Kelet-indiai

Az East Indie a legkisebb házikacsafajták egyike, törpe (bantam) méretosztályba sorolják, és szinte kizárólag díszállatként tartják, nem húsáért vagy tojásáért. Az érett példányok tömege nagyjából 680-900 gramm, az elismert változat fekete tollazata közvetlen napfényen erős bogárzöld csillogást mutat. Ez az irizáló tulajdonság az elsődleges oka annak, hogy a fajtát hobbisták és kiállítók értékelik.

A fajta a 19. században fejlődött ki az Egyesült Államokban, és azóta is meghatározó eleme a kisebb díszkacsa-állományoknak. Az East Indie nem számít termelékeny tojónak, és az általa termelt kevés tojás is a szezon elején sötétszürke vagy közel fekete árnyalatú, majd a tojási időszak előrehaladtával világosabb lesz. A tartók a megjelenéséért, kezelhető méretéért és általánosan csendes természetéért kedvelik.

A fajta ismerőseivel szemben barátságos, idegenekkel szemben visszahúzódó, nyugodt és éber. Az East Indie általában csendesebb, mint sok nagyobb kacsafajta, ami ésszerű választássá teszi szomszédok közelében is, bár a gácsér és a tojó is hallat hangot. Azoknak való, akik díszbaromfi-fajtát keresnek, nem termelőállást.

Kinek ajánlott ez a fajta

Az East Indie olyan tartóknak felel meg, akik kis méretű, viszonylag csendes díszkacsa-fajtát szeretnének. Megfelelő korlátozott hellyel rendelkező udvari tartáshoz és kiállításokhoz. Nem megfelelő azoknak, akik megbízható tojás- vagy hústermelést várnak. A fajtának szüksége van fürdésre alkalmas vízre, ragadozóktól védett elhelyezésre és társaságra, mivel kacsák nem tarthatók jól egyedül.

Az East Indie egy dísztörpe kacsa, amely a 19. században fejlődött ki az Egyesült Államokban. A neve ellenére a fajta nem a Kelet-Indiáról származik; a megjelölést régen alkalmazták és megragadt, ami általános jelenség az akkori időszak díszbaromfi-fajtáinál. A fajta valódi földrajzi eredete amerikai.

Az East Indie azon kis díszkacsa-fajták közé tartozik, amelyek a hobbistáknál váltak népszerűvé, ahogy a baromfikiállítások az 1800-as évek folyamán elterjedtek. Vonzerejét a mérete és a színe adta, nem a hasznosíthatósága, és kompakt törpe formára tenyésztették le, megkülönböztetve azt a kor nagyobb, munkakacsafajtáitól.

Az elismert fekete változat, zöld csillogásával, a közismert típussá vált, és ma is ez a legismertebb. Mivel a fajtát sohasem választották termelési célokra, az állományok száma szerény maradt, és az lelkes hobbisták és kiállítók tartják, nem kereskedelmi tartók.

Az East Indie-t ma is díszbaromfi-tartók gondozzák. Nem ritka különlegesség, de a főáramú tojó- és húsfajtákhoz képest ritka, és a legtöbb példány hobbi-tenyésztőkön és baromfikártyákon cserél gazdát, nem gazdasági szállítókon keresztül.

Az East Indie egy kis, kompakt kacsa, vízszintes, enyhén felfelé tartott testtartással és ápolt körvonalakkal. A meghatározó jegy a tollazat: az egész testen egységes fekete, amely fénybe tartva fémes bogárzöld csillogást ver vissza. A csillogás fiatal, jó kondícióban lévő példányokon a legerősebb, és kiállítási elbíráláskor kulcsfontosságú szempont.

A csőr, a lábak és a lábujjak sötét színűek, összhangban a fekete tollazattal. A fajta egyértelműen törpe méretű, észrevehetően kisebb a közönséges hasznosítási kacsáknál, ápolt fejjel és viszonylag rövid nyakkal.

