Aylesbury

Az aylesbury-i kacsa egy nehéz testfelépítésű házikacsa, amelyet Angliában tenyésztettek ki, és a Buckinghamshire-ben fekvő Aylesbury városáról kapta nevét. A világ egyik legismertebb fehér kacsafajtájaként tartják számon, amelyet hófehér tollazetéről, vízszintesen, a talaj közelében hordott, hosszúkás testéről és jellegzetesen halványrózsaszín-fehér csőréről lehet felismerni, amely megkülönbözteti a legtöbb más fehér fajtától.

A tizenkilencedik és a huszadik század elején az aylesbury-i kacsa volt a brit piaci piac meghatározó húskacsája, amelyet nagy számban neveltek a londoni kereskedelem számára. Tenyésztésénél a méretet, a gyors növekedést, valamint a halvány húst és bőrt részesítették előnyben a tojástermeléssel szemben. Felnőtt gúnárok tömege jellemzően 4,5-5 kg, a tojókacsáké 4-4,5 kg.

A fajta természeténél fogva nyugodt és szelíd, a könnyebb kacsákhoz képest kevesebb energiával rendelkezik. Testsúlya miatt ritkán repül, ami megkönnyíti az udvarban vagy kisbirtokon tartott állomány kezelését. A tisztavérű aylesbury-i kacsa mára ritkaságnak számít, és eredeti formájában veszélyeztetett fajtának minősül, mivel az aylesbury névvel forgalmazott madarak nagy része valójában fehér kereskedelmi hibrid.

Kinek ajánlott

Az aylesbury-i kacsa azoknak a tartóknak megfelelő, akik egy nyugodt, talajon tartott kacsát szeretnének, és elegendő helyük van egy nehéz testfelépítésű madárnak, amelynek tiszta vízre és menedékre van szüksége. Szelíd természete miatt családok és kacsatartásban kevésbé járatos gazdák számára is megfelelő választás lehet, feltéve, hogy tisztában vannak azzal, hogy húshasznú fajtáról van szó, amely nem termel nagy mennyiségű tojást. A hagyományos baromfifajták megőrzése iránt érdeklődők értéket láthatnak a tisztavérű tenyészállomány fenntartásában, amelyet nehezebb megszerezni, mint a fehér kereskedelmi hibrideket.

Az aylesbury-i völgyben, Buckinghamshire-ben legalább a tizennyolcadik század óta nevelnek fehér kacsákat. Az ott élő parasztok otthonaikban és udvaraikban tartottak kacsákat, és a növekvő londoni piacot látták el, először közúton, majd vasúton szállítva az állatokat a városba. A kereskedelem főként a városon belüli Walton kerületbe összpontosult, amely szorosan összefonódott a kacsatartással.

A tizenkilencedik század elején a tenyésztők a méretre, a halvány csőrre, valamint a fehér húsra és bőrre szelektáltak, amelyeket a londoni vevők kerestek. A helyi vizet és talajt olykor összefüggésbe hozták a madarak rózsaszínes csőrszínével, bár a szelektív tenyésztés volt a meghatározó tényező. A század közepére az aylesbury-i kacsa önálló fajtaként szilárdult meg, és uralta a brit kacsakereskedelmet.

Az aylesbury-i kacsa azon fajták egyike volt, amelyeket bemutattak, amikor az első szervezett baromfikötetek megkezdődtek Nagy-Britanniában a tizenkilencedik század közepén, és fajta­standardot állítottak fel az ideális típus leírására. A kiállítási példányokat mélyen fekvő, csónak alakú test és igen halvány csőr felé tenyésztették, ami fokozatosan különválasztotta a kiállítási vonalakat a piaci haszonkacsáktól.

A tizenkilencedik század végétől az aylesbury-i kacsa versenytársra talált az importált pekingi kacsában, amely gyorsan nőtt és jól szaporodott. Sok tartó keresztezte az aylesbury-i kacsát pekingi kacsával, vagy áttért a pekingialapú kereskedelmi állományra, és a tisztavérű aylesbury-i kacsa száma csökkent. Mindkét világháború és a változó mezőgazdasági struktúrák tovább apasztották a hagyományos kacsatartást.

Ma a tisztavérű aylesbury-i kacsa ritka. Természetvédelmi szemléletű tenyésztők kis állományokat tartanak fenn, miközben az aylesbury névvel forgalmazott fehér húskacsák túlnyomó része kereskedelmi fehér hibrid, nem az eredeti fajta.

