Suri

A Suri a két elismert alpakafajta egyike, a másik a Huacaya. Ez a tevefélékhez tartozó állat Dél-Amerika magas Andáiból ered, és legjellemzőbb tulajdonsága az a gyapjú, amely vékony, csavart fonatokban nő, és egyenesen lecsüng a testről, nem pedig kiáll belőle. A rost különleges fénnyel és sima tapintással rendelkezik, ami egyértelműen megkülönbözteti a Surit a Huacaya tömörebb, hullámos szőrzetétől.

A Suri nagy méretű állat. Egy felnőtt példány marmagassága körülbelül 90 cm, testtömege 55 és 85 kg között alakul, a kanok általában nehezebbek a nőstényeknél. A tartás célja elsősorban a gyapjútermelés, nem a húshaszon, és egyetlen állat évente több kilogramm gyapjút ad. A Suri a két alpakafajta közül a ritkább, az összes alpaka kis hányadát teszi ki.

A Suri természete szelíd, nyugodt és kissé visszahúzódó. Az állatok jól kijönnek fajtársaikkal és kíváncsian figyelik környezetüket, de idegenektől tartják a távolságot, amíg nem kezelik őket rendszeresen. Csordaállatok, amelyek rosszul tűrik az egyedüllétet.

Kinek ajánlott

A Suri kisgazdálkodóknak és gyapjútermelőknek való, akik legelőt, csordatársakat és árnyékos, száraz szállást tudnak biztosítani. Mivel a gyapjú finom és könnyen beszennyeződik, a Suri tisztább tartási körülményeket igényel, mint sok más haszonállat. Nem alkalmas olyan tartóra, aki egyetlen állatot szeretne tartani, vagy akinek őrző állatra van szüksége, hiszen az alpakák zsákmányállatok, amelyek a csorda biztonságára támaszkodnak.

Az alpakákat Peru magas Andáin szelídítették meg; régészeti és genetikai adatok szerint a háziasítás a vadon élő vikunjából több ezer évvel ezelőtt ment végbe. Az állatok az andesi pásztorkodó gazdaságok középpontjában álltak már a spanyol hódítás előtt is, és 3500 méter feletti magasságokban tartották őket, ahol más haszonállatok alig boldogultak volna.

Az inka birodalom idején az alpakagyapjú értékes alapanyag volt, a legfinomabb gyapjút magas rangú személyek textíliáihoz tartották fenn. A hosszú, fényes fonatokat növesztő Suri fajtát ebben az összefüggésben különösen becsült gyapjút adó típusként emlegetik, bár az állatokat a Huacayákkal együtt, vegyes csordákban tartották.

A tizenhatodik századi spanyol hódítás felborította az andesi pásztorkodást. Nagyszámú tevefélét veszítettek el, a tenyészpopulációk visszaszorultak, ami csökkentette a megmaradt állomány változatosságát. Az alpakák tartása főként Peru, Bolívia és Chile távoli magashegyi vidékein, bennszülött pásztorok körében maradt fenn.

A huszadik század végétől Dél-Amerikából alpakákat exportáltak Észak-Amerikába, Európába, Ausztráliába és Új-Zélandra, ahol tenyésztők hoztak létre gyapjútermelő csordákat. A Suri mindvégig a ritkább típus maradt ebben a terjeszkedésben, és ma is kisebb számban tartják, mint a Huacayát.

A Surit hosszú nyak, egyenes testtartás és az alpakákra jellemző finom csontozat jellemzi. Legismertebb tulajdonsága a gyapjú: az egyes fonat ágak hosszuk mentén csavarodnak és közel simulnak a testhez. Ezek a fonatok lapos, drapériaszerű körvonalat adnak az állatnak, ami élesen különbözik a Huacaya gömbölyded, bolyhos megjelenésétől. A rost szemmel látható fénnyel és sima, hűvös tapintással rendelkezik.

Gyapjú és színek

A Suri gyapjúja természetes színek széles skáláján fordul elő: a fehértől és a világos fakótól a barna és szürke árnyalatokon át az igazi feketéig, valamint tarka példányokban is. A fehér és halványszínű gyapjút a termelők sokszor kedvelik, mert jól fogadja a festéket. A gyapjú a test nagy részét borítja, míg az arcon és az alsó lábakon rövidebb szőr nő. A rostátmérő fiatal állatoknál a legfinomabb, és az életkor előrehaladtával általában durvul, ezért a gyapjú értéke a korai években a legmagasabb.

A Surik csendes, kiegyensúlyozott állatok. Napi kezelés közben szelídek és nyugodtak, emberekkel szemben ritkán agresszívak. Természetes hajlamuk a visszahúzódásra erős: a keveset kezelt Suri távolságot tart, és visszariadhat az érintéstől, míg a rendszeresen kezelt példányok láthatóan feloldódnak.

Fajtársaikkal a Surik szociálisak, és viszonylag konfliktusmentesen rendeződnek a csordahierarchiába. Halkan zümmögéssel és testtartással kommunikálnak, és legalább egy-két fajtársukra szükségük van ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Egyedül tartva az alpaka stresszessé válik.

Idegeneknél a Suri kíváncsi, de óvatos: biztonságos távolságból figyeli az új személyt, mielőtt közeledne. A köpés, amelyről az alpakák leginkább ismertek, főként csordatársakra irányul takarmány vagy rang miatt, emberekre csak akkor, ha az állat sarokba szorítottnak érzi magát. A Surik általában jól megférnek nyugodt haszonállatokkal, például juhokkal vagy kecskékkel, de nem tekinthetők őrzőállatoknak.

