Szumátrai

A szumátrai dísztyúkfajta, amely az indonéziai Szumátra szigetén alakult ki. Könnyű testalkatú, mozgékony madár, fényes fekete tollazata jó fényviszonyok között zöldes csillogást mutat. A fajtát elsősorban megjelenéséért tartják, nem hús- vagy tojáshozamért, és a hivatásos baromfitenyésztésen kívül ma is ritkának számít.

A kifejlett szumátrai testtömege körülbelül 1,8 és 2,7 kilogramm között mozog, ami a közepes méretű tyúkfajták közé sorolja. A fajtára alacsony, vízszintes testtartás jellemző, a kakasoknál a hosszú, ívelt farok jóval túlnyúlhat a testen. A tyúkok kisebb testűek, rövidebb farokkal rendelkeznek, de ugyanaz a sötét, fényes tollazat jellemzi őket.

A szumátrai tyúkok aktívan kotorásznak és a legtöbb háziasított fajtánál jóval jobban repülnek. Emberrel szemben óvatosak, tartózkodóak, és rendszeres, korai kezelés nélkül inkább távol tartják magukat. A fajta olyan tartóknak ajánlott, akik a díszes megjelenést és a természetes viselkedést többre értékelik a szelídségnél vagy a hozamnál.

Kinek való a szumátrai

A szumátrai olyan tartóknak felel meg, akik tetszetős, önálló madarat szeretnének, és tudnak számára helyet és fedett kifutót biztosítani. Erős repülőképessége és óvatos természete miatt kevésbé illik kis kertekbe vagy olyan otthonokba, ahol kézhez szoktatott háziállatot várnának. A legszelídebb egyedeket a türelmes gazdák nevelik, akik már csibekortól kezdve kezelik a madarakat.

A szumátrai a nevét az indonéziai Szumátra szigetéről kapta, ahol a helyi lakosság már jóval a nyugati érdeklődés megjelenése előtt tartott ilyen típusú madarakat. A korai leírások fényes fekete, hosszú farkú tyúkokról szólnak, amelyek az indonéz szigetvilág egyes részein félig vad állapotban éltek.

A fajta a XIX. század közepén jutott el az Egyesült Államokba és Európába. Az 1840es és 1850es évek behozatalai ismertették meg a sötét, fényes tollazatú madarakat azokkal a baromfikedvelőkkel, akik a szokatlan csillogást és a lengő farkat becsülték bennük. Ekkoriban a madarakat időnként viadalra tenyésztett állományokkal hozták összefüggésbe, később azonban a hírnevüket már a megjelenésük alapozta meg.

Az azt követő évtizedekben a tenyésztők a zöldesfekete tollazatot, az alacsony testtartást és a hosszú farkat célozták, amelyek a ma ismert fajtát jellemzik. A szumátrai 1883ban került be az American Poultry Association szabványgyűjteményébe fekete színváltozatban, a kék változatot később ismerték el.

A szumátrai sosem volt elterjedt haszonfajta. Ma is a dísztartók és a kiállítási tenyésztők specialitása, állományai szerényebbek, mint a piacvezető tojó és húsfajtáké.

A szumátrai teste hosszú, alacsony tartású, közel vízszintes. A legfeltűnőbb testrésze a farok, amely a kakasoknál teljes, lengő formájú, hosszú, jól ívelt sarlótollakkal. A tollazat fekete, a testen erős zöldes csillogással, amelyet gyakran bogárzöldnek is neveznek. A fajtára kicsi borsófésű és sötét arcbőr jellemző, sok egyed lábszárán pedig több sarkantyú is nő.

Tollazat és színváltozatok

A fekete színváltozat az eredeti és a leggyakoribb forma. Tollain közvetlen fényben jól látható, fémes zöld csillogás jelenik meg. A kék színváltozat palakék testszínt visel, és kevésbé elterjedt. Az arc, a fésű és a lebernyeg sötét színű, a láb fekete, gyakran zöldes árnyalattal. A fajtánál a tollazat tiszta fénye számít fontosnak, ezért a kiállítási megítélésben a tollminőség és a színmélység áll a középpontban.

A szumátrai megőrizte a félig vad tyúkokra jellemző éber, önálló jellemet. A madarak aktívan kotorásznak, szélesen bejárják a rendelkezésre álló területet, és lehetőség esetén magasra ülnek éjszakára. Erős repülők, olyan kerítéseket is átjutnak, amelyek nehezebb fajtákat még megtartanának, ezért a biztonságos, fedett kifutó alapkövetelmény.

Emberrel szemben a fajta tartózkodó, inkább távolságot tart. A szumátrai ritkán válik ölbe ülő madárrá, bár a csibekortól kezdett, nyugodt és következetes kezelés szelídebb felnőtt egyedeket eredményez. Éber, és gyorsan reagál bármilyen zavaró jelenségre.

Más madarakkal együtt, egy már beállt csapatban a fajta általában jól kezelhető, ám a kakasok területvédőek lehetnek a vetélytárs hímekkel szemben. A tyúkok csendesebbek, kevésbé határozottak. A fajta mérsékelten hangos, nem zajos, éber természete miatt viszont gyakran jelez, ha szokatlan mozgást érzékel.

A napi gondozás középpontjában a hely, a biztonság és a tiszta körülmények állnak. A fajta edzett és aktív, ugyanakkor könnyen elrepül, ezért a bekerítés és a ragadozók elleni védelem jelenti a legfontosabb gyakorlati feladatot.

