Devon

A devon a Brit-szigetek egyik legrégebbi húsmarhafajtája. Nevét Devon megyéről kapta, amely Anglia délnyugati részén fekszik, és ahol sokoldalú gazdasági állatként alakult ki, még jóval a mai fajták kialakulása előtt. A fajtát egyöntetű vörös szőrzete jellemzi, amelynek árnyalata a világos gesztenyebarnától a mély rubinvörösig terjedhet. Erről a színről kapta közismert nevét is: Ruby Red, vagyis rubinvörös.

A kifejlett devon marha nagytestű állat. A bikák jellemzően 900-1100 kg-ot, a tehenek 500-650 kg-ot nyomnak. A fajta jól hasznosítja a füvet és a szálas takarmányt, ezért gyakorlatias választás legeltetéses és fűtakarmányozáson alapuló tartási rendszerekben. A devon jól tűri mind a meleget, mind a hideget, sok hasonló testméretű fajtánál jobban.

A vérmérséklet a fajta egyik meghatározó tulajdonsága. A devon nyugodt, jó természetű és szelíd, ami megkönnyíti a kezelést, a kerítéses tartást és a napi gondozást kis és nagy gazdaságokban egyaránt. A fajtát korábban igásökörként is használták, ami erőt és kiegyensúlyozott vérmérsékletet egyaránt igényelt.

Kinek ajánlott

A devon azoknak a termelőknek felel meg, akik szívós húsmarhát keresnek, amely korlátozott gabonaetetés mellett is jól teljesít szálas takarmányon. Szelíd természete miatt olyan gazdáknak is megfelel, akik közvetlenül dolgoznak az állatokkal, és fontos számukra az alacsony stresszszintű állomány. A fajta a kistermelők és a természetvédelmi legeltetési programok számára is vonzó, ahol a nyugodt vérmérséklet és a jó legelőhasznosítás fontosabb, mint a maximális testméret.

A devon Devon megyéből származik, Anglia délnyugati részéről, ahol az ehhez hasonló típusú marhákat évszázadok óta tartják nyilván a térségben. Korai története nagy részében a fajta hármas hasznosítású állat volt: húst, tejet és igás erőt adott olyan gazdaságokban, ahol egyetlen állatnak sokféle feladatot kellett ellátnia.

A devon az egyik első európai szarvasmarhafajta volt, amelyet Észak-Amerikába vittek. Feljegyzések szerint vörös devon marhák már a 17. század elején megérkeztek angol telepesekkel a mai Massachusetts állambeli Plymouth gyarmatra. Erejük és kiegyensúlyozott természetük miatt igásökörként is nagyra értékelték őket a földtisztításban és a teherszállításban, és a fajta a korai gyarmati mezőgazdaság részeként terjedt tovább.

Ahogy a mezőgazdaság gépesedett, a tej- és hústermelés pedig különvált, a devon két irányban fejlődött tovább. Az egyik vonalat tejelésre szelektálták, ebből lett a Milking Devon nevű változat, a másikat elsősorban húsmarhaként tenyésztették tovább. A ma leginkább ismert húshasznú devon vonalat gyakran Red Ruby vagy North Devon néven is emlegetik.

Angliában, majd később más országokban is tenyésztő egyesületek vezettek törzskönyvet a fajta fenntartása érdekében. A devont sok régióba exportálták, köztük Ausztráliába, Új-Zélandra, Dél-Afrikába és Dél-Amerikába, ahol hőtűrése és jó legelőhasznosítása megfelelt az extenzív legeltetéses rendszereknek.

A devon testfelépítése erőteljes, törzse mély és széles, jó hosszúságú. Izomzata fejlett, de nem túlzó, háta egyenes, erős hátvonal felett. Feje közepes méretű, homloka széles. A hagyományos devon marháknak szarvuk van, bár szarvatlan (genetikailag szarv nélküli) vonalakat is kitenyésztettek már. Lábai erősek és jól állnak, alkalmasak a legelőn és egyenetlenebb terepen való járásra.

A legjellegzetesebb tulajdonsága a szőrzete. A devon az egész testén egyöntetű vörös színű, innen ered a Ruby Red, vagyis rubinvörös elnevezés is.

Szőrzet és színek

A szőrszín a fajtán belül egységes, és az egyik legkönnyebben felismerhető jegy. Az egyedek színe a világosabb gesztenyebarnától a mély, sötét rubinvörösig terjedhet. A szőr meleg időben rövid, hideg időben vastagabbá és enyhén hullámossá válik, ami hozzájárul a fajta jó klímatűréséhez. Az orrtükör és a bőr jellemzően világos vagy hússzínű, a farokbojt pedig általában a testszínnel megegyező vörös.

A devon nyugodt, kiegyensúlyozott vérmérsékletéről ismert. A fajta nyugodt, jó természetű és szelíd, ami egyszerűvé teszi a napi kezelést, a karámok közötti mozgatást és a rutin állatorvosi beavatkozásokat. Ezeket a tulajdonságokat a fajta igásökörként eltöltött múltja erősítette meg, hiszen a biztonságos, emberek melletti munkához kiegyensúlyozott, együttműködő állatra volt szükség.

