Borzderes (Brown Swiss)

A barna svájci az egyik legrégebbi és egyben egyik legnagyobb testű tejelő szarvasmarhafajta. A tehenek jellemzően 590-640 kg-ot (1300-1400 font) nyomnak, a kifejlett bikák súlya pedig meghaladhatja a 900 kg-ot (körülbelül 2000 font). A fajta nevét kelet-svájci hegyvidéki szülőföldjéről kapta, ahol az állatokat a kis hegyi gazdaságokon tejért, húsért és igavonásra tartották.

A tejelő istállóban a barna svájci a kiegyensúlyozott, nagy mennyiségű termelésről ismert, amelyet sok laktáción át megőriz. Teje magas fehérje-zsír arányú, ezért kedvelt alapanyag a sajtkészítők körében. Sok tehén jóval a tejelő fajták átlagánál tovább marad termelő állapotban, és a fajtát gyakran emlegetik hosszú élettartama és erős lábazata miatt.

Természete szelíd és kiegyensúlyozott. A barna svájci szarvasmarhák inkább lassú mozgásúak és türelmesen tűrik a kezelést, ami jól illik a családi gazdaságokhoz és a legeltetéses tartáshoz. Sokféle éghajlathoz alkalmazkodnak, a hideg alpesi legelőktől a forró alföldi vidékekig.

Kinek való

A barna svájci azoknak a tejtermelőknek ajánlott, akik tartós, hosszú munkaéletű teheneket szeretnének az első laktációs csúcshozam helyett. Nyugodt természete miatt kisebb állományokban és kevésbé tapasztalt gazdák kezében is jól kezelhető. Mérete és takarmányigénye miatt inkább olyan gazdaságokba illik, amelyek elegendő takarmányt és istállóteret tudnak biztosítani, mint a nagyon kisméretű tartásokba.

A fajta Kelet-Svájc hegyvidéki kantonjaiban alakult ki, elsősorban Schwyz, Zug, Sankt Gallen és Glarus környékén. Az itteni gazdák barna szarvasmarhát tartottak tejért, húsért és vontatásra, olyan állatokat választva ki, amelyek megéltek a meredek alpesi legelőkön, és túlélték a hosszú, istállóban töltött teleket. A szervezett tenyésztés emlékei több évszázadra nyúlnak vissza a régióban, ami a barna svájcit a régebbi kialakulású szarvasmarhafajták közé sorolja.

A tizennyolcadik és a tizenkilencedik század elején a svájci típus szívós, kettős hasznosítású állat volt. A helyi tenyésztő egyesületek és törzskönyvek a 19. század folyamán szilárdultak meg, ami segített egységesíteni a színt, a testméretet és a tejelő jelleget.

A mai fajtát nagyrészt az export alakította. Az Amerikai Egyesült Államokba 1869-től szállítottak állatokat, amikor kis számú egyedet vittek ki Új-Angliába. Az amerikai tenyésztők erősebben szelektáltak a tejtermelésre, így az Egyesült Államokban kifejezetten tejelő típusú barna svájci alakult ki. Az amerikai törzskönyvet 1880-ban hozták létre.

A svájci és az amerikai állományból a fajta elterjedt Európa-szerte, Amerikában és más kontinenseken is. A kontinentális Európa nagy részén egy rokon, kettős hasznosítású változat, amelyet gyakran Braunvieh néven emlegetnek, maradt elterjedt, míg a tejelő barna svájci a keresztezési programok és a sajtkészítésre szánt tejellátás egyik fő szereplőjévé vált világszerte.

A barna svájci nagytestű, jól izmolt állat, mély testtel és széles, egyenes háttal. Szőrzete egyszínű, világos ezüstszürkétől az őzbarnán át a sötétbarnáig terjedhet, gyakran sötétebb a vállon, a fejen és a lábakon. Jellemző a szimat körüli világos gyűrű és a fülek belsejében a világos szőrzet, míg maga az orrbőr, a farokbojt és a paták sötétek. A szarvak, ahol megtalálhatók, rövidek, és előre-felfelé ívelnek, bár sok állományban szarvatlanítják vagy szarv nélkülire tenyésztik az állatokat.

Szőrzet és színek

A szín az életkortól, az ivartól és a tenyészvonaltól függően változik. A borjak gyakran világosabb, egérszürke színnel születenek, és a felnövéssel sötétednek, a bikák pedig általában sötétebbek a teheneknél. A fajtát meghatározó jegyek a sötét bőr körüli világos orrgyűrű és a sötét farokbojt. A szabvány nem enged foltokat vagy fehér jegyeket, egységes testszín az elvárás.

A barna svájci a tejelő fajták egyik legnyugodtabbikaként ismert. A tehenek kiegyensúlyozottak és jól tűrik a rutinszerű kezelést, lassan és megfontoltan mozognak, ahelyett hogy élesen reagálnának a zajra vagy az új környezetre. Ez a higgadtság a fejőházban is megmutatkozik, ahol a fajta általában jól ereszti le a tejet, és nyugodtan áll.

A gulyán belül a rangsor általában nagyobb agresszió nélkül alakul ki, és a legtöbb állat nyugodtan viselkedik az ismert emberekkel. Idegenekkel szemben a barna svájci inkább kíváncsi, mint ideges, bár mint minden nagytestű állathoz, hozzá is óvatosan és a méretét tiszteletben tartva kell közelíteni. A fajta jól megfér más haszonállatokkal is, ha elég helyet és takarmányt kap.

A lassú, módszeres természetnek gyakorlati oldala is van. A barna svájci szarvasmarhának tovább tarthat, mire beleszokik egy új rutinba vagy megtanul egy új fejőházat, mint néhány élénkebb fajtának, de ha egy minta már kialakult, azt megbízhatóan követi. A bikák, mint bármely szarvasmarhafajtáé, kiszámíthatatlanok lehetnek, ezért kezelésükhöz mindig megfelelő létesítmények szükségesek.

A napi gondozás a szokásos tejelő gyakorlatot követi, nagytestű állathoz igazítva. Az elsődleges szempontok az állandóan elérhető tiszta víz, a következetes etetés, a biztonságos alátámasztás és a nyugodt fejési rutin.

Szőrápolás

• Rendszeresen kefélje az állatot, hogy a rövid szőrzet tiszta maradjon, és ellenőrizze a bőrt élősködők vagy sebek szempontjából.
• A patákat ütemterv szerint, általában évente kétszer vágja, hogy megelőzze a sántaságot ennél a nehéz testű állatnál.
• Tartsa tisztán a farokbojtot, és ellés előtt, valamint a laktáció alatt higiéniai okokból nyírja a tőgy körüli szőrt.
• Vizsgálja meg rendszeresen a szemet, a fület és a világos orrgyűrűt irritáció jeleiért.

Mozgás

• Biztosítson napi hozzáférést legelőhöz vagy mozgástérhez, hogy a tehenek formában maradjanak és a lábuk egészséges legyen.
• Ahol lehetséges, alkalmazzon forgó legeltetést, a fajta jól legel és szívesen jár egyenetlen talajon is.
• Kerülje a kemény vagy nedves felületen töltött hosszú állási időt, mert az hozzájárul a lábproblémákhoz.

Környezet

A barna svájci jobban tűri a hideget és a meleget, mint sok más tejelő fajta, mégis szüksége van menedékre a szélsőséges időjárás ellen és árnyékra a meleg hónapokban. A szabadistállós vagy kötetlen tartásnak minden nagytestű tehénnek elegendő fekvő- és etetőhelyet kell biztosítania, jó szellőzéssel a légúti és a hőstressz csökkentésére. Az almot szárazon kell tartani a láb és a tőgy védelme érdekében.

A barna svájci alapvetően takarmányfogyasztó fajta, jól boldogul legelőn, szénán és silón, a laktáció igényeinek megfelelően kiegészítő abrakkal. Nagytestű, magas tejhozamú állatként a tehén takarmányigénye jelentős, ezért az adagokat takarmányozási szakembernek vagy állatorvosnak kell összeállítania a laktációs szakasznak és a kondíciónak megfelelően. A hirtelen takarmányváltást kerülni kell a bendőműködés védelme érdekében.

Csemegék és kiegészítők

Biztosítson szabadon hozzáférhető ásványianyag- és sókeveréket, figyelemmel a kalcium-, foszfor- és magnéziumtartalomra, valamint a nyomelemekre, például a szelénre és a rézre, a helyi talaj- és takarmányvizsgálatok eredményei alapján. Kis mennyiségű gyökérzöldség vagy alma alkalmanként adható, de nem helyettesítheti a kiegyensúlyozott adagot.

A barna svájcit szívós, hosszú életű fajtának tartják, erős lábazattal, és sok tehén a tejelő átlagnál több laktáción át termelőképes marad. Jó tartás mellett a 12-15 éves élettartam gyakori, egyes állatok pedig ennél is tovább élnek. Az egészségi kockázatok főként a nagy termelésű tejelő szarvasmarhák közös problémái, ezek mellett néhány örökletes rendellenesség fordul elő, amelyre a felelős tenyésztők szűrnek.

Megelőző gondozás

• Kövesse a régióra érvényes állatorvosi oltási és parazitakontroll-programot.
• Vágja a patákat ütemterv szerint, és tartsa szárazon a járófelületeket és az almot.
• Alkalmazzon DNS-szűrést, hogy elkerülje két ismert recesszív rendellenesség hordozójának összepárosítását.
• Kezelje gondosan a szárazonállási időszakot és az átmeneti takarmányozást az ellési bénulás és a ketózis kockázatának csökkentésére.
• Tartson jó fejési higiéniát, és kövesse a szomatikus sejtszámot a tőgygyulladás korai felismerése érdekében.

A barna svájci üszők tenyésztésre alkalmas állapotukat inkább a testtömeg és a testfelépítés, mint kizárólag az életkor alapján érik el, és sokukat körülbelül 24 hónapos korukban fedeztetik meg úgy, hogy akkor ellenek. A fajta valamivel lassabban érik, mint néhány más tejelő típus, ezért ha az üszőknek időt hagynak a megfelelő méret eléréséig az első termékenyítés előtt, az javítja a későbbi termelést és élettartamot. A kereskedelmi állományokban a legtöbb pároztatás mesterséges termékenyítéssel történik, ami azt is megkönnyíti, hogy kizárják az ismert genetikai hordozókat a tenyésztésből.

A vemhesség körülbelül 285-290 napig tart, közel kilenc hónapig, és jellemzően egyetlen borjú születik. Az újszülött borjaknak az élet első óráiban kolosztrumot kell kapniuk a passzív immunitás kialakulásához. A borjakat ezután teljes tejjel vagy tejpótlóval nevelik, korán bevezetett starter takarmánnyal, és általában nyolc-tíz hetes korukban választják el, amikor már elegendő szilárd takarmányt fogyasztanak.

Ellés után a tehenek laktációba lépnek, és a következő hónapokban ismét megtermékenyítik őket, hogy az ellések közötti időköz nagyjából egy év maradjon. A fajta szelíd természete miatt a tehenek és a borjak kezelése ellés körül általában problémamentes, bár a tiszta, nyugodt ellető terület továbbra is fontos mindkettőjük egészségéhez.