Csörgőréce (Call)

A hívókacsa a legkisebb házikacsafajták egyike, igazi törpefajta. A felnőtt példányok testtömege jóval egy kilogramm alatt marad, és a fajtát elsősorban díszállatként és társállatként tartják, nem húsáért vagy tojástermeléséért. Kompakt teste, kerekded feje és rövid csőre jól megkülönbözteti a nagyobb udvari kacsáktól.

A fajta leginkább hangjáról ismert. A hívókacsának nevezett erős, ismétlődő hápogás messzi távolságra elhallatszik, és különösen a tojók szívósan vokalizálnak. Ez a tulajdonság egykor munkacélt szolgált, ma pedig minden háztáji állomány feltűnő tagjává teszi a madarat. A tartók általában ébernek és kíváncsisnak írják le a hívókacsát, amely gyorsan reagál a körülötte zajló mozgásokra és hangokra.

Temperamentuma barátságos és játékos. A fiatal kortól rendszeresen kezelt példányok megszelídülnek, és követik gazdájukat az udvarban. Kis csoportokban jól beilleszkednek, és határozott szociális köteléket alkotnak a falkán belül.

Kinek ajánlott

A hívókacsa olyan tartóknak felel meg, akik kis, jellegzetes kacsát szeretnének, és biztosítani tudnak fürdővízhez való hozzáférést. A fajta nem ajánlott közeli szomszédok mellé vagy zajkorlátozással érintett területre, mivel a hápogás hangos és gyakori. A hívókacsát ragadozóktól meg kell védeni, és teljes egyedüllétre sem alkalmas, mivel szociális lény.

A hívókacsa az Alföldeken, vagyis az alacsony országok területén terjedt el Európában, ahol a vadászok kis, hangos kacsákat tartottak. A fajtát később az Egyesült Királyságban fejlesztették tovább és szabványosították, és ez az ország szerepel az eredet helyeként.

Az eredeti munkacél magyarázza a fajta meghatározó tulajdonságát. A vadászok hívókacsákat helyeztek el vizen vagy annak közelében, hogy kitartó hápogásukkal vonzzák a vadkacsákat hálók, majd később fegyverek lőtávolságába. A madarak élő csaliként működtek, kis méretük és messzire hallatszó hangjuk kiválóan alkalmassá tette őket erre a feladatra.

Ahogy a csapdaállítással járó vadászat visszaszorult, a hívókacsa díszítő és kiállítási madárrá vált. A tenyésztők egyre inkább a típusra, a kis méretre és a színre kezdtek szelektálni a munkateljesítmény helyett. A fajta rendszeres szereplővé vált a baromfi- és vízibaromfi-kiállításokon, ahol kompakt alakját és rövid csőrét írott standard szerint ítélik meg.

Ma a hívókacsát világszerte kedvencként és kiállítási madárként tartják. Az évek során számos színváltozat alakult ki, és a fajta a háztáji vízibaromfi-tartók körében az egyik legnépszerűbb törpekacsa maradt.

A hívókacsának rövid, kompakt teste van, amely alacsonyan ül és szinte gömbölyűnek hat. A fej széles és kerekded, rövid nyakon ül, a csőr rövid és tömpe, ami az egyik legjellegzetesebb jele a helyes fajtajellegnek. Az összhatás egy miniatűr kacsa, eltúlzott, lágy ívekkel.

A gúnárok és tojók alakja hasonló, bár a gúnároknak felkunkorodó farktollai vannak, ami sok kacsafajtánál megfigyelhető, és a mintázott változatokban általában élénkebb a színezetük.

Tollazat és színek

A tollazat sűrű és jól taszítja a vizet, ami elengedhetetlen a fürödni szerető fajta számára. A színváltozatok számos variációt ölelnek fel. A fehér hívókacsák tisztán fehérek, narancssárga csőrrel és lábakkal, míg a tőkés mintázatú példányoknál a gúnárokon zöld fej és cseresznyepiros mellkas látható, a tojókon pedig foltos barna tollazat. Más elismert formák közé tartoznak a kék, ezüst és foltos minták, a pontos lista az egyes országokban alkalmazott standardtól függ.

A hívókacsák szociálisak és aktívak. Más kacsákkal jól megférnek, és kis csoportba szinte zökkenőmentesen illeszkednek be. A rendszeres, kíméletes bánásmóddal nevelt madarak megszelídülnek és magabiztossá válnak, etetési időben közelítik a gazdát és követik azt az udvarban.

Idegen emberek közelében a fajta éber marad és eleinte óvatos lehet, de agressziót ritkán mutat. Más háziállatok közelében a hívókacsákat célszerű felügyelet alatt tartani, mivel kis méretük kiszolgáltatottá teszi őket kutyák, macskák és ragadozók ellen.

A legjellemzőbb viselkedési jegy a hangosság. A tojók hangosan és gyakran hápognak, különösen akkor, ha izgatottak, elszakadnak a falkától, vagy valami újra figyelnek fel. Ez ugyan kiváló őrmadárrá teszi a hívókacsát, ám rossz választássá ott, ahol a zaj gondot okoz.

A hívókacsa tollászkodás szempontjából kevés gondozást igényel, de következetes napi ellátásra szorul. Legfontosabb szükségletei a tiszta víz, a biztonságos menedék és a ragadozóktól való védelem.

