Buckeye

A Buckeye kettős hasznosítású tyúk az Egyesült Államokból, amelyet húsért és tojásért egyaránt tartanak. Nevét Ohio államtól kapta, a Buckeye államtól, ahol kitenyésztették. A fajta mély mahagónivörös tollazatú, palaszürke pehelyszínnel, borsótaréja pedig segít elviselni a hideg időt.

A Buckeye közepes méretű madár, húsos, jól kerekedett testtel. A tyúkok barna tojást tojnak, és időnként kotlanak. A fajta egyike a kevés borsótaréjú amerikai tyúknak, ez a tulajdonság csökkenti a fagyás kockázatát az északi teleken.

A Buckeye aktív takarmánykereső, és jól teljesít szabad tartásban, ahol rovarokat vadászik és nagy területet bejár táplálék után kutatva. Nyugodt, jó természetű vérmérsékletéről ismert, és egyaránt jól tűri a zárt tartást és a szabad kifutót, bár a mozgásteret előnyben részesíti.

Kinek való

A Buckeye a hideg vidékeken élő tartóknak felel meg, akik szívós, önellátó madarat szeretnének. Takarmánykereső hajlama jó választássá teszi szabad és legelős tartáshoz, nyugodt vérmérséklete pedig alkalmassá teszi a családi állományokhoz. Aki örökség jellegű, kettős hasznosítású fajtát keres, amely húst és barna tojás folyamatos utánpótlását is adja, praktikusnak találja a Buckeye-t.

A Buckeye-t az ohiói Warrenben élő Nettie Metcalf hozta létre az 1890-es évek végén és az 1900-as évek elején. Metcalf gyakorlatias gazdasági madarat akart, amely elviseli a hideg ohiói teleket, és mégis húst és tojást ad. Őt tartják az egyetlen nőnek, aki szabvány amerikai tyúkfajtát tenyésztett ki.

Metcalf a sávos Plymouth Rockot, a Buff Cochint és néhány feketemellű vörös harci madarat keresztezett a fajta megalkotásához. Célja egy szívós, termékeny tyúk volt, mély vörös színnel, a hideg időjáráshoz és aktív takarmánykereséshez illő testtel.

A fajtát 1904-ben vették fel az Amerikai Baromfitenyésztő Szövetség tökéletességi szabványába. A Buckeye-t a huszadik század elején a kisgazdaságok kettős hasznosítású tulajdonságaiért és azért becsülték, hogy táplálékának nagy részét maga tudta megkeresni.

A létszám csökkent, ahogy a huszadik század közepén a kereskedelmi baromfitermelés átvette a szerepet, és a Buckeye ritkává vált. Az örökségbaromfi-tartók és fajtaszervezetek megőrzési erőfeszítései azóta segítettek visszaállítani a populációt a majdnem teljes eltűnésből.

A Buckeye széles, mély testű, vízszintes hátú és teli mellű, ami tükrözi hús rendeltetését. A tollazat egyenletes mahagónivörös az egész testen, palaszürke pehelyszínnel és feketével a farkban és az alsó tollakban. A borsótaréj alacsonyan ül a fejen, ami korlátozza a fagypont alatti hőmérsékletnek való kitettséget.

Az arc, a taréj, a toroklebeny és a fülcimpa vörös. A csőr szaru- vagy sárga színű, a szem gesztenyebarna, a lábak és a bőr sárga. A teljes megjelenés inkább tömör és izmos, semmint magas és szögletes.

Tollazat és színek

A Buckeye egyetlen elismert színben, mély mahagónivörösben fordul elő. Az árnyalat sötétebb, mint a Rhode Island Redé, a tollak pedig inkább feszesek és szilárdak, semmint lazák. A palaszürke pehelyszín akkor látható, amikor a tollakat szétválasztják, a fark pedig fekete, zöldes csillogással. A sárga lábak és bőr kontrasztban áll a vörös testtel.

A Buckeye jó természetű, kiegyensúlyozott vérmérsékletű. Kíváncsi és aktív, és a nap nagy részét takarmánykereséssel tölti, ha kifutót kap. Sok tartó számol be arról, hogy a fajta szelíd az emberekkel és tűri a kézbevételt, ami alkalmassá teszi a családi állományokhoz és a gyermekes tartókhoz.

A többi madárral a Buckeye általában békés, bár a kakasok a párzási időszakban rámenősek lehetnek. A fajta a rovarok és apró zsákmány, köztük egerek készséges vadászaként ismert, ez a viselkedés megkülönbözteti sok nyugodtabb kettős hasznosítású fajtától. A tyúkok időnként kotlanak, és figyelmes anyák. A Buckeye nem különösebben hangos, de éber, és zavarásra megszólal.

A Buckeye szívós fajta, amely a szokványos baromfigondozáson túl keveset kíván. Borsótaréja és feszes tollazata alkalmassá teszi a hideg éghajlatra, és jobban bírja a telet, mint sok fajta. Meleg időben árnyékra és állandó vízre van szüksége.

