Lengyel (Pavlovszkaja)

A lengyel tyúk apró termetű díszbaromfi, amelyet a fején ülő, gömbölyű tollbóbita tesz jellegzetessé. Ezt a képződményt bóbitának vagy tollkoronának is nevezik. A bóbita a koponyán található csontos dudorból nő ki, és olyan dússá fejlődhet, hogy részben eltakarja a madár szemét. Ez az egyetlen tulajdonság határozza meg leginkább a fajtát, és ez szabja meg a tartásának és kezelésének módját is.

A legtöbb tartó kiállítási céllal vagy kedvtelésből tartott házi baromfiként neveli a lengyel tyúkot. Élénk, éber madár, barátságos természettel, és jellemzően kíváncsi az emberek és a környezete iránt. A tyúkok viszonylag sok apró, fehér héjú tojást tojnak, de nem számítanak nagy termelőnek, ezért a fajtát inkább megjelenéséért és jelleméért, mintsem tojáshozamáért tartják.

A bóbita korlátozza az oldal és felfelé irányuló látást, ezért a lengyel tyúkok könnyen megriadnak, és szívesen maradnak a csapattársaik közelében. A nyugodt kezelés és a kiszámítható napi rutin jól illik hozzájuk. A fajta standard és törpe (bantam) méretben egyaránt létezik, több elismert színváltozatban.

Kinek ajánlott

A lengyel tyúk azoknak a tartóknak való, akik látványos kiállítási vagy kedvtelésből tartott madarat szeretnének, és száraz, kiszámítható otthont tudnak biztosítani számára. Megfelelő választás lehet olyan családoknak, ahol a nagyobb gyerekek gyengéden bánnak a baromfival. Kevésbé alkalmas azoknak, akik jó tojás vagy hústermelést várnak, illetve vegyes csapatokba, ahol a tolakodóbb fajták könnyen megzaklathatják azt a madarat, amelynek látását a bóbita részben korlátozza.

A lengyel tyúk bóbitás baromfifajta, amelynek hosszú múltja van Európában. Pontos eredete bizonytalan, a fajtát azonban Lengyelországhoz kötik, és a kontinensen évszázadok óta tartják. Bóbitás baromfik régi európai festményeken is felbukkannak, ami arra utal, hogy az ilyen típusú madarak jóval a modern baromfitenyésztési szabványok kialakulása előtt is ismertek voltak.

A meghatározó bóbitát egy dómszerűen kiemelkedő koponya tartja, ezt a tulajdonságot a tenyésztők generációkon át tartó szelekcióval rögzítették. A holland és más európai tenyésztők tovább finomították a színváltozatokat és a bóbita formáját, így a lengyel tyúk a díszbaromfit kedvelő tenyésztők egyik kedvencévé vált.

A fajta széles körben elterjedt Európában, majd tartók és kiállítók révén más térségekbe is eljutott. Kialakult a standard és a törpe forma, valamint több önálló színváltozat. Mind szakállas, mind szakáll nélküli típusát tartják.

Történelme során a lengyel tyúkot elsősorban megjelenéséért és kiállítási céllal tenyésztették, nem pedig hús vagy nagy tojáshozam céljából. Ez a szemlélet napjainkban is meghatározó, és a fajta ma is gyakori látvány a baromfikiállításokon.

A lengyel tyúk kistestű, rendezett megjelenésű madár, egyenes tartással és tömör testtel. Legszembetűnőbb jellemzője a bóbita, egy dús, gömbölyű tollcsomó, amely a koponya tetején lévő csontos dudoron ül. A kakasoknál a bóbitatollak hosszabbak és hegyesebbek, ami tüskés hatást kelt, míg a tojóknál rendezettebb gömböt alkotnak. Sok lengyel tyúknak szakálla és pofaszakálla is van, bár szakáll nélküli egyedeket is tartanak.

A taraj apró, és gyakran eltakarja a bóbita. Mivel a bóbita részben korlátozhatja a látóteret, az erősen bóbitás egyedeknél a szem is részben eltakart lehet. A test finom csontozatú, a hát viszonylag hosszú és lejtős, a farok jól hordott.

