Barnevelderi

A Barnevelder közepes testméretű holland tyúkfajta, amelyet húsáért és tojásáért egyaránt tartanak. Két tulajdonságáról ismerik leginkább: a látványos, kétszeresen szegélyezett barna tollmintázatról, valamint a közepesen barnától a sötétbarnáig terjedő tojásairól. A fajta jól illeszkedik a háztáji baromfiudvarba, ahol nyugodt, kiegyensúlyozott természete miatt könnyen kezelhető emberek és más szárnyasok társaságában is.

A leggyakoribb változat meleg vörösesbarna tollazatot visel, minden egyes tollat zöldesfekete sáv szegélyez, így a madár testén pikkelyes, rácsos hatás alakul ki. A tojók testtömege nagyjából 2,7 és 3,2 kilogramm között mozog, a kakasoké 3,2 és 3,6 kilogramm között, ezzel a fajta a tojótyúkok méretskálájának középmezőnyébe tartozik. Egy Barnevelder tojó évente jellemzően 150 és 200 tojás között termel, a legmagasabb hozamot az első két vagy három szezonban éri el.

A Barnevelder jól alkalmazkodik a hideg, nedves körülményekhez, ami a holland éghajlatot tükrözi, amelyben kitenyésztették. Szabad kifutón élénken kutat táplálék után, ám fedett kifutóban is zökkenőmentesen berendezkedik, ami azoknak a tartóknak kedvez, akik nem tudnak minden nap nyílt legelőt biztosítani.

Kinek ajánlott

A Barnevelder jó választás kezdő tartóknak és családoknak egyaránt. Kezelése nyugodt természete miatt könnyű, hideg és nedves időben is szívós, és termelékeny anélkül, hogy egyes ipari tojótyúkokra jellemző ideges viselkedést mutatna. Azoknak a tartóknak, akik sötétbarna tojást és dekoratív megjelenésű állományt szeretnének, ugyanakkor számottevő tojáshozamra is számítanak, ez a fajta jó megoldást kínál. Kevésbé alkalmas azoknak, akik maximális tojásmennyiséget várnak, mert ebben egy célzottan erre tenyésztett hibrid felülmúlja.

A fajta nevét Barneveldről kapta, egy Gelderland tartománybeli városról Hollandia középső részén. A vidék régóta a baromfitartás és a tojáskereskedelem központja volt, és a helyi gazdák olyan szívós tyúkot kerestek, amely a hideg hónapokban is jól tojik, és a piacon keresett sötétbarna tojást termel.

A tenyésztés a XIX. század második felében indult. A holland tájfajta tyúkokat az akkoriban Európába hozott nehezebb ázsiai fajtákkal keresztezték, köztük Cochin, Brahma és Langshan típusú madarakkal, majd később indiai típusú szárnyasok vére is bekerült az állományba. A tenyésztők a téli tojásrakást, a sötét tojáshéj-színt és a szilárd, kettőshasznú testalkatot részesítették előnyben a szelekció során.

A XX. század elejére a típus megszilárdult, és a Barnevelder elnevezés terjedt el a Barneveld környéki madarak jelölésére. Hollandiában az 1920-as évek elején alakult meg a fajtaklub, és nem sokkal ezután rögzítették a ma híres kétszeres szegélyezésű mintázat szabványát.

A fajta az 1920-as és 1930-as években terjedt el az Egyesült Királyságban és azon túl is, ahol a sötét tojások élénk érdeklődést váltottak ki mind a kiállításokon, mind a tojáskereskedelemben. Törpe változatait később alakították ki. Manapság a Barneveldert világszerte háztáji és kiállítási madárként tartják, bár az ipari tojástermelés jórészt speciálisan erre kitenyésztett hibridekre állt át.

A Barnevelder széles, mély testű madár, tartása egyenes, ugyanakkor oldott. Háta közepesen hosszú, melle telt, farka közepes szögben áll. Összbenyomása inkább egy robusztus gazdasági tyúké, mint egy karcsú tojótyúké. Fésűje egyszerű típusú, lebenye és fülcimpája piros, lába sárga és csupasz (tollmentes).

Tollazat és színváltozatok

A legjellemzőbb változat a kétszeresen szegélyezett barna. Minden testtoll vörösesbarna alapszínű, két egymást követő zöldesfekete sávval, ami a madár testén rétegzett, pikkelyszerű hatást kelt. A fekete területek jó fényviszonyok között gyakran bogárzöld csillogást mutatnak. A kakasok mellén és farkán nagyobb kiterjedésű, egybefüggő fekete terület látható, így a teljes szegélymintázat a tojókon figyelhető meg a legtisztábban.

