Araucana

Az araukán közepes testméretű tyúkfajta, amely Dél-Amerikából származik. Két tulajdonsága teszi felismerhetővé: kék héjú tojást tojik, és a legtöbb egyed jellegzetes tollbojtot visel, amely a fül alatti bőrredőkből nő ki. Sok araukán emellett farkatlan is, vagyis hiányzik belőle a farokcsont és a hosszú farktollak, amelyek a legtöbb tyúkfajtánál megtalálhatók.

A kék tojáshéj színét egy oocianin nevű pigment adja, amely a héj teljes vastagságában lerakódik, nem csupán a felszínen. Mivel a szín a héj belsejéig hatol, kívül és belül egyaránt látszik. Ez a tulajdonság különbözteti meg az araukánt a szokásos barna és fehér tojású fajtáktól, és ez tette alapfajtává számos későbbi kék és zöld tojású hibrid kitenyésztésénél.

Természetét tekintve az araukán önálló, kíváncsi, mozgékony és éber. A csirkék jól élelmet keresnek a földön, és folyamatosan figyelik a környezetüket, ezért inkább a szabad tartás vagy a nagy kifutó felel meg nekik, mint a szűk zárt tartás.

Kinek való

Az araukán olyan tartóhoz illik, aki értékeli a szokatlan tojásszínt és a mozgékony, önálló madarat. Jól viseli a tágas mozgásteret, és önmagát is le tudja foglalni. A tollbojt és a farkatlanság öröklődő tulajdonságai tenyésztési szövődményeket okozhatnak (lásd az Egészség és a Keltetés fejezetet), ezért aki csibéket szeretne keltetni, annak előbb meg kell ismernie a fajta letális génproblémáit.

Az araukán elnevezése a chilei Araucanía régióból ered, ahol az őslakos mapucse nép színes tojást tojó tyúkokat tartott. A korai feljegyzések két helyi típusról szólnak: az egyik fültollbojtot viselt, a másik farkatlan volt. E két tulajdonság egyetlen elismert fajtává olvasztása később történt, és az alapító állomány pontos eredete mindmáig nem tisztázott.

A fajta a 20. század elején került a szélesebb szakmai figyelem középpontjába. Salvador Castelló spanyol baromfikutató az 1910-es években tanulmányozta a chilei tyúkokat, és beszámolt a kék tojásokról a nemzetközi közönségnek, így ismerte meg ezt a tulajdonságot a baromfitenyésztő világ.

Az 1920-as évektől kezdve európai és észak-amerikai tenyésztők importálták és kezdték el dolgozni ezekkel a madarakkal. Az egyes országok eltérő irányban fejlesztették tovább a fajtát, ezért az araukán standardja ma sem egységes mindenütt. Az Egyesült Államokban a fajtát 1976-ban vették fel az American Poultry Association Standard of Perfection kiadványába, ahol egyszerre farkatlanként és tollbojtosként határozták meg. A brit és néhány európai standard ezzel szemben farkas, bóbitás madarat ír le, így ugyanaz a fajtanév országonként jelentősen eltérő megjelenésű állatot takarhat.

Mivel a tollbojt-gén és a farkatlanság öröklődése egyaránt problémás, az araukán vált a genetikai alapjává olyan keresztezéseknek is, mint az Easter Egger, majd később az Ameraucana, amelyek megőrizték a kék tojás tulajdonságát a letális gén kockázata nélkül.

Az araukán zömök, közepes méretű, egyenes tartású, élénk madár. A fajtát két jellemző különbözteti meg: a fültollbojtok, amelyek a fül alatti bőrredőkből kinövő tollcsomók, valamint a farkatlan hát, ahol a faroktő és a farokcsont hiányzik, így a testvonal a hátsó részen kerekded ívben zárul. Nem minden egyed mutatja mindkét jellemzőt, és a standardok országonként eltérnek.

A fésű kis borsófésű, amely alacsonyan ül, és jól bevált hideg éghajlaton. Az arc csupasz, a test tollazata sűrű és kemény tapintású.

Tollazat és színváltozatok

Az araukánt sokféle tollszínben ismerik el. A gyakori, elismert változatok közé tartozik a fekete, a fehér, a kék, a feketemellű vörös, az ezüst vadszínű és az arany vadszínű, a pontos elismert lista standardonként eltér. A bőr és a lábszár jellemzően fűzöld vagy palaszürke árnyalatú, nem sárga. A tollazat szoros és időjárásálló, ami segít a fajtának megbirkózni a nedves és hideg körülményekkel, amennyiben száraz menedéket kap.

Az araukán élénk, éber madár, amely szívesen mozog és felfedez. Jól keres élelmet a talajon, kihasználja a rendelkezésére álló területet, és folyamatosan figyeli a föld feletti és földi veszélyforrásokat, ezért kiválóan alkalmas szabad tartásra. A fajta önálló, nem igényel folyamatos figyelmet, így a csapatban jórészt önmagát irányítja.

A gazdával és a rendszeres gondozóival az araukán megnyugodhat és hozzászokhat az emberi jelenléthez, különösen ha csibekortól kezdve gyakran és óvatosan kezelik. Általában nem ölbe kívánkozó madár, és a legélénkebb egyedek megriadhatnak, ha megijesztik őket vagy szűk helyre zárják őket. Idegenekkel szemben inkább óvatos, mint agresszív.

Más állatokkal és vegyes csapatban a fajta nyugodt vezetés mellett általában problémamentesen illeszkedik, ébersége miatt azonban gyorsan reagál minden zavaró tényezőre. Mivel nem szereti a szűk zárt tartást, kis kifutóban nagyobb eséllyel alakul ki nála unalomból fakadó stressz, mint tágas területen.

Az araukán szívós fajta, amely a szokásos baromfitartási gondozás mellett elegendő mozgásteret igényel élénk, élelemkereső természete miatt. Sűrű tollazata és borsófésűje jó hidegtűrést biztosít, de emellett is száraz, huzatmentes menedékre és ragadozóktól való védelemre van szüksége.

Ápolás

• Biztosítson száraz porfürdőhelyet, hogy a madarak maguk gondozhassák tolluk és bőrük állapotát.
• A rendszeres kézbevétel során vizsgálja meg a fültollbojtokat és a körülöttük lévő bőrt, mert ez a terület érzékeny lehet.
• Rendszeresen ellenőrizze a kloákát, a lábakat és a tollazatot atkák és tetvek szempontjából.
• A karmokat vagy a sarkantyút csak akkor vágja le, ha a túlnövés akadályozza a mozgást.

Mozgásigény

• Naponta biztosítson szabad kifutási lehetőséget vagy nagy kifutót; ez a fajta rosszul viseli a szűk zárt tartást.
• Kínáljon üléslécet és változatos talajfelületet a természetes élelemkeresés és éjszakázás támogatására.
• Használjon biztonságos kerítést vagy fedett kifutót, mivel az élénk madarak könnyen megriadnak, és rövid repüléssel átjuthatnak alacsony akadályokon.

Környezet

Az araukánt olyan ólban tartsa, amely száraz és jól szellőző, de huzatmentes. A borsófésű jobban ellenáll a fagyásnak, mint a nagy, egyenes fésűk, így a fajta jól tűri a hideget, ám a nedves alom és a rossz szellőzés bármely éghajlaton légúti és lábbetegségeket okozhat. Melegben biztosítson árnyékot és friss vizet. A ragadozóktól védett ól és kifutó elengedhetetlen, mert az éber, kalandozó madarak sok időt töltenek fedezék nélkül.

Az araukánt életkorának megfelelő, teljes értékű kereskedelmi baromfitáppal etesse. A csibéknek indítótápra, a növendékeknek nevelőtápra, a tojó tyúkoknak pedig olyan tojótápra van szükségük, amely biztosítja az erős héjhoz szükséges plusz kalciumot. A szabadon élelmet kereső madarak rovarokkal és zöldnövényekkel egészítik ki étrendjüket, de a kiegyensúlyozott táp mindig maradjon az alap. Biztosítson oldhatatlan darát, hogy a madarak a zúzógyomorban őrölni tudják az élelmet, és kínáljon külön kalciumforrást, például zúzott osztrigahéjat a tojóknak.

Csemegék és kiegészítők

A nassolnivalók mennyiségét tartsa a napi étrend körülbelül 10 százalékán, hogy ne borítsák fel a teljes értékű táp egyensúlyát. Megfelelő kiegészítők közé tartozik a leveles zöldség, a főtt gabona és kisebb mennyiségű lisztkukac vagy más rovar. Friss víznek mindig elérhetőnek kell lennie, a tojó tyúkoknak pedig folyamatos hozzáférést kell biztosítani kalciumkiegészítőhöz a héjminőség megőrzése érdekében.

Felnőtt korában az araukán szívós, és borsófésűje, valamint sűrű tollazata révén jól tűri a hideget. Megfelelő gondozás mellett jellemző élettartama 7-8 év. A fajta fő egészségügyi kockázatai genetikai eredetűek, nem környezetiek, és elsősorban a tenyésztés és a keltetés során jelentkeznek.

A fültollbojt tulajdonsága letális génhez kötött. A két génmásolatot öröklő csibék jellemzően még a tojáson belül elpusztulnak, ezért a tollbojtos egyedek egymással történő párosítása alacsonyabb keltetési arányt eredményez. A farkatlanság, valamint a hozzá kapcsolódó hátsó gerincvégződés alakja szintén csökkentheti a termékenységet, mivel megváltoztatja a párzás szögét. Ezek öröklődő, tervezéssel kezelendő problémák, nem gyógyítandó betegségek.

Megelőző gondozás

• Tartsa szárazon és jól szellőzőn az ólat a légúti és lábbetegségek megelőzése érdekében.
• Rendszeres kézbevételkor ellenőrizze az atka- és tetűfertőzést, és kezelje korán.
• Biztosítson tojóknak megfelelő kalciumot a puha héj és a szaporodási megterhelés elkerülésére.
• Az új madarakat a csapatba történő beengedés előtt karanténozza.
• Tervezze meg a tenyésztést úgy, hogy elkerülje a tollbojt-gén kettőzését (lásd a Keltetés fejezetet).

Az araukán biztonságos ólban, a lehető legnagyobb szabad mozgástérrel párosítva tartható a legjobban. Az ólnak szárazon kell maradnia, jó légáramlást kell biztosítania huzat nélkül, és éjszakára szorosan zárhatónak kell lennie a ragadozók ellen. Mivel a fajta élénk és nem szereti a bezártságot, a csatlakozó kifutó vagy szabad terület legalább annyira fontos, mint maga az ól. Biztosítson üléslécet éjszakára és tiszta fészekaljat a tojáshoz.

Kialakítási ellenőrzőlista

• Száraz, szellőző ól tömör tetővel és biztonságos ajtóval.
• A fészekaljak fölé elhelyezett üléslécek.
• Tiszta, alommal ellátott fészekalj nyugodt sarokban.
• Nagy kifutó vagy felügyelt szabad terület a napi élelemkereséshez.
• Porfürdőhely száraz, laza aljzattal.
• Ragadozóktól védő kerítés vagy fedett kifutó, valamint árnyék és friss víz.

Az araukán tojása ugyanazon ütemterv szerint kel ki, mint más tyúkfajták tojása, megfelelő hőmérséklet és páratartalom mellett körülbelül 21 nap alatt. A fajta sajátos nehézsége genetikai jellegű. A tollbojt-gén kettős formában letális, ezért két tollbojtos egyed párosításakor sok embrió elpusztul kelés előtt. A keltetési arány kezelhető szinten tartásához a tenyésztők jellemzően egy tollbojtos madarat párosítanak egy csupasz arcú (tollbojt nélküli) egyeddel, ami elkerüli a gén kettőzését, ugyanakkor tollbojtos csibéket is eredményez. A termékenység a farkatlan egyedeknél az átlagosnál alacsonyabb is lehet, mivel a hátsó testrész alakja befolyásolja a párzást.

A keltetés lépései

1. Válasszon termékeny tojásokat egy tervezett párosításból (jellemzően tollbojtos és csupasz arcú egyed keresztezéséből), és tárolja azokat hegyükkel lefelé legfeljebb körülbelül egy hétig a keltetőgépbe helyezés előtt.
2. Állítsa be a keltetőgépet 37,5 C-ra és a megfelelő páratartalomra, mielőtt behelyezné a tojásokat.
3. Naponta többször forgassa a tojásokat a 18. napig.
4. A 18. napon állítsa le a forgatást, emelje meg a páratartalmat a keléshez, és kerülje a keltetőgép kinyitását (zárási időszak).
5. Hagyja, hogy a csibék teljesen megszáradjanak kikelés után, mielőtt meleg nevelődobozba helyezné őket indítótáppal és vízzel.