Tollazat és színek

A lengyel tyúkot több elismert színváltozatban tenyésztik. A fehér bóbitás fekete és a fehér bóbitás kék változat sötét testszínt párosít kontrasztos fehér bóbitával. A szegélyezett mintázatok, mint az arany, az ezüst vagy a sárgásbarna szegélyezett, egy alapszínű tollat mutatnak, amelyet egy másik árnyalat szeg be. Egységes színű, például fehér egyedeket is tartanak. A kiállításokon a tollminőség és a tiszta, teljes bóbita nagy súllyal esik latba, ezért a tartók igyekeznek megóvni a fejtollazatot a sártól és a sérülésektől.

A lengyel tyúk barátságos, kíváncsi madár, amely gyakran jól tűri a kézbevételt, és érdeklődést mutat az emberek iránt. A rendszeres, gyengéd bánásmód hatására sok egyed megszelídül, ez az egyik oka annak, hogy a fajta kedvelt kedvtelésből tartott és kiállítási madár. Élénk és éber, és ha van rá tér, szívesen kutat táplálék után.

A lengyel tyúk viselkedését elsősorban a látása szabja meg. A bóbita eltakarja a látótér egy részét, ezért a madarak ideges természetűek lehetnek, és megriadhatnak, ha valami oldalról vagy felülről közelít hozzájuk. A megriadt lengyel tyúk csapkodhat a szárnyával vagy elfuthat, ezért érdemes csendes mozdulatokkal és nyugodt hangon közelíteni hozzá. Vegyes csapatban a fajta félénk lehet, és a határozottabb egyedek időnként megzaklatják, ezért fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott csapatösszetétel.

Idegenekkel szemben a lengyel tyúk általában óvatos, de nem agresszív. Más háziállatokkal, például kutyákkal és macskákkal együtt tartva felügyeletet igényel, ahogy minden kistestű tyúkfajta esetében. A tojók egymással jellemzően békésen megférnek, és a fajta ritkán mutat erős kotlási hajlamot.

A lengyel tyúk napi gondozásának középpontjában a bóbita tisztán és szárazon tartása, valamint egy biztonságos, nyugodt környezet biztosítása áll. A fajta enyhe éghajlaton edzett, de a nagy bóbita megköti a vizet, és hidegben megfagyhat, ezért nála a fedett tartás és a száraz alom fontosabb, mint a sima fejű fajtáknál.

Ápolás

• Rendszeresen ellenőrizze a bóbitát sár, ürülék és összetapadás miatt.
• Ha a madár nehezen lát vagy eszik, vágja rövidebbre vagy kösse hátra a szemet takaró bóbitatollakat.
• Vizsgálja át a fejet és a bóbitát tetvek és atkák keresésére, mivel ezek könnyen megbújnak a sűrű tollazatban.
• Tartsa normál állapotban a karmokat és a csőrt, és csak túlnövés esetén vágja meg őket.
• Hideg időben, ha a bóbita átnedvesedik, szárítsa meg, hogy a madár ne fázzon meg.

Mozgás

• Biztosítson biztonságos kifutót a napi táplálékkeresésre és mozgásra.
• Felügyelet mellett engedje szabadon kóborolni, olyan helyen, ahol a ragadozók és egyéb veszélyek kontroll alatt vannak.
• Alacsony ülőrudakkal és szórt takarmánnyal ösztönözze a természetes viselkedést.
• Tartsa nyugodtan a csapatot, hogy a megriadás ne okozzon sérülést.

Környezet

A lengyel tyúkot száraz, huzatmentes ólban tartsa, amelynek szellőzése a madarak feje fölött biztosított. Használjon vastag, száraz almot, és tartsa a kifutót sármentesen. A bóbitát nem áztató, sekély itatók sokat segítenek, csakúgy mint a heves esőtől védő fedett terület. Hideg vidékeken védje a bóbitát a fagyástól, meleg vidékeken pedig biztosítson árnyékot és friss vizet.

A lengyel tyúk étrendje megegyezik a többi tyúkfajtáéval, alapját egy teljes értékű, kiegyensúlyozott baromfitáp adja. A takarmányt a korosztályhoz kell igazítani: a csibéknek magasabb fehérjetartalmú indítótápot, a fiatal madaraknak nevelőtápot, a tojóknak pedig a tojás megindulásától tojótápot érdemes adni. A teljes értékű táp fedezi a legfontosabb vitamin és ásványianyag szükségletet, ezért erős kiegészítésre általában nincs szükség.