A törzskönyvtől függően más elismert színváltozatok is léteznek, köztük a fekete, a fehér, a kék (kékszegélyű forma) és a fogolyszínű. A láb és a bőr sárga. A szegélyezett változat csibéi tompa barnás színben kelnek ki, a felnőtt mintázat a tollasodás első néhány hónapja alatt alakul ki.

A Barnevelder az egyik legkiegyensúlyozottabb háztáji fajtaként ismert. A madarak jellemzően csendesek, jó természetűek, és nehezen esnek pánikba, ami leegyszerűsíti a napi kezelést és az ólellenőrzést. Sok tojótyúkfajtánál jobban tűrik, ha felemelik őket, ezért gyakran ajánlják gyermekes családoknak.

Emberek közelében a fajta közvetlen, de nem tolakodó. A kézzel nevelt egyedek követhetik gazdájukat, és kézből is elfogadják az eleséget, míg az állományban felnevelkedettek barátságosak maradnak, csak visszafogottabbak. Idegenekkel szemben óvatosak, de nem agresszívek.

Vegyes állományban a Barnevelder jellemzően a rangsor közepén helyezkedik el. Nem törtető, és ritkán zaklatja a nála kisebb madarakat, ugyanakkor nyugodt természete miatt egy határozottabb fajta könnyen fölé kerekedhet. Nem jó repülő, ezért mérsékelt magasságú kerítés is megtartja. Hangadása közepes mértékű: a tojók jelzik a tojásrakást, és reagálnak a zavarásra, de nem szólnak folyamatosan.

A Barnevelder sok más fajtához képest szívós és igénytelen. A gondozás nagy része következetes etetésből, tiszta vízből, száraz ólból, valamint az élősködők és sérülések rendszeres ellenőrzéséből áll. Csupasz lába és testhez simuló tollazata miatt kevesebb odafigyelést igényel, mint a tollaslábú vagy búbos fajták.

Ápolás

• Ellenőrizze a lábfejet és a csupasz lábszárat a lábtetvesség jeleire, amely kiemelkedő, kérges pikkelyek formájában jelentkezik
• Vizsgálja meg a tollazatot és a kloáka körüli bőrt tetvek és vörös atka szempontjából, különösen a meleg hónapokban
• Csak szükség esetén vágja rövidebbre a túlnőtt karmokat vagy csőrt, a legtöbb szabadon tartott madár magától kopik
• Biztosítson száraz porfürdőzésre alkalmas helyet, hogy a madarak maguk gondozhassák bőrüket és tollazatukat
• Számítson évente egy alkalommal, ősszel, erőteljesebb vedlésre, amikor a tojásrakás lelassul, és a régi tollak kicserélődnek

Mozgás

• Biztosítson napi hozzáférést kifutóhoz vagy bekerített területhez, ahol kutathatnak táplálék után
• Felügyelet mellett engedjen szabad kifutási időt, ahol a ragadozók elleni védelem és a kerítés ezt lehetővé teszi
• Szórjon szét takarmányt vagy zöldet, hogy ösztönözze a természetes kutakodó mozgást
• Törekedjen több négyzetméter szabadtéri helyre madaranként, ahol ez megoldható

Környezet

A fajta holland eredete miatt jól bírja a hideget és a nedvességet, az ólnak azonban száraznak és huzatmentesnek kell maradnia, jó felső szellőzéssel. Az egyszerű fésű kemény fagyban fagyásveszélynek van kitéve, ezért az ól belsejében alacsonyan kell tartani a páratartalmat. Meleg időben fontos az árnyék és a friss víz, mivel a testes felépítés miatt a hőt nehezebben adja le a madár, mint a hideget.

A teljes értékű, forgalomban kapható baromfitápnak kell kitennie az étrend nagy részét minden életszakaszban, mivel fehérjében, energiában, vitaminokban és ásványi anyagokban kiegyensúlyozott összetételű. A csibék magas fehérjetartalmú kezdőtáppal indulnak, majd nevelőtápra, a tojás előtti időszak közeledtével pedig tojótápra váltanak. Friss, tiszta víznek folyamatosan rendelkezésre kell állnia, mivel a tojók sokat isznak, különösen tojásrakás idején.