Ápolás

• Biztosítson elég mély vizet ahhoz, hogy a kacsa teljes fejét bele tudja mártani és ki tudja tisztítani az orrát és szemét.
• Tegyen lehetővé fürdővíz-hozzáférést, hogy a madár rendezhesse tollazatát és terjeszthesse a vízálló olajat.
• Rendszeresen ellenőrizze a lábakat és lábszárakat bevágásokra, duzzanatokra vagy talptályogra.
• Éves vedlés idején vizsgálja meg a tollazatot, és tartsa szárazon az alomanyagot a szennyeződés elkerülése érdekében.

Mozgás

• Napi hozzáférést biztosítson kifutóhoz vagy udvarhoz keresőtevékenységhez és úszáshoz.
• Biztosítson sekély medencét vagy tavat úszáshoz és természetes játékhoz.
• Tartsa együtt a falkát, mivel a társak jelenléte fokozza az aktivitást.

Környezet

A hívókacsa sokféle éghajlatot elvisel, de meleg időben árnyékra és friss vízre van szüksége, hideg időben pedig száraz, huzatmentes menedékre. Az alomanyagot szárazon kell tartani, és az éjszakai szállást rókák és más ragadozók ellen biztosan le kell zárni.

A táplálkozás alapját teljes értékű kereskedelmi vízibaromfi- vagy baromfitakarmánynak kell képeznie. A kiskacsáknak magasabb fehérjetartalmú indító tápra van szükségük, a növekvő madarak növendék tápra térnek át, a felnőttek pedig fenntartó vagy tojó takarmányon tarthatók attól függően, hogy a tojók éppen tojnak-e. Mivel a hívókacsák kicsik, az adagok szerények, és az ad libitum etetést ellenőrizni kell a túlsúly elkerülése érdekében.

Csemegék és kiegészítők

A leveles zöldségek, borsó és kis mennyiségű aprított zöldség jó csemegének számít. Biztosítson oldhatatlan kavicsot az eledel ledarálásához, és adjon zúzott osztrigahéjat vagy kalciumforrást a tojó tojóknak a tojáshéj minőségének megőrzése érdekében. A csemegék az összétrendnek csak kis részét tegyék ki.

Tiszta körülmények, kiegyensúlyozott táplálkozás és ragadozók elleni védelem mellett a hívókacsák erős madarak, és gyakran elérik a 8-12 éves élettartamuk felső határát. A legtöbb egészségügyi probléma gyenge vízhigiéniára, nedves alomra vagy sérülésre vezethető vissza, nem magára a fajtára.

Megelőző gondozás

• Tartsa tisztán az ivó- és fürdővizet, megfelelő mélységgel a fejbemártáshoz.
• Tartsa szárazon és tisztán az alomot, és gondoskodjon jól szellőztetett szállásról.
• Biztosítson puha, tiszta talajt vagy almot a talptályog kockázatának csökkentése érdekében.
• Adjon elegendő kalciumot a tojó tojóknak.
• Rendszeresen vizsgálja meg a madarakat élősködőkre, lábsérülésekre és testtömeg-változásra.

A hívókacsa a legtöbb háztáji körülményhez alkalmazkodik, amennyiben biztonságos szállással és fürdővízzel rendelkezik. A menedéknek száraznak, szellőzöttnek és éjszakára zárhatónak kell lennie. Kerített kifutó vagy felügyelt udvar napközben mozgásteret ad a kacsáknak kaparászáshoz és úszáshoz. Mivel a fajta nagyon kicsi, a kerítés és a felső védekezés fontosabb, mint nagyobb kacsáknál, ugyanis a hívókacsák kiszolgáltatottak rókákkal, kutyákkal és ragadozó madarakkal szemben.

Berendezési ellenőrzőlista

• Zárható, száraz, szellőztetett éjszakai szállás.
• Kerített kifutó felső fedéssel vagy hálóval ott, ahol ragadozó madarak kockázatot jelentenek.
• Sekély medence vagy tó, valamint külön tiszta ivóvíz.
• Száraz alom és árnyékos terület meleg időjáráshoz.
• Csendes, védett fészkelőhely a kotló tojóknak.

A hívókacsa tojásait kotló kacsa vagy tyúk alatt, illetve inkubátorban is lehet keltetni. Sok tojó kotlóssá válik és gondos természetes anyának bizonyul, ami az egyik oka annak, hogy a fajta a kisléptékű keltetők körében népszerű. Az inkubáció kb. 28 napig tart, a siker fő tényezői a stabil hőmérséklet és páratartalom. A kis tojásméret miatt óvatos bánásmódot igényel a forgatás és a megvilágítás.

Keltetési lépések

1. Helyezzen be tiszta, sértetlen tojásokat, és először stabilan állítsa be az inkubátor hőmérsékletét.
2. Az első 25 napban naponta többször forgassa a tojásokat.
3. Kb. a 7. és 14. napon gyertya alá tartva ellenőrizze a fejlődést, és távolítsa el a tiszta vagy életképtelen tojásokat.
4. Kb. 3 nappal az esedékes dátum előtt hagyja abba a forgatást, és emelje meg a páratartalmat a kikeléshez.
5. Hagyja a kiskacsákat a meleg inkubátorban, amíg meg nem száradnak és ki nem bolyhosdnak, majd tegye át őket meleg bölcsőbe sekély vízzel és indító táppal.