgéléshez, sétáláshoz és pancsoláshoz.
• Tartson rendelkezésre tavat, gyermekmedencét vagy nagy dézsát; az úszás a fajta legfőbb mozgásformája.
• Tartson legalább két-három kacsát együtt, mivel a pekingi kacsák szociálisak és társaságban aktívabbak.
• Kerülje a hosszabb ideig tartó kemény aszfalton tartást, ami igénybe veheti egy ilyen nehéz madár lábait.

Tartási körülmények

A pekingi kacsák sűrű pehelytollazatuknak köszönhetően jól viselik a hideg és nedves időjárást, de melegben árnyékra és bőséges ivóvízre van szükségük, mivel a fajta rosszul tűri a magas hőmérsékletet. Az alom legyen száraz a lábproblémák elkerülése érdekében. Az alacsony, széles bejáratú szállás jobban megfelelő, mint a magasra emelt ól, mivel a nehéz kacsák nem másznak könnyen rampán.

A pekingi kacsák nagy, gyorsan növekvő madarak, ezért a takarmány minősége az első hetekben a legfontosabb. A kiskacsáknak megfelelő niacintartalmú indítótakarmányra van szükségük, mivel a kacsák több ebből a vitaminból igényelnek, mint a csirkék, és a hiány lábgyengeséget okoz. Amikor a növekedés lelassul, a kifejlett állatok fenntartó vagy tojórezsimet alkalmaznak, attól függően, hogy termelnek-e tojást. A füvön és rovarokon legelő kacsák kevesebb készítményes takarmányt fogyasztanak, de egy kiegyensúlyozott alaptakarmányból még mindig hasznot húznak.

Csemegék és kiegészítők

A leveles zöldek, a borsó, az apróra vágott zöldségek, a lisztkukacok és a giliszták jó csemegének számítanak, és a táplálék legfeljebb 10 százalékát tehetik ki. Ha a kacsák nem szabad területen legelnek, biztosítson oldhatatlan kavicsot, mivel szükségük van rá a takarmány őrléshez. A tojó kacsáknak külön kalciumforrásra is szükségük van, például szabadon elérhető zúzott osztrigahéjra.

A pekingi kacsa robusztus fajta, kevés örökletes rendellenességgel. Megfelelő etetés és tiszta elhelyezés mellett a pekingi kacsa általában 8-12 évet él, bár a gyors hústermelésre intenzíven tenyésztett nehéz madarak rövidebb életűek lehetnek. A tartók által tapasztalt legtöbb probléma a madár méretéből és a tartásmódból adódik, nem genetikai okokból.

Megelőző gondozás

• Niacinban megfelelő indítótakarmányt adjon a kiskacsáknak a gyors növekedési szakaszban.
• Tartsa szárazon az almot, és biztosítson tiszta fürdő- és ivóvizet.
• Meleg időben biztosítson árnyékot, szellőzést és extra vizet.
• Kerülje a hosszabb ideig tartó kemény vagy abrazív felületen tartást.
• Kezelés közben rendszeresen vizsgálja meg a lábakat.

A pekingi kacsákat biztonságos kifutóban tartják, fedett istállóval az éjszakához és rossz időhöz. Mivel nehezek és nem tudnak repülni, a kerítésnek csak a talajszintű ragadozókat kell visszatartania, de szilárdnak kell lennie, mivel a fajtának szinte nincs védekezési lehetősége a rókákkal, kutyákkal és ragadozó madarakkal szemben. Az istálló talajszinten legyen, széles, alacsony bejárattal, száraz almot (pl. szalmát vagy faforgácsot) tartalmazzon és jó szellőzéssel rendelkezzen.

Berendezési ellenőrzőlista

• Talajszintű istálló széles, alacsony ajtóval
• Rendszeresen cserélt száraz alom
• Árnyékos terület meleg napokra
• Folyamatosan elérhető ivóvíz
• Medence, dézsa vagy tó fürdőzéshez
• Ragadozóbiztos kerítés és zárható éjszakai szállás

A pekingi kacsatojások keltetési ideje körülbelül 28 nap, ami valamivel hosszabb, mint a csirketojásoké. A pekingi kacsák nem következetes kotlók, és sok tojó nem ül megbízhatóan egy teljes fészekaljra, ezért a tartók általában inkubátort vagy más fajta kotlós madarat alkalmaznak. Akár tyúk alatt, akár gépben keltetik, a tojásoknak stabil hőmérsékletre, szabályozott páratartalomra és rendszeres forgatásra van szükségük az utolsó napokig.

Keltetési lépések

1. Válasszon tiszta, jól formált tojásokat, és helyezze el nagy végükkel felfelé 12-24 óráig keltetés előtt.
2. Melegítse fel az inkubátort a célhőmérsékletre és -páratartalomra a tojások behelyezése előtt.
3. Forgassa a tojásokat naponta többször a 25. napig.
4. Körülbelül a 7. naptól átvilágítással ellenőrizze a termékenységet, és távolítsa el a tiszta vagy elhalt tojásokat.
5. A 25. napon hagyja abba a forgatást, emelje meg a páratartalmat, és hagyja a tojásokat megpihenni a záridőszakra.
6. A kikelt kiskacsákat hagyja az inkubátorban megszáradni, majd helyezze őket meleg keltető boxba.