Ápolás

• Rendszeresen ellenőrizni kell a hosszú faroktollakat törés, szennyeződés és sárfoltok szempontjából
• Száraz almot kell fenntartani, hogy a tollazat tiszta és fényes maradjon
• Porfürdőzésre alkalmas helyet kell biztosítani a külső élősködők visszaszorítására
• A tetveket és atkákat a kloáka és a tollbázis környékén kell keresni
• A lábakat tisztán és ápoltan kell tartani, a kakasok több sarkantyúját figyelemmel kell kísérni

Mozgásigény

• Napi hozzáférést kell biztosítani nagy kifutóhoz vagy felügyelt szabad kifutáshoz a kotorászáshoz
• Magasan elhelyezett ülőrudakat kell felszerelni, mivel a fajta szívesen ül magasra éjszakára
• Fedett kifutóra vagy magas kerítésre van szükség az erős repülőképesség megfékezéséhez
• Kapargatásra alkalmas területet és talajtakarást érdemes biztosítani a természetes kotorászáshoz

Környezeti igények

A szumátrai számos éghajlaton megél, de legjobban szélvédett, száraz helyen érzi magát. A kicsi borsófésű kevésbé hajlamos fagyásra, mint a nagy, egyenes taréj, ami segítséget jelent hideg időszakokban. Huzatmentes, jól szellőző hajlékot kell biztosítani, meleg időben pedig árnyékot. A kakasok hosszú farkához megfelelő magasságú és szélességű ülőrúdra van szükség, hogy a toll ne érje a talajt.

A szumátrai aktívan kotorászik, ezért a napi táplálékbevitel jelentős része származhat szabad mozgásból, ha erre elég hely áll rendelkezésre. Az étrend alapját teljes értékű, forgalomban kapható baromfitáp adja, amelyet az adott életszakaszhoz kell igazítani. A tiszta ivóvíz mindig legyen elérhető, a kotorászó madaraknak pedig oldhatatlan darát is kell kapniuk az emésztés segítésére.

Jutalomfalatok és kiegészítők

A jutalomfalatoknak a napi táplálékbevitel csak kis részét szabad kitenniük, hogy a kiegyensúlyozott táp maradjon a fő táplálékforrás. Megfelelő kiegészítők a leveles zöldségek, egyéb zöldségfélék, valamint kis mennyiségű gabona vagy lisztkukac. A tojó tyúkoknak külön kalciumforrásra van szükségük, például zúzott osztrigahéjra, amelyet szabad hozzáféréssel érdemes kínálni. Minden kotorászó madár számára hasznos az oldhatatlan darához való hozzáférés.

A szumátrai edzett fajta, fajtaspecifikus egészségügyi problémái ritkák. Megfelelő elhelyezés, tiszta körülmények és rendszeres élősködő elleni védekezés mellett a madarak jellemzően 6 és 9 év között élnek. A kicsi borsófésű hideg időben előnyt jelent, mivel csökkenti a fagyás kockázatát. A felmerülő egészségügyi problémák többsége a baromfitartásban általánosan előforduló élősködők, légúti fertőzések, valamint az idősebb tojóknál jelentkező szaporodási zavarok köréből kerül ki.

Megelőzés

• A hajlékot tisztán, szárazon és jól szellőztetve kell tartani
• Porfürdőzésre alkalmas helyet kell biztosítani az atkák és tetvek visszaszorítására
• Rendszeres élősködő vizsgálatot és székletmonitorozást kell végezni
• Az új madarakat karanténba kell helyezni, mielőtt a csapathoz kerülnek
• A helyi oltási és járványvédelmi előírásokat be kell tartani
• Egész évben tiszta vizet és kiegyensúlyozott tápot kell biztosítani

A szumátrai elhelyezésekor számolni kell erős repülőképességével és aktív kotorászási igényével. Az erős, magas ülőrudakkal felszerelt biztonságos ól illik szokásához, hogy jócskán a talaj fölött üljön. A csatlakozó kifutót fedni kell, mivel a fajta könnyedén átjut a hagyományos kerítéseken. A nyugodtabb fajtáknál nagyobb helyet érdemes számolni egyedenként a stressz és a csipkedős viselkedés csökkentésére.

Berendezési ellenőrzőlista

• Ragadozóktól védett ól biztonságos zárral és tömör padlóval vagy beásott hálóval
• Fedett kifutó a szökés és a légi ragadozók ellen
• Magas ülőrúd, elegendő szélességgel és térrel a hosszú farokhoz
• Száraz, mély alom, tisztán tartva a tollazat védelme érdekében
• Árnyékos terület, valamint védelem a széllel és az esővel szemben
• Porfürdőzésre alkalmas hely és tiszta víz a kifutón belül

A szumátrai tojások a szokásos tyúktojás-keltetési mintát követik, és körülbelül 21 nap alatt kelnek ki. A fajta viszonylag erős kotlós- és anyai ösztönt őrzött meg, ezért a tyúkok gyakran szívesen ülnek a tojáson és nevelik fel jól a csibéket, ha lehetőséget kapnak rá. Nagyobb darabszám vagy nagyobb kontroll esetén a keltetőgép egyenletes eredményt ad, ha a beállításokat a tyúkoknál szokásos tartományban tartják.

A keltetés lépései

1. Tiszta, jó formájú tojásokat kell választani, és a hegyes véggel lefelé, legfeljebb 7 napig tárolni a keltetés megkezdése előtt
2. A tojásokat szobahőmérsékletűre kell melegíteni, majd a célhőmérsékletre beállított keltetőgépbe kell helyezni
3. A hőmérsékletet és a páratartalmat fenn kell tartani, a tojásokat a 17. napig forgatni kell
4. A 18. napon a forgatást le kell állítani, a páratartalmat meg kell emelni, és a tojásokat lezáró szakaszba kell helyezni
5. A csibéket zavartalanul hagyni kell kikelni, majd a megszáradt csibéket meleg nevelőbe kell áthelyezni indítótáppal és vízzel