Ápolás

• A rutinszerű kézbevétel során vizsgálja meg a tollakat és a bőrt atkák és tetvek után
• Biztosítson száraz porfürdőhelyet, hogy a madarak tisztíthassák saját tollazatukat
• A körmöt vagy csőrt csak túlnövés esetén vágja, ami szabad tartásban ritka
• Rendszeresen vizsgálja a kloákát és a lábakat élősködők jelei után

Mozgás

• Biztosítson napi hozzáférést kifutóhoz vagy nagy karámhoz takarmánykeresésre
• Lehetőség szerint adjon legalább 8-10 négyzetláb kültéri karámteret madaranként
• Váltogassa a kifutóterületeket, hogy megőrizze a talaj növénytakaróját és csökkentse az élősködők felhalmozódását
• Biztosítson ülőrudakat és változatos terepet a természetes mozgás ösztönzésére

Környezet

Biztosítson száraz, huzatmentes ólat jó szellőzéssel a madár magassága felett. Adjon madaranként kb. 4 négyzetláb ólpadlóteret, és minden három-négy tyúkra egy tojófészket. Az ülőrudak a padló felett legyenek. A fajta jól bírja a hideget, de mégis szüksége van menedékre a széltől, esőtől és hótól.

Etesse a Buckeye-t az életszakaszához illő teljes értékű baromfitakarmánnyal. A csibéknek indítótápra, a növendékeknek nevelőtápra, a tojó tyúkoknak pedig hozzáadott kalciumot tartalmazó tojótápra van szükségük. Mivel a Buckeye aktívan takarmányoz, a kifutós madarak rovarokkal, magvakkal és zölddel egészítik ki étrendjüket, de a kiegyensúlyozott takarmánynak kell az étrend alapját képeznie. Biztosítson mindig tiszta vizet és oldhatatlan grittet azoknak a madaraknak, amelyek egész szemet vagy takarmányt esznek.

Jutalomfalatok és kiegészítők

A jutalomfalatokat mértékkel kínálja, hogy az étrend kb. 10 százaléka alatt maradjanak. A zöld, a tört kukorica és a lisztkukac jól fogadott. Biztosítson tört osztrigahéjat szabad hozzáféréssel kalciumforrásként a tojó tyúkoknak, és kínáljon grittet az egész szemet vagy takarmányt fogyasztó madaraknak. Ne támaszkodjon a szemes kaparótakarmányra fő táplálékként, mivel alacsony fehérjetartalmú, és felboríthatja az étrend egyensúlyát.

A Buckeye szilárd fajta, elterjedt genetikai rendellenességek nélkül. Borsótaréja ellenáll a fagyásnak, aktív szokásai pedig formában tartják. Jó gondozás mellett a Buckeye általában 6-10 évet él. A legtöbb egészségügyi probléma inkább az általános baromfibetegségekből ered, semmint magából a fajtából, így az élősködők elleni védekezés és a tiszta elhelyezés fontosabb a fajtaspecifikus kezelésnél.

Megelőző gondozás

• Tartsa az ólat szárazon, szellőzötten és tisztán a betegségek korlátozására
• Rendszeresen vizsgálja a madarakat élősködők és lábproblémák után
• Biztosítson porfürdőhelyet a természetes élősködők elleni védekezéshez
• Karanténozza az új madarakat, mielőtt az állományhoz adná őket
• Egész évben biztosítson kiegyensúlyozott takarmányt, grittet és tiszta vizet

A Buckeye sokféle elhelyezéshez alkalmazkodik, amíg az száraz és ragadozóbiztos. Alkalmas mind zárt karámhoz, mind szabad tartáshoz, de akkor virágzik, ha nyílt talajon takarmányozhat. Hidegtűrése azt jelenti, hogy télen ritkán van szükség fűtésre, bár fontos a szél és a nedvesség elleni menedék. Meleg éghajlaton a hangsúly az árnyékra és a szellőzésre helyeződik.

Beállítási ellenőrzőlista

• Száraz, huzatmentes ól szellőzéssel az ülőrúd magassága felett
• Ragadozóbiztos falak, padló és karám, beleértve a beásott vagy köténymezős hálót
• A padló felett elhelyezett ülőrudak
• Tojófészkek az ól csendes, sötétebb részén
• Tiszta víz és esőtől védett etetők
• Árnyékos porfürdőhely a karámban

A Buckeye tojás kb. 21 nap alatt kel ki, ami a tyúkoknál szokványos. A keltetés történhet kotlós tyúk alatt vagy keltetőgépben. A Buckeye tyúkok hajlamosak a kotlásra, és rendszerint figyelmes anyák, így a természetes kotlás gyakran lehetőség. Keltetőgépes keltetéshez tartsa állandón a hőmérsékletet és a páratartalmot, és forgassa a tojásokat rendszeresen a kikelés előtti utolsó napokig.

Keltetési lépések

1. Válasszon tiszta, jól formált tojásokat, és tárolja hegyes végükkel lefelé legfeljebb 7-10 napig a berakás előtt
2. Melegítse fel a keltetőt, és a tojások behelyezése előtt igazolja a stabil hőmérsékletet és páratartalmat
3. Rakja be a tojásokat, és kezdje a forgatást, minden oldalt megjelölve a forgatások követéséhez
4. Lámpázza a 7-10. nap körül a fejlődés ellenőrzésére, és távolítsa el a tiszta vagy életképtelen tojásokat
5. A 18. napon állítsa le a forgatást, és emelje a páratartalmot az utolsó napokra
6. Hagyja, hogy a csibék kikeljenek és teljesen megszáradjanak a keltetőben, mielőtt meleg nevelőbe helyezné őket