Buff (Sárga)

A Buff egy nagy testű, az Egyesült Államokban nemesített háziasított kacsa. Kettős hasznosítású fajta, amelyet hústermelés és tojáshozam céljából egyaránt tenyésztenek. Az elnevezés a tollazat színére utal: egy lágy sárgásbarna árnyalatra, amely a test nagy részét borítja. Számos tartó Buff Orpington kacsaként is ismeri.

A felnőtt példányok nehéz testalkatú madarak, jellemzően 2,7-3,6 kg közötti súllyal. A méret ellenére a Buff lassan mozog, és ritkán repül, ezért könnyebben tartható karámban, mint a könnyebb, mozgékonyabb fajták. A gácsér és a tojó megjelenése hasonló, bár a gácsér általában valamivel sötétebb fejjel és a hímekre jellemző felcsavarodott faroktollakkal rendelkezik.

A fajtát jó természetéről és csendességéről tartják számon. A Buff tűri a megfogást, gyorsan beilleszkedik az állományba, és jól megvan vegyes, más nyugodt baromfival közös csoportban is. Gyakorlati választás olyan gazdálkodók számára, akik egyazon állományból szeretnének húst és rendszeres tojáshozamot.

Kinek ajánlott

A Buff azoknak a tartóknak való, akik megbízható, kevés gondot okozó madarat keresnek. Csendes természete és korlátozott repülőképessége miatt kezdő kacsatartók és gyermeket nevelő háztartások számára egyaránt megfelelő választás. A fajtának legelési területre és fürdővízre van szüksége, ezért udvarhoz vagy kisebb gazdasághoz illik inkább, mint szűk rekeszhez.

A Buff kacsát William Cook hozta létre az angliai Kent grófságban, Orpingtonban, ugyanaz a tenyésztő, aki az Orpington csirkét is nevelte. Cook az 1900-as évek elején mutatta be a kacsát a nyilvánosságnak, és a sárgásbarna tollazat után nevezte el. Ebből az örökségből fakad, hogy a fajtát Buff Orpington kacsaként is emlegetik.

Cook célja egy termelékeny gazdasági madár kialakítása volt, amely egyaránt jól tojik és szépen vágható. A sárgásbarna szín tudatos tenyésztési cél volt. Egy hígítógén eredménye, amelynek árnyalatát az állomány egészén nehéz egységesen rögzíteni. Ez az egyik oka annak, hogy a fajta gondos szelekciót igényel.

A kacsa az első bemutatást követő években eljutott az Egyesült Államokba, ahol elegendő követőre talált ahhoz, hogy az Amerikai Baromfi Szövetség elismerje. A szövetség 1914-ben vette fel a Buff-ot a tökéletesség standardjába. A fajta a Buff színváltozat alatt szerepel, nem önálló Orpington osztályként.

Az ezt követő évtizedekben a Buff inkább szerény, regionális gazdasági kacsaként maradt fenn, nem pedig kereskedelmi fajtaként. Természetvédelmi csoportok értékes örökségkacsaként tartják nyilván, amelyet érdemes fenntartani, és a jelenlegi állomány nagy részét kis gazdaságok és hobbitenyésztők gondozzák, akik értékelik a fajta természetét és kettős hasznosítási teljesítményét.

A Buff hosszú, széles testét enyhén felfelé hajló szögben tartja, kerek mellkassal és közepesen hosszú nyakkal. Az összképet egy masszív, kerekded gazdasági kacsa adja, nem egy áramvonalas forma. A fej ovális, a csőr közepes hosszúságú.

A test tollazata egyenletesen sárgásbarna. A gácsér jellemzően sötétebb, fókabarna fejet és nyakat mutat, míg a tojó színezete egyenletesebb a teljes testen. A gácsér kontraszt a legmegbízhatóbb vizuális jel a nemek megkülönböztetésére, az erre a célra szintén alkalmas felcsavarodott faroktoll mellett.