Tollazat és szín

A zöld csillogású fekete minta a fajta elismert színe. A tojók az életkor előrehaladtával és az egymást követő vedlések során fehér vagy szürke pettyeket fejleszthetnek ki a tollazatban, ez normális jelenség és egy madár egész élete során fokozódik. A tojók általában gyorsabban veszítik el a színüket, mint a gácsérok. A zöld irizálás függ a fénytől és a tollazat állapotától, így ugyanaz a madár beltérben teljesen feketének, kint ragyogóan zöldnek tűnhet.

Az East Indie ismerős tartóival szemben barátságos, idegenekkel és ismeretlen helyzetekben visszahúzódó. Általában nyugodt és éber, nem ijedős, bár kisméretű díszkacsaként óvatosabb lehet, mint a nehezebb, lassabb fajták. A rendszeres, gyengéd kezeléssel felnevelt madarak jobban megszokják a közelséget, mint azok, amelyeket zavarás nélkül hagynak.

Az állományon belül az East Indie általában jól beilleszkedik más, hasonló méretű, nyugodt kacsák közé. A nagyon kis törpék és nagy, élénk fajták összepárosítása zavaráshoz vezethet az etető- és itató helyen, ezért fontos a természet és a méret összeegyeztetése. A fajta szociális, és legalább egy-két másik kacsával együtt kell tartani, az egyedül hagyott madarak stresszessé válnak.

Az East Indie viszonylagos csendjéről ismert, ami részben vonzerejének forrása ott, ahol a hely és a szomszédság korlátot jelent. A tojók még a szokásos kacsa-kvákogást hallatják, a gácsér pedig halkabb, rekedt hangot ad, tehát a fajta más kacsákhoz képest alacsony zajszintű, de nem néma. Gyermekek és ismeretlen látogatók körül a madarak inkább tartják a távolságot, mint közelednek.

Az East Indie napi gondozása hasonló a többi kis házikacsáéhoz. Folyamatos hozzáférésre van szükségük tiszta ivóvízhez, fejük merítéséhez és fürdéshez elég mély vízhez, száraz alom-anyaghoz és ragadozóktól való védelemhez. Kis méretük sebezhetőbbé teszi őket a héjáknál, macskáknál, rókáknál és egyéb ragadozóknál, mint a nagyobb fajtákat, ezért a biztonságos elhelyezés a gondozás legfontosabb eleme.

Ápolás

• A kacsák maguk gondozzák magukat; biztosítson fürdővizet, és ők maguk tisztán tartják a tollazatukat.
• Rendszeresen ellenőrizze a lábakat és a lábujjakat sérülések, duzzanat vagy talpfekély jelei szempontjából.
• Figyeljen az éves vedlésre, amikor a madarak elveszítik és visszanövesztik tollaikat, és néhány hétig kopottas kinézetük lehet.
• Tartsa szárazon az alom-anyagot a tollazat állapotának és a zöld csillogásnak a megőrzéséhez.

Mozgás

• Biztosítson napi legelési időt biztonságos, bekerített területen.
• Helyezzen el medencét vagy tavat úszáshoz és természetes viselkedéshez.
• Adjon elegendő mozgásteret, hogy a madarak zsúfoltság nélkül sétálhassanak, vájkálhassanak és táplálkozhassanak.
• A szabad mozgást felügyelje a fajta ragadozókkal szembeni kiszolgáltatottsága miatt.

Környezet

Az East Indie megfelelő menedékkel széles körű éghajlatot tűr. Melegben árnyékra és fagyásmentes vízre van szükségük, éjszaka száraz, huzatmentes, ragadozóktól védett házra. Egy kis állománynak akkora karámra van szüksége, ahol minden madár pihenhet, valamint zárt kifutóra. Mivel könnyűek, a biztonságos felsőborítás és kerítés fontosabb, mint a nehezebb fajtáknál.

Etessen East Indie madarakat koruknak megfelelő, teljes értékű táppal. A kacsafiókák starter adaggal kezdenek, majd növendéktápra váltanak, a felnőtt madarak pedig karbantartó vagy tojóeleségen tarthatók attól függően, hogy a tojók tojnak-e. Ha speciális víziszárnyas-elesége nem kapható, általában niacin-kiegészítésű, nem gyógyszeres baromfielesége használható, mivel a kacsáknak több niacinra van szükségük, mint a csirkéknek. Az evés mellett mindig legyen elérhető friss víz, mert a kacsáknak vízre van szükségük a nyeléshez.