Az aylesbury-i kacsa hosszú, széles és mély testfelépítésű, amelyet közel vízszintesen hord, és a jól tenyésztett kiállítási példányoknál a szegycsont szinte érintheti a talajt. A tollazat az egész testen hófehér. A legjellegzetesebb vonás a hosszú, egyenes, halványrózsaszín-fehér vagy hússzínű csőr, amely eltér a legtöbb más fehér kacsa narancssárga vagy sárga csőrétől. A lábak és a lábujjak narancsszínűek.

Tollazat és szín

Az aylesbury-i kacsa kizárólag fehér változatban létezik. A tollaknak tisztán fehérnek kell lenniük, sárga vagy krémszínű árnyalat nélkül, ezért a tartók különös figyelmet fordítanak a tiszta fürdővízre és a száraz almra. A gúnárok és a tojókacsák azonos megjelenésűek, a mérettől és a gúnár feltekeredett farktollaitól eltekintve, ezért az ivar meghatározásához a hangot szokták használni: a tojókacsa hangos kvákogással kommunikál, a gúnár halkabb, érdesebb hangot ad ki. A tojásokból kikelt kiskacsák halvány sárga pehelytollal kelnek, amelyből later fehér felnőtt tollazat fejlődik ki.

Az aylesbury-i kacsa csendes és kiegyensúlyozott természetű. Az általa ismert tartókkal szemben barátságos, ritkán agresszív, nagy testsúlya pedig azt eredményezi, hogy az ideje nagy részét séta és táplálékkeresés tölti ki repülés vagy futás helyett. Az állományban szociális viselkedést mutat, és jól beilleszkedik vegyes kacsacsoportba. Idegenek közelében inkább tartózkodó, mint félős, és a korán, rendszeres emberi kapcsolat mellett felnevelt példányok szelídek és könnyen kezelhetők.

Más háziállatokkal az aylesbury-i kacsa általában békés természetű, bár mint minden kacsa, megterhelővé válhat vagy megsérülhet, ha kutyák vagy macskák kergessék. A gúnárok rendszerint szelídebbek, mint a könnyebb, aktívabb fajtáké. A tojókacsák a mindennapokban nem különösebben hangosak, de veszély esetén jól hallhatóan kvákognak. Alacsony energiaszintjük miatt kisebb a szökési kockázat, mint a repülős fajtáknál, mert normális kerítést nem képesek átrepülni.

Az aylesbury-i kacsa sok más baromfihoz képest kevés gondozást igényel, de mérete és fehér tollazata néhány sajátos figyelmet követel meg. Nem viseli jól a hideg, nedves, sáros talajt, és legjobban száraz talajon érzi magát, ahol hozzáfér tiszta fürdővízhez.

Ápolás

• Biztosítson elegendő mélységű fürdővizet, amelybe a kacsa belemerítheti a fejét és a hátára locsolhat vizet, ezáltal megőrizve fehér tollazatát, megtisztítva szemét és orrát.
• Ellenőrizze a csőrt és a szemeket por és váladék jelei miatt, mivel a halvány csőrön a szennyeződés jól látható.
• Rendszeresen vizsgálja meg a lábakat és lábujjakat sérülések vagy a talpfekély (bumblefoot) jelei iránt, amely kemény vagy szennyezett talajon tartott nehéz kacsáknál gyakoriak.
• Az éves vedlés időszakában számítson tollhullásra, és tartsa tisztán az almot az új tollak védelme érdekében.

Mozgás

• Tegyen lehetővé napi szabad legeltetést gyepen, ahol a kacsa növényeket, csigákat és rovarokat kereshet.
• Tartsa egyenesen és kapukat alacsonyra, mivel a nehéz kacsák belefáradhatnak és megerőltethetik lábukat lejtőkön vagy lépcsőkön.
• Kerülje az állomány terelgetését vagy siettetését, mert ez nagytestű fajtáknál lábsérülést okozhat.

Elhelyezés

Az aylesbury-i kacsákat éjszakánként száraz, huzatmentes, ragadozóktól védett menedékben kell elhelyezni, tiszta almmal, például szalmával vagy faforgáccsal. Melegben árnyékot kell biztosítani, mivel a nehéz fehér kacsák rosszul viselik a hőséget, és a talajt megfelelően kell vízteleníteni a sáros, szennyezett tollazat és lábproblémák megelőzése érdekében.