Tollazat és szín

A meghatározó jegy az egyenletes sárgásbarna szín, amelyet egy hígítógén alakít ki egy sötétebb alapon. Mivel ez a gén nem mindig fejeződik ki következetesen, egy kelésből kerülhetnek ki túl világos, túl sötét vagy egyenetlen példányok is. A kiállítási minőségű madarak tiszta, egységes sárgásbarna tollazatot viselnek fehér foltok vagy erős csíkozás nélkül. A csőr, a lábak és a lábujjak mindkét nemnél narancssárga és sárga között maradnak.

A Buff az egyenletesebb természetű kacsafajták közé tartozik. Nyugodt és jóindulatú, az emberek közelében általában nem feszül meg, és jobban tűri a megfogást, mint sok idegesebb kacsa. A rendszeres érintkezéssel felnevelt példányok elég megszelídülnek ahhoz, hogy kézből etethetők legyenek.

A családtagokkal a fajta gyengéd és igénytelen. Idegenekkel szemben eleinte óvatos lehet, de ritkán pánikol. A Buff mérsékelten hangos: a tojók kommunikálni szoktak, de a fajta nem olyan zajos, mint mások, a gácsérok pedig még csendesebbek. Jól megvan más nyugodt kacsával és csirkékkel, bár mint minden baromfinál, egyetlen gácsért sem ajánlott túl kevés tojóval tartani, mert az megterhelő a nőstények számára.

A Buff ügyes legelő, szívesen kotorászik fűben és sekély vízben rovarokért és növényekért. Más madarakkal szemben nem agresszív, és ritkán provokálja az állomány tagjait, ami elősegíti a vegyes csoport nyugalmát.

Ápolás

• A kacsák magukat gondozzák; kefézésre vagy nyírásra nincs szükség
• Biztosítsunk elegendő mélységű fürdővizet a fej alámerítéséhez, ami tisztán tartja a szemeket, az orrlyukakat és a tollazatot
• Rendszeresen ellenőrizzük a lábakat vágások és gennyes talpgyulladás jelei miatt
• Számítsunk évente egy-két erősebb vedlésre, amikor a tollak kihullanak és megújulnak

Mozgás

• Biztosítsunk napi hozzáférést udvarhoz vagy kifutóhoz legelés és kapirgálás céljából
• Egy tó vagy nagy teknő úszáshoz a természetes viselkedést és a kondíciót egyaránt támogatja
• A Buff ritkán repül, ezért általában 60-90 cm magas kerítés is elegendő a tartáshoz
• Kerüljük a szűk, csupasz rekeszben való tartást, amely unalomhoz és piszkos körülményekhez vezet

Elhelyezés

A Buff széleskörű éghajlatokon tartható, de éjszakára száraz, huzatmentes menedékre van szüksége, meleg időben árnyékra. Az állományt ragadozótól védett ólban vagy pajtában kell elhelyezni, mivel a kacsák fogékonyak rókákra, mosómedvékre és ragadozó madarakra. Tartsuk szárazon az alom anyagát, mert a kacsák fröcskölnek, és a nedves alom betegségeket elősegítő környezetet teremt. Madáranként legalább 0,37 négyzetméter belső alapterületet számítsunk minimum értékként.

A madarak korához igazított kereskedelmi víziszárnyasos vagy baromfi takarmányt adjunk. A kacsafiókák indítótápot, a növekvő madarak nevelőtápot, a felnőttek fenntartási vagy tojótápot kapnak attól függően, hogy éppen tojnak-e. A tojó tojóknak extra kalciumra van szükségük, amelyet általában külön edényben kínált aprított osztrigahéj formájában biztosítunk. A Buff aktív legelő, és ha szabadon mozoghat, táplálékának egy részét fűből, rovarokból és vízinövényekből fedezi.