A gazdákkal szemben a devon jellemzően túlzott stressz nélkül fogadja a rendszeres kontaktust, és jól reagál a következetes, alacsony nyomású bánásmódra. A tehenek gondos anyák, borjaik körül általában nyugodtak. Idegenek jelenlétében a jól szoktatott devon inkább kiegyensúlyozott marad, nem reagál ingerülten. A csordában könnyen megfér más szarvasmarhákkal, agresszivitásra nem jellemző, bár bármely fajta bikája körültekintő kezelést igényel. A fajta higgadt természete miatt vegyes állományban, más haszonállatok mellett is jól tartható.

A devon szívós fajta, amely legeltetéses rendszerben, mérsékelt ráfordítás mellett is jól teljesít. A gondozás lényege a jó minőségű legelő fenntartása, a tiszta ivóvíz biztosítása és a rendszeres állategészségügyi program követése.

Szőrzetápolás

• A szőrzet ápolása minimális, a rövid szőrzet az évszakokkal együtt hullik és újul
• Ellenőrizzük a külső élősködők (tetvek, legyek, kullancsok) jelenlétét, különösen a meleg hónapokban
• Szükség szerint vizsgáljuk és vágjuk a körmöket a sántaság megelőzése érdekében
• Ahol van szarv, figyeljük annak növekedését és állapotát

Mozgás

• A szabad legelő biztosítja a fajtának szükséges napi mozgást
• A forgó legeltetés fenntartja a takarmány minőségét, és elosztja a legelési terhelést
• Hagyjunk elég helyet ahhoz, hogy az állatok a nap folyamán szabadon mozogjanak a vízhez és az árnyékhoz

Környezet

A devon jól tűri mind a meleget, mind a hideget, ugyanakkor hasznára válik a természetes vagy épített menedék, például fák, szélfogók vagy egyszerű fészer. Meleg éghajlaton biztosítsunk árnyékot, hideg vagy csapadékos időben pedig száraz, huzatmentes helyet. A biztonságos kerítés és a megbízható vízellátás a legfontosabb infrastrukturális igény.

A devon kiválóan hasznosítja a füvet és a szálas takarmányt húsépítésre, jó körülmények között akár kizárólag legelőn is felhizlalható. A legtöbb állat számára elegendő a jó minőségű legelő a tenyészidőszakban, kiegészítve szénával vagy silózott takarmánnyal, amikor kevés a fű. A gabona nem kötelező elem, főleg akkor adják, ha fenntartani kell a növekedést, vagy ha a szálas takarmány kevés a hizlaláshoz.

Jutalomfalatok és kiegészítők

Biztosítsunk szabadon hozzáférhető ásványianyag- és sókiegészítőt, a helyi talaj és takarmány adottságaihoz igazítva, mivel a hiányállapotok régiónként eltérőek. A friss, tiszta víz mindig elengedhetetlen. Az étrend bármilyen változtatását fokozatosan, több nap alatt végezzük, hogy a bendőflóra alkalmazkodni tudjon.

A devon általában robusztus fajta, jó élettartammal. Sok tehén évekig termelékeny marad, jellemző élettartama 12-15 év. A legtöbb egészségügyi probléma a legeltetett szarvasmarhák általános, nem fajtaspecifikus betegsége, a megfelelő táplálás, a paraziták elleni védekezés és a rendszeres állatorvosi ellenőrzés alacsonyan tartja a problémák előfordulását.

Megelőző gondozás

• Kövessünk állatorvosi tanáccsal összeállított, régióra szabott oltási programot
• Tartsunk fenn parazitaellenes programot legeltetési technikával és féreghajtókkal
• Biztosítsunk kiegyensúlyozott ásványianyag-ellátást a hiánybetegségek megelőzésére
• Rendszeresen ellenőrizzük a körmöket és a testkondíciót
• Vezessünk feljegyzést a párzásról, az ellésekről és a kezelésekről

A devon marha az első egy-két évben éri el a tenyészérettséget, az üszőket gyakran úgy fedeztetik, hogy körülbelül kétéves korukra ellenek. A tehenek termékenységükről és rendszeres elléseikről ismertek, a fajtát általában könnyű ellésűnek tartják, ami csökkenti a segítségnyújtás szükségességét szüléskor.

A vemhesség körülbelül kilenc hónapig, közel 283 napig tart, a tehenek rendszerint évente egy borjút ellenek. Ikerellés csak elvétve fordul elő. A borjak általában nehézség nélkül születnek, és gyorsan felállnak, majd szopni kezdenek. A devon tehenek gondos anyák, megfelelő tejmennyiséggel, és a fajta nyugodt vérmérséklete a borjak körüli kiegyensúlyozott viselkedésben is megmutatkozik. A borjakat jellemzően hat-nyolc hónapos korukban választják el. Megfelelő gondozás mellett a tehenek évekig tovább tenyészthetők és nevelhetnek borjakat, ami hozzájárul a fajta hosszú termelékeny életéhez.