Friss, tiszta víznek mindig rendelkezésre kell állnia. Biztosítson oldhatatlan kavicsőrleményt, hogy a madarak megfelelően emészthessék a takarmányt, a tojóknak pedig külön kínáljon zúzott osztrigahéjat vagy más kalciumforrást. Mivel a bóbita akadályozhatja az etetést, olyan etetőt válasszon, amelyet a madár a fejét belefúrás nélkül elér.

Csemegék és kiegészítők

A csemege csak kis részét tegye ki a napi takarmányadagnak, nagyjából egytizedét vagy annál kevesebbet. Megfelelő választás a leveles zöldség, az apróra vágott zöldség és egy kevés szemes takarmány. Vedlés idején lisztkukac és más magas fehérjetartalmú csemege segíthet. A teljes értékű táp már fedezi a legtöbb vitamin és ásványianyag igényt, ezért további kiegészítésre általában csak állatorvosi javaslatra van szükség.

A lengyel tyúk alapvetően edzett, kistestű fajta, amely megfelelő tartás és ragadozóktól való védelem mellett jellemzően 7-8 évig él. Az egészségügyi problémák többsége a bóbitára vezethető vissza, amely korlátozza a látást, és megköti a nedvességet és a kártevőket. A fej rendszeres átvizsgálásával a legtöbb probléma korán felismerhető.

Mint minden baromfi, a lengyel tyúk is fogékony a csapatokban gyakori élősködőkre és légúti fertőzésekre, ezért fontos a jó higiénia és a biztonságos tartástechnológia. A száraz ól, a tiszta víz és a kiegyensúlyozott takarmányozás megelőzi a problémák nagy részét.

Megelőzés

• Hetente vizsgálja át a bóbitát és a szemeket sérülés és élősködők szempontjából.
• Tartsa szárazon az almot, és biztosítson jó szellőzést az ólban.
• Rendszeres ütemben kezelje a madarakat külső és belső élősködők ellen.
• Biztosítson teljes értékű takarmányt, kavicsőrleményt és folyamatosan friss vizet.
• Az újonnan érkező madarakat a csapathoz csatolás előtt karanténozza.
• Fontolja meg a csibék Marek-betegség elleni oltását.

A lengyel tyúknak megfelel egy hagyományos hátsó udvari ól és kifutó, amennyiben a tartási körülmények szárazak és nyugodtak maradnak. A fajta nem erős repülő, de alacsony ülőrudakat jól használ, a kerített kifutó pedig védelmet nyújt azoknak a madaraknak, amelyeket a korlátozott látásuk könnyű prédává tesz a ragadozók számára. Mivel a bóbita megköti a nedvességet, a száraz tartás és a sármentes kifutó nála fontosabb, mint a sima fejű fajtáknál.

Kialakítási szempontok

• Biztonságos, ragadozók ellen védett ól és kifutó.
• Tiszta, rendszeresen pótolt, száraz alom.
• Könnyen elérhető, alacsony ülőrudak.
• A bóbitát kímélő itatók és etetők.
• Árnyék nyáron, szélvédelem télen.
• Porfürdőzésre alkalmas terület az élősködők visszaszorítására.

A lengyel tojók ritkán kotlanak, ezért a legtöbb tartó keltetőgépben vagy más, jobban kotló fajtájú nevelő tyúk alatt kelteti ki a tojásokat. A tojások kicsik és fehér héjúak, keltetési menetük megegyezik más tyúkfajták tojásaiéval, a kikelés kb. 21 nap után történik. A legjobb eredményt az állandó hőmérséklet, a megfelelő páratartalom és a rendszeres forgatás biztosítja.

A keltetés lépései

1. Helyezze a tiszta, friss tojásokat a keltetőgépbe a megfelelő hőmérsékleten és páratartalmon.
2. A 18. napig naponta többször forgassa meg a tojásokat.
3. A 7-10. nap körül átvilágítással ellenőrizze a fejlődést, és távolítsa el az üres tojásokat.
4. A 18. napon állítsa le a forgatást, és emelje meg a páratartalmat a kelés előtti szakaszhoz.
5. Hagyja, hogy a csibék önállóan keljenek ki, majd a keltetőgépben száradjanak meg.
6. A megszáradt csibéket helyezze meleg nevelőbe indítótáppal és vízzel.