Kerüljük a gyógyszeres csirketápot, kivéve, ha a csomagolás jelzi, hogy kacsák számára is biztonságos, és soha ne adjunk kenyeret, amelynek minimális a tápértéke és problémákat okozhat víziszárnyasoknál.

Csemegék és kiegészítők

Zöldleveles zöldségek, borsó, aprított saláta és kis mennyiségű lisztkukac megfelelő csemege, amelyek az összes napi bevitel körülbelül 10 százalékát ne haladják meg. Az oldhatatlan kavics segít a madaraknak feldolgozni a legelészett táplálékot. A tiszta víznek egész nap elérhetőnek kell lennie iváshoz és az ételmaradék csőrből való kiöblítéséhez egyaránt.

A Buff robusztus, hosszú életű fajta, amelynél meghatározó genetikai rendellenességek nem ismertek. Tiszta vízzel, száraz elhelyezéssel és kiegyensúlyozott takarmányozással általában 8-12 évet él, hosszabb ideig, mint sok kereskedelmi kacsafajta. A fajtánál előforduló egészségügyi problémák legtöbbje a tartásmódból fakad, nem örökletes gyengeségből.

Megelőző gondozás

• Naponta biztosítsunk tiszta ivó- és fürdővizet
• Tartsuk szárazon az almot, és a kifutóban ne legyen pangó sár
• Biztosítsunk osztrigahéjat a tojó tojóknak a tojáshéj és a csontok egészségéhez
• Víziszárnyasoknak szánt takarmányt használjunk a niacinhiány megelőzésére
• Rendszeresen vizsgáljuk meg a lábakat és a kloákát, és figyeljük a testsúlyt

A Buff talajon élő madár, amely éjszakára biztonságos elhelyezést, nappal pedig nyitott területet igényel. Egy huzatmentes szín vagy ól megvédi a ragadozóktól és az időjárástól, míg kerített kifutó vagy udvar lehetőséget ad a legelésre. Mivel a fajta ritkán repül, a kerítésnek nem kell magasnak lennie, de a szárazföldi ragadozókat ki kell zárnia. A fürdővízhez való hozzáférés fontos a tollazat és a szemek egészsége szempontjából, még akkor is, ha teljes tó nem áll rendelkezésre.

Telepítési ellenőrzőlista

• Ragadozóbiztos ól biztonságosan záró ajtóval
• Száraz, bőséges alom, amelyet rendszeresen cserélünk
• Sekély fürdővíz, amelyet ki lehet üríteni és meg lehet tisztítani
• A csőr alámerítéséhez elegendő mélységű itató
• Árnyék és jó légáramlás meleg időben
• Kerített kifutó füves vagy legelési területtel

A Buff tojásait kotlós kacsa alá vagy keltetőgépbe lehet helyezni. Az inkubáció körülbelül 28 napig tart, néhány nappal tovább, mint a csirkétojásoknál. Egyes Buff tojók kotlósak és felnevelik saját fiókáikat, de sok tartó keltetőgépet használ a kiszámíthatóbb eredmény érdekében. A tojásokat elhelyezés előtt hegyükkel lefelé kell tárolni, és ha nem kerülnek azonnal a keltetőbe, naponta forgatni kell.

Keltetési lépések

1. Helyezzük el a tiszta, megtermékenyített tojásokat, és stabilizáljuk a keltetőgép hőmérsékletét 37,5 °C-ra
2. Forgassuk a tojásokat naponta többször, hogy az embrió ne tapadjon oda
3. Kerteszük meg a tojásokat a 7. és a 14. nap körül a fejlődés ellenőrzésére és az üres tojások eltávolítására
4. A 10. naptól enyhén permetezzük be és hűtsük rövid ideig naponta a tojásokat, utánozva a fészket elhagyó kacsát
5. A 25. napon hagyjuk abba a forgatást (zárlat), és emeljük meg a páratartalmat
6. Hagyjuk a fiókákat a keltetőgépben szárazra és pelyhesre, mielőtt a bölcsőbe áthelyezzük őket