Ancona

Az ankonai kistestű, könnyű mediterrán tyúkfajta, amely nevét az olasz Adria-parti Ancona kikötővárosról kapta. Legjellegzetesebb ismertetőjegye a tarka tollazat: fényes, bogárzöld árnyalatú fekete alapszínt tör meg a fehér tollvég, és nagyjából minden harmadik tollon jelenik meg fehér pont. A mintázat minden vedléssel erősödik, ezért az idősebb egyedek jellemzően fehérebbek, mint a fiatal tyúkok.

Ez a fajta tojáshozamért, nem húsért tartott tyúk. Egy egészséges ankonai tyúk az év nagy részében szép számban tojik közepes méretű, fehér tojást, és hideg időben is jellemzően tartja a termelést, amikor a nehezebb fajták lassítanak. A fajta ritkán kotlósodik, így az egyedek inkább folyamatosan tojnak, mintsem hogy fészekülésbe kezdenének.

Az ankonai tyúkok éberek, gyorsak, és akkor a legelégedettebbek, ha bőven van hely a mozgásra. Kitartóan keresik a rovarokat és a zöld növényi részeket, ami csökkenti a takarmányköltséget azoknak a tartóknak, akik ki tudják engedni őket. Jó repülők is, szívesen ülnek fel ülőrúdra vagy alacsony ágra, ezért a kerítést és az elhelyezést ennek figyelembevételével kell kialakítani.

Kinek ajánlott

Az ankonai olyan tartóhoz illik, aki megbízható tojáshozamot szeretne, és tud helyet biztosítani a szabad mozgáshoz. A fajta szabadtartásban vagy nagy kifutóban mutatja meg magát legjobban, és hűvös éghajlaton is termelékeny marad. Kevésbé alkalmas azoknak, akik nyugodt, ölben tartható tyúkot vagy szűk, zárt ólban is elégedett madarat keresnek, mert az ankonai tyúkok ijedősek, gyorsak és szeretnek repülni. Vegyes állományban jól megvannak, de kiállnak magukért, így nem ez a fajta való annak, aki csendes, szelíd háziállatot keres.

A fajta Közép-Olaszország Marche tartományában, az Adria-parti Ancona kikötő környékén alakult ki helyi tájfajta állományokból. Ezek a madarak közös eredetűek voltak a tágabb mediterrán csoporttal, amelyből a leghorn is származik, és a két típust a kezdeti időszakban nem mindig különítették el egymástól. Az ankonait a tarka fekete-fehér tollazat különböztette meg a rokon állományoknál megszokott egyszínű tollazattól.

Az ankonai tyúkokat a tizenkilencedik század közepén hozták be Angliába, az importok az 1850-es évektől kezdve dokumentáltak. A brit tenyésztők finomították a típust és a tarka mintázatot, és a mai standard nagy része erre a munkára vezethető vissza. A fajtát a tizenkilencedik század végén vették fel a brit baromfi-standardok közé.

Angliából és Olaszországból az ankonai eljutott az Egyesült Államokba. Bekerült az American Poultry Association Standard of Perfection kiadványába, az egyszerű taréjú változatot 1898-ban ismerték el, a rózsatarélyú változatot később vették fel. Mindkét taréjtípust tartják ma is.

A huszadik század folyamán az ankonait értékes, szívós gazdasági tojóként tartották, különösen olyan helyeken, ahol a madaraknak legelniük kellett és el kellett viselniük a hideget. Ahogy a kereskedelmi tojástermelés a specializált hibrid törzsek felé fordult, az ankonai állományok létszáma visszaesett, és a fajtát ma elsősorban kistermelők, kiállítók és a hagyományos baromfifajtákat megőrizni kívánó tartók tenyésztik.

Az ankonai tyúk karcsú, aktív mediterrán tojófajtára jellemző testfelépítéssel rendelkezik. Törzse viszonylag zárt, mellkasát előretartja, farkát magasan hordja. Az arc, a taréj és a lebernyeg élénkpiros, a fülcimpák fehérek. A fajtát két taréjtípussal tartják: az egyszerű taréj kakasoknál egyenesen áll, tyúkoknál gyakran oldalra dől, a rózsatarély pedig alacsonyan, laposan ül a fejen.