Különleges falatok és kiegészítők

Kis mennyiségű leveles zöldség, borsó, apróra vágott zöldség és alkalmi lisztkukac megfelel az East Indie madaraknak, és támogatja a keresési viselkedést. Gondoskodjon oldhatatlan gritről, hogy a madarak meg tudják őrölni az ételt, és a tojó tojóknak külön kínáljon kalciumforrást, például zúzott osztrigahéjat. A különleges falatok legyenek minimálisak, hogy ne szorítsák ki a kiegyensúlyozott adagot.

Az East Indie általában ellenálló kacsa, amelynek nincs fajtaspecifikus betegsége, és jó tartással sok példány 8-12 évig él. Mint minden víziszárnyasnál, a legtöbb egészségügyi probléma a környezetre vezethető vissza: nedves alom, piszkos víz, nem megfelelő étrend vagy ragadozói stressz. Kis méretük miatt a sérülések és a kihűlés nagyobb kockázatot jelent, mint egy nehezebb fajtánál, ezért a megelőzés fontos.

Megelőző gondozás

• Biztosítson napi tiszta ivó- és fürdővizet.
• Tartsa szárazon az alom-anyagot, és cserélje le, mielőtt megrohad.
• Rendszeresen vizsgálja meg a lábakat és lábujjakat a korai talpfekély jelei szempontjából.
• Gondoskodjon arról, hogy az étrend elegendő niacint tartalmazzon, különösen a kacsafiókoknál.
• Karanténba helyezze az új madarakat, mielőtt az állományhoz adja őket.

Az East Indie-nek száraz, jól szellőztetett, ragadozóktól védett házra van szüksége éjszakánként, valamint biztonságos kifutóra vagy bekerített területre napközben. Talajlakó víziszárnyasok, nem úgy pihennek, mint a csirkék, ezért a ház padlóját tiszta, száraz alom-anyaggal kell megágyazni, és a talajhoz közel kell elhelyezni. A fürdővíz hozzáférése fontos a tollazat állapota és a természetes viselkedés szempontjából, de a vízforrásnak az alvótérytől távolabb kell lennie.

Berendezési ellenőrző lista

• Ragadozóktól védett ház biztonságos zárakkal.
• Száraz alom-anyag és jó szellőztetés huzat nélkül.
• Árnyékolt kültéri terület nap és eső elleni menedékkel.
• Medence vagy tó, valamint tiszta ivóvíz-forrás.
• Elásott vagy szoknyadíszítéses kerítés az ásó ragadozók elrettentésére.

Az East Indie tojásokat más házikacsatojásokhoz hasonlóan inkubálják, és kb. 28 napot vesznek igénybe. A tojások kotlós kacsa alá vagy keltetőgépbe tehetők. A szezon eleji tojások sokszor sötétszürkétől közel feketéig terjed árnyalatúak, és a tojási szezon előrehaladtával világosabbak lesznek; ez egy színtulajdonság, nem kelési probléma. Mivel a fajta kicsi és szerényen tojik, az egyszeri fészekalj kelési száma korlátozott.

Keltetési lépések

1. Gyűjtsön össze tiszta tojásokat, és tárolja hegyesebb végükkel lefelé legfeljebb kb. egy hétig a berakás előtt.
2. Stabilizálja a keltetőgépet hőmérsékletre és páratartalomra a tojások hozzáadása előtt.
3. Forgassa a tojásokat naponta többször, és gyertyázza meg a fejlődés ellenőrzéséhez.
4. Hagyjon fel a forgatással kb. 25. nap körül, és emelje meg a páratartalmat a keléshez (lezárás).
5. Hagyja a kacsafiókákat megszáradni és pelyhedni a keltetőgépben, mielőtt meleg bölcsőbe helyezi őket.