Etessen teljes értékű, kacsák vagy víziszárnyasok számára készített granulált tápot, ahol az elérhető, szabványos baromfitakarmány is használható, ha nem tartalmaz kacsákra ártalmas kokcidiosztatikumokat. Mindig biztosítson állandó hozzáférést tiszta ivóvízhez az étel mellé, mert a kacsáknak vízre van szükségük a lenyeléshez és csőrük, orrnyílásuk megtisztításához. Kínáljon oldhatatlan kőzúzalékot az emésztéshez, és a tojókacsáknak különálló, oldható kalciumforrást, például zúzott osztrigahéjat.

Csemegék és táplálékkiegészítők

Megfelelő csemegék a leveles zöldségek, borsó, aprított zöldségek, lisztkukacok és kis mennyiségű gabonaféle, például búza, mindig mértékletesen adagolva, hogy ne helyettesítsék a kiegyensúlyozott tápot. A niacin (B3-vitamin) fontos a növekvő kiskacsák számára, ezért víziszárnyasoknak szánt táp vagy niacin-kiegészítő segít megelőzni a lábgyengeséget. Ha a csemegéket vagy gabonát vízre szórják, az ösztönzi a természetes táplálékkeresési viselkedést.

Az aylesbury-i kacsa száraz, tiszta talajon, megfelelő táplálékkal és vízzel tartva robusztus madár. A fajtánál előforduló legtöbb egészségügyi probléma a testsúlyból és fehér tollazatból ered, nem örökletes betegségekből. Megfelelő tartással egy aylesbury-i kacsa 8-12 évig élhet, bár a gyors növekedésre tenyésztett nehéz kacsák élettartama rövidebb lehet.

Megelőző gondozás

• Tartsa a szállást szárazon, tisztán és jól szellőztetve, rendszeresen cserélje az almot.
• Biztosítson folyamatosan tiszta ivó- és fürdővizet.
• Gondoskodjon puha, jól víztelenített talajról a lábsérülések megelőzése érdekében.
• Etessen kiegyensúlyozott, az életkornak megfelelő niacin- és kalciumtartalmú tápot.
• Figyelje a testsúlyt, és kerülje a zsíros maradékok túlzott adagolását.

Az aylesbury-i kacsákat a talajon tartják, és normális kerítést nem képesek átrepülni, ezért az elhelyezésnél a hangsúly a menedéken, a víztelenítésen és a ragadozók elleni védelmen van, nem a magasságon. Egy fűvel borított kert, legelő vagy kisgazdaság, ahol tó vagy nagy vízedény áll rendelkezésre, jól megfelel számukra. Nappal száraz pihenőhelyre, éjszaka zárt helyre van szükségük, mivel a kint hagyott kacsák ki vannak téve a rókák és más ragadozók támadásának.

Elhelyezési ellenőrzőlista

• Ragadozóktól védett, szilárd falú, biztonságos zárral ellátott menedék.
• Mély, száraz alom, rendszeres cserével.
• Ivóvíz és külön fürdővíz, mindkettő tisztán tartva.
• Fák vagy menedék által biztosított árnyék meleg napokon.
• Jól víztelenített, sík talaj a sár és lábproblémák csökkentése érdekében.
• Alacsony kerítés vagy háló a kacsák bent tartásához és a talajon járó ragadozók kizárásához.

Az aylesbury-i kacsatojások körülbelül 28 nap alatt kelnek ki, ami a legtöbb házikacsafajta szokásos kelési ideje. A tojások kotlós kacsa vagy tyúk alá helyezhetők, vagy mesterségesen keltethetők. Sok nehéz húshasznú fajta nem megbízható kotlós, ezért az aylesbury-i kacsáknál keltetőgépet szoktak használni. A kacsatojások magasabb páratartalmat igényelnek, mint a csirketojások, és a második héttől napi lehűtésük és enyhe permetezésük előnyös, utánozva az ülő kacsát, amely elhagyja a fészket, majd nedves tollakkal tér vissza.

Keltetési lépések

1. Gyűjtsön tiszta tojásokat, és tárolja azokat csúcsos végükkel lefelé, hűvös szobahőmérsékleten, legfeljebb körülbelül egy hétig a berakás előtt.
2. Állítsa be a keltetőgépet stabil hőmérsékletre és páratartalomra, mielőtt behelyezi a tojásokat.
3. Forgassa a tojásokat naponta többször, és körülbelül a 7. és 14. napon fénnyel ellenőrizze a fejlődést.
4. A második héttől kezdve naponta hűtse le és enyhén permetelje meg a tojásokat.
5. A 25. nap körül hagyja abba a forgatást, és emelje meg a páratartalmat a záráshoz.
6. A kikelt kiskacsákat hagyja a keltetőgépben, amíg megszáradnak és pelyhüket rendbe szedik, mielőtt meleg broilerbe helyezi őket.