A fajta meghatározó jegye a tollazat. Minden toll fekete, zöld fényű, és V alakú fehér véggel zárul. A mintázat célja az egyenletes tarkázottság az egész madáron, nem pedig egyszínű foltok. A fehér tollvégek minden vedléssel erősödnek, ezért ugyanaz az egyed jércekorban sötétebbnek, idősebb korára fehérebbnek látszik.

Tollazat és színek

Elismert színváltozat a fekete-fehér tarka tollazat. A jó minőségű egyed tiszta fehér fülcimpával, a kakasnál hosszan omló farokkal, valamint sárga lábbal és csőrrel rendelkezik, a lábon némi fekete tarkázás jellemző. Létezik törpeváltozat is, amely ugyanezt a mintázatot mutatja kisebb testméretben. A standard hibának számít az egyenetlen tarkázottság, az egyszínű fehér toll, illetve a zöld fény hiánya.

Az ankonai kíváncsi, energikus, és szinte folyamatosan mozgásban van. A nap nagy részét aktív legelészéssel tölti, és nagy területet bejár, ha szabadon engedik. Éberen figyeli a magasból érkező veszélyt, és gyorsan fedezékbe húzódik, ami jobban segíti a ragadozó madarak elleni védekezésben, mint a lassúbb fajtákat.

Emberekkel szemben az ankonai jellemzően tartózkodó. Nem agresszív, de nem szereti, ha megfogják, és inkább elszalad vagy elrepül, mintsem hogy felvegyék. Fiatal kortól kezdve rendszeres, nyugodt kontaktussal az egyes egyedek szelídíthetők, de a fajta egésze ijedős marad. Más tyúkokkal szemben elegendő hely esetén általában békés az állományban, bár gyorsasága és energikussága zavarhatja a nagyon nyugodt fajtákat.

A fajta jól repül, és lehetőség esetén magasan ül fel éjszakára. A tartóknak számítaniuk kell rá, hogy a madarak átrepülik az alacsony kerítéseket, ezért a kifutót esetleg le kell fedni vagy magasabbra kell kerítenie.

Az ankonai kevés törődést igénylő madár azok számára, akik biztosítani tudják a mozgásigényét. Sima tollazata jól veri vissza az esőt és jól bírja a hideget, ezért a fő igénye a hely, a biztonság és a rendszeres állományi gondozás.

Ápolás

• Nedves időben különösen figyelni kell a kloáka és a környező tollazat tisztaságára.
• Rendszeresen ellenőrizni kell a lábat és a lábfejet lábatka jeleit keresve, és korai felismerés esetén azonnal kezelni kell.
• Biztosítani kell egy száraz porfürdőzőhelyet, hogy a madarak maguk is kordában tudják tartani a külső élősködőket.
• Szükség esetén a szárny megnyírható a repülés korlátozására, bár ez csökkenti az egyed ragadozók elleni menekülési esélyeit.

Mozgás

• Naponta biztosítani kell szabad kifutást vagy nagy területű kifutót; az ankonai rosszul viseli a szűk zárt tartást.
• Ülőrudakat és változatos talajviszonyokat érdemes kínálni, hogy a madarak legelészhessenek és repülhessenek.
• A szórt takarmány vagy zöldtakarmány ösztönzi a természetes legelő viselkedést.

Környezet

A fajta jól tűri a hideget a rózsatarélyú változat kis taréjfelületének és a sűrű tollazatnak köszönhetően, ám az egyszerű taréjú egyedeknél kemény fagyban a taréjcsúcs lefagyhat. Huzatmentes, jól szellőző ólat és száraz alomanyagot kell biztosítani. Meleg éghajlaton árnyékot és folyamatosan elérhető vizet kell adni, mivel a mediterrán fajták általában jól bírják a meleget.

Aktív tojófajtaként az ankonainak életkorának megfelelő, kiegyensúlyozott baromfitápra van szüksége. A szabadon mozgó egyedek jelentős részben rovarokból és zöld növényi részekből fedezik táplálékigényüket, ami csökkentheti a szükséges tápmennyiséget, de a formulázott takarmánynak akkor is az étrend alapját kell képeznie, hogy a tojáshozam folyamatos maradjon.

Nyalánkságok és kiegészítők

Oldhatatlan szemcsés kavicsot érdemes szabadon hozzáférhetővé tenni, hogy a madarak fel tudják őrölni a durvább táplálékot, mivel az aktívan legelő egyedek sok rostos anyagot fogyasztanak. A tojó tyúkoknak külön kell törtkagylóhéjat vagy más kalciumforrást biztosítani a tojáshéj minőségének támogatására. A csemegék, például zöld növényi részek, lisztkukac és gabonamagvak, az étrend nagyjából tizedét tegyék ki, hogy ne hígítsák fel a kiegyensúlyozott tápot. Tiszta ivóvíznek mindig rendelkezésre kell állnia.

Az ankonai szívós fajta, jellemző élettartama 5-8 év. Kis mérete, aktív viselkedése és sima tollazata miatt általában egészséges, és jól tudja kerülni a ragadozókat legelés közben. A fajtánál nincsenek elterjedt öröklődő rendellenességek, így az egészségügyi problémák többsége a hátsó kerti tyúkállományok általános problémáival egyezik meg.

Megelőző gondozás

• Az ólat szárazon, tisztán és jól szellőztetve kell tartani a légúti betegségek korlátozása érdekében.
• Porfürdőzőhelyet kell biztosítani, és rendszeresen ellenőrizni kell az állományt atkák és tetvek jeleit keresve.
• A legelőterületet váltogatni vagy pihentetni érdemes a féreggyanú csökkentése érdekében.
• Szabadon hozzáférhető kalciumot és szemcsés kavicsot kell biztosítani a tojáshozam egészségének támogatására.
• Minden új egyedet karanténba kell helyezni, mielőtt az állományhoz kerülne.

Mivel az ankonai aktív, gyors és jó repülő fajta, az elhelyezésnek egyszerre kell teret adnia és biztonságosan tartania az állományt. Egy tojófészekkel és ülőrudakkal felszerelt hagyományos ól jól működik, de a kifutónak nagyobbnak és biztonságosabbnak kell lennie, mint egy nyugodt, nehéz fajtánál. A szűk térben tartott madarak stresszessé válnak, és tollcsipkedésbe kezdhetnek, ezért fontos a legelőterületre való kijutás vagy a tágas kifutó.

Berendezési ellenőrzőlista

• Ragadozóktól védett ól, biztonságos zárral és fedett vagy magas kifutóval.
• A tojófészkek fölé helyezett magas ülőrudak, a fajta üléshez szokott viselkedésének megfelelően.
• Száraz, mély alomanyag és jó szellőzés padlószinti huzat nélkül.
• Árnyék és porfürdőzőhely a kifutóban.
• Folyamatosan friss víz, valamint szabadon hozzáférhető szemcsés kavics és kalcium.

Az ankonai tyúkok ritkán ülnek fészken, ezért a keltetéshez általában keltetőgépre vagy egy másik fajtájú kotlós tyúk alá helyezett tojásokra van szükség. A fajta tojása fehér és közepes méretű, a keltetési idő a szokásos tyúk-inkubációs időnek, kb. 21 napnak felel meg. A legjobb eredmény érdekében tiszta, friss tojásokat kell keltetőbe tenni, és állandó körülményeket kell fenntartani.

A keltetés lépései

1. Ki kell választani a tiszta, szabályos formájú, friss tojásokat, és 18 °C alatt, hegyes végükkel lefelé kell tárolni a keltetésig.
2. A keltetőgépet egy napig üresen kell járatni, hogy a hőmérséklet és a páratartalom stabilan tartható legyen.
3. A tojásokat be kell helyezni és el kell kezdeni a forgatást, minden oldalt megjelölve a forgatás nyomon követéséhez.
4. A 7-10. nap környékén átvilágítással ellenőrizni kell a tojásokat, és el kell távolítani a tisztán maradt vagy fejlődésben elmaradt darabokat.
5. A 18. napon le kell állítani a forgatást, meg kell emelni a páratartalmat, és át kell állni a kelesztési szakaszra.
6. A csibéket hagyni kell a keltetőgépben kikelni és megszáradni, mielőtt meleg nevelőbe kerülnének.