Csemegék és kiegészítők

Kínáljon oldhatatlan kavicsot szabadon hozzáférhető formában, hogy a madarak zúzógyomrukban meg tudják őrölni a takarmányt, különösen ha egész szemeket vagy vad növényzetet is fogyasztanak. A tojóknak külön kalciumpótlásra van szükségük, amelyet rendszerint zúzott osztrigahéj formájában, önállóan kínálva biztosítanak, hogy a tojáshéj szilárd maradjon. A zöldtakarmány, a kerti gyomnövények, valamint kis mennyiségű gabona vagy lisztkukac jó kiegészítők, ezek aránya azonban maradjon a napi étrend nagyjából 10 százaléka alatt, hogy a kiegyensúlyozott táp maradjon a táplálkozás alapja.

A Barnevelder szívós, régóta letisztult fajta, jelentős örökletes egészségügyi problémák nélkül, a jól tartott madarak jellemzően 7-10 évig élnek. A legtöbb felmerülő probléma minden háztáji baromfinál előforduló, mindennapi jellegű: élősködők, légúti fertőzés, valamint idősebb tojóknál szaporodási rendellenességek. A hidegtűrése jó, ám kemény fagyokban az egyszerű fésű megfagyhat, a testes alkat pedig a hőstresszt nagyobb kockázattá teszi, mint a hideget.

Megelőző gondozás

• Tartsa az ólat szárazon, szellőztetve és tisztán a légúti megbetegedések visszaszorítása érdekében
• Rendszeresen ellenőrizze a külső élősködők jelenlétét, és az ólat a madarakkal együtt kezelje
• Biztosítson folyamatos friss vizet, a tojóknak pedig szabadon hozzáférhető kalciumot
• Végezzen időszakos székletvizsgálatot, és az eredmények alapján, ne találomra féreghajtson
• Az új madarakat az állományba illesztés előtt karanténozza
• Az idősebb, nyugalmazott tojókat fenntartó adagon tartsa, hogy elkerülje az elhízást

A Barnevelder minden nehézség nélkül beilleszkedik a szokásos háztáji elhelyezésbe. A legfontosabb egy száraz, ragadozóktól védett, folyamatosan szellőző ól, amely mellé kültéri kifutó vagy felügyelt szabad terület társul. Testesebb fajta lévén nem jó repülő, ezért mérsékelt kerítés is megtartja, és az alacsonyabb ülőrudak felelnek meg neki leginkább. Jó hidegtűrése miatt az elhelyezés fő kockázatát nem a téli hideg, hanem a nedvesség, a rossz légáramlás és a nyári hőség jelenti.

Beállítási ellenőrzőlista

• Száraz, jól szellőző ól, a nedves talajtól megemelve
• Széles, alacsony ülőrudak, valamint tiszta alom, például szalma vagy fűrészpor
• Elegendő fészekalj az ól csendes, árnyékos részén
• Biztonságos kifutó, beásott vagy szoknyás kerítéssel az ásó állatok ellen
• Folyamatos friss víz és fedett etetőhely
• Száraz terület a porfürdőzéshez
• Árnyék és extra víz meleg időben

A Barnevelder tojásai a tyúkoknál szokásos, kb. 21 napos keltetési időszakot követik. Kotlós tyúk alatt vagy keltetőgépben egyaránt kikeltethetők. A modern vonalak nem erősen kotlós hajlamúak, ezért tervezett keltetéshez gyakran a keltetőgép a megbízhatóbb megoldás. Csak tiszta, helyesen tárolt, legfeljebb kb. 7-10 napos tojásokat tegyen be, amelyeket a hegyes véggel lefelé, hűvös szobahőmérsékleten tároltak a keltetés megkezdéséig.

A keltetés lépései

1. Tárolja és válogassa ki a tiszta, jól formázott tojásokat, majd hagyja szobahőmérsékletűre melegedni őket
2. A tojások berakása előtt stabilizálja a keltetőgép hőmérsékletét és páratartalmát
3. Rakja be a tojásokat, és a 18. napig naponta többször forgassa őket
4. A 7-10. nap körül átvilágítással távolítsa el az üres vagy nem fejlődő tojásokat
5. A 18. napon állítsa le a forgatást, emelje meg a páratartalmat, és kezdje meg a kikelés előtti szakaszt
6. Hagyja zárva a keltetőgépet, amíg a csibék a 19-21. nap között átütik a héjat és kikelnek
7. A száraz, pelyhes csibéket helyezze meleg nevelőbe, kezdőtáppal és vízzel