A Suri alpakák hűvös éghajlaton szívósak, de a gondozásnak a gyapjú és az állat komfortjának megóvására kell összpontosítania. A fonatos rost könnyen megfog növényi anyagokat és port, ezért a legelőt és az alomot célszerű viszonylag tisztán tartani a gyapjú értékének megőrzése érdekében.

Ápolás

• Évente egyszer nyírni kell, általában tavasszal, hogy eltávolítsák a teljes gyapjút és megelőzzék a nyári hőstresszt
• Az ujjkörmöket évente többször kell vágni, mivel folyamatosan nőnek, és elhanyagolás esetén deformálódhatnak
• A fogakat időszakosan ellenőrizni kell, a kanoknál a harci fogakat szükség szerint le kell csiszoltatni
• A fonatokat ne keféljék erősen, mert ez tönkreteheti a Suri gyapjúra jellemző rostszerkezetet

Mozgás

• Biztosítson nyílt legelőt a napi legelészéshez és mozgáshoz
• Hagyjon elegendő helyet a csorda számára a rövid futásokhoz
• Az állatoknak nincs szükségük szervezett mozgásprogramra, elegendő a karámhoz való hozzáférés

Elhelyezés

A Surik száraz, árnyékos, jól szellőző szállást igényelnek a nap, az eső és a szél ellen. A hideget jól tűrik, ha szárazak maradnak, de a hőség és a páratartalom megviseli őket, ezért meleg időszakban az árnyék, a légáramlás és a vízhozzáférés nélkülözhetetlen. A kerítés feladata elsősorban a ragadozók kizárása, nem csupán az állatok bent tartása. A legelőterhelés legyen olyan alacsony, hogy a parasitaterhelés ne szaporodjon fel.

Az alpakák hatékony legelők, háromkamrás gyomruk rostdús takarmány feldolgozására alkalmazkodott. A Suri étrendjének alapját a legelő és a füvesszéna adja. A jó minőségű takarmány általában fedezi a legtöbb tápanyagszükségletet, az abrak vagy a gazdag legelő túladagolása elhízáshoz és emésztési zavarokhoz vezet. Folyamatos hozzáférés tiszta vízhez elengedhetetlen.

Mivel a dél-amerikai talajok különböznek azoktól, ahol az alpakákat ma tartják, az ásványi anyag egyensúly problémás lehet. Sok tartó kamelida-specifikus ásványi keveréket ad, különösen szeléniát és D-vitamint azokban a régiókban, ahol korlátozott a napsugárzás.

Csemegék és kiegészítők

Kis mennyiségű nyers zöldség vagy gyümölcs alkalmi csemegének kézből is kínálható, de a csemegék mennyiségét minimálisan kell tartani az emésztési zavarok és a tolakodó viselkedés megelőzése érdekében. A kamelida számára készített porszerű ásványi kiegészítő hasznosabb a csemegéknél, és állatorvos vagy takarmányozási szaktanácsadó tud segíteni a helyi hiányosságok pótlásában és a vemhes nőstények kiegészítő takarmányozásában.

Megfelelő tartás mellett a Suri alpaka 15–20 évig él. Az állatok hűvös, száraz körülmények között robosztusak, de kiszámítható egészségügyi kockázatokkal néznek szembe, amelyek az éghajlathoz, a parazitákhoz és a táplálkozáshoz köthetők. Sok problémát könnyebb megelőzni, mint kezelni, ezért az alpakák egészségének alapja a testkondíció, az étvágy és az ürülék rendszeres megfigyelése.

Megelőző gondozás

• Rendszeres testkondíció-értékelés meghatározott ütemezés szerint
• Állatorvossal közösen megtervezett parazitaellenes program, beleértve az agyhártyaféreg elleni védelmet az érintett területeken
• Éves vagy szezonális oltás helyi állatorvosi javaslat alapján
• A régióhoz igazított ásványi anyag kiegészítés
• Ujjokromvágás és fogazat-ellenőrzés
• Nyírás a nyári hőstressz megelőzésére

Az alpaka nőstények körülbelül 12–18 hónapos korukra érik el a tenyészérettséget, amikorra elég nagyra nőnek, míg a kanok valamivel később érnek be. Az alpakák indukált ovulátorák: a nőstény a párosodás hatására bocsátja ki a petesejtet, nem pedig rögzített ciklus szerint, így a párosítás időzíthető és alkalmas éghajlaton egész évben elvégezhető.

A vemhesség hosszú, kb. 11–12 hónap, és szinte mindig egyetlen criával zárul. Az ikrek ritkák, és általában nem maradnak életben. A szülések rendszerint nappal zajlanak, ami az Andokban valószínűleg azt segítette elő, hogy az újszülött megszáradjon és talpra álljon az éjszakai hideg beállta előtt.

Az újszülött cria tömege általában 6–9 kg, és néhány óra alatt felkel és szopni kezd. Az elválasztás kb. 5–6 hónapos korban történik. A Suri cria gyapjútípusát célszerű korán ellenőrizni, mivel a fonat kialakulása jelzi a Suri-típust. A tenyészprogramok a finomságot, a fényt és a fonat szerkezetét kívánják javítani, és a csordán belül az erős nőstény vonal legalább olyan fontos, mint